Az megeshet hogy 40 evesen tálalod meg a másik feledet?

Megeshet bármikor. Azért egy ilyen helyzetben nagyon meg kell fontolni, hogy mit lép az ember, mert csúnya kiábrándulás és megbánás lehet a vége. A nővérem is ennyi idősen találta meg a másik felét, elvált, hogy új életet kezdjenek, de hiába volt meg a nagy érzelem, a mindennapokban valahogy nem sikerült nekik, most már nem hiszi, hogy ő volt a másik fél.

Első körben a meglévő kapcsolatokat kellene megvizsgálni, hogy mi velük a baj, miért nem működnek. Ez a legnehezebb rész, mert ha azt érzed, hogy szerelmes vagy másba, akkor nagyon nehéz energiát fektetni egy kihűlt kapcsolatba. De mivel nem vagytok egyedülállók, azért nem lehet kihagyni, hiszen felelősséggel tartoztok a családért. Nem azt mondom, hogy ha gyereked van, akkor kutya kötelességed a gyerekeid anyjával/apjával együtt maradni, akkor is, ha belepusztulsz, de ilyenkor át kell gondolni, hogy megéri-e a kapcsolat az áldozatot.

Vagyis megéri-e, hogy megbántsátok az összes "résztvevőt", főleg a gyerekeiteket, akikbem mindig lesz egy tüske aziránt a szülő iránt, aki kilépett a házasságból-kivéve, ha valami bántalmazó kapcsolat áll fenn, de ez gondolom nálatok nem így van.

Nehéz ügy.

Egy ismerősöm ma is együtt van azzal a férfival, aki miatt kilépett a házasságából. Egyikőjük sem bánta meg, hiszen nagyon jó a kapcsolat, viszont a gyerekeik azóta sem tudták elfogadni a szituációt, pedig ez egy 15 éves történet és már akkor is szinte felnőttek voltak, amikor a szülők elváltak. Ők csak azt látták, hogy a szüleik jól megvannak, aztán elválnak. Mert tényleg nem volt egyik félnek sem rossz a házassága, csak aztán megismerték egymást.

Más férje/felesége a te másik feled? Álmodj, királylány!

Ilyenkor az a forgatókönyv, hogy tönkreteszed a házasságod, és válás után jössz rá, hogy mit vesztettél. De sose fogod beismerni, inkább beleszakadsz, hogy bizonygasd, milyen jó, hogy elváltál.

Persze lehet, hogy te leszel a szerencsés 1%.