Levegőnek nézem a nőket mert félek tőlük?

Gyerekkorom óta nincs szerencsém velük. Életem első emléke az, hogy óvodásként kigúnyolt egy kislány a külsöm miatt, aki tetszett nekem. Aztán folyamatosan ilyen ingerek értek. Apám próbált tanítani csajozni, de az általánosban is visszautasítottak, kinevettek. Nekem nem volt meg az az első csókos szakasz ami a legtöbb ember életében tizenéves kor elején megvan.

Középiskola maga volt a horror nekem. Mindenki csajozott, én is próbáltam, de a lányok elneveztek egy horrorfilmes szörnynek és azzal a becenévvel szivattak végig. Az első csókom 18 évesen volt amikor egy lány megsajnált, miután részegen elsírtam magam előtte. Az egyetemen úgy döntöttem mindent hátrahagyok. Budapestre mentem, 300 kilométerre otthonról. Mindenkivel megszakítottam a kapcsolatot. Elkezdtem kigyúrni magam, ami sikerült is, de valamiféle bosszúból már nem is próbáltam csajozni. Aki tetszett, azt direkt levegőnek néztem, elmentem mellette. Aki szimpatikus volt és haverok voltunk azt leráztam amint megtudtam hogy tetszem neki. Szex 1 lánnyal volt mindösszesen életemben, az is 22 évesen részegen.

Már 28 éves vagyok, de még mindig levegőnek nézem a nőket! Szándékosan. Szerintem így védekezik a tudatalattim. Mindig azon kapom magam, hogyha egy csinos kolleganő van a közelben, hogy ösztönösen elkerülöm amennyire csak tudom. Utólag esik le, hogy ezt tudatalatt csináltam. Akkor csak annyi tűnik fel, hogy az asztalnál is mindig pont úgy ülünk, hogy a legtávolabb legyünk egymástól.

Szerintetek van még esély rá, hogy valaha normális leszek? Mit kéne tennem, hogy ne rettegjek a nőktől? Úgy érzem már elment ez a vonat számomra, mert minden kimaradt amit fiatalon kellett volna.