Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Facebook társkeresésre? Személyes tapasztalatokat írnátok?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Már több mint hat éve egyedülálló férfi vagyok. Eléggé nehéz életem volt, ami meg is látszik rajtam. Félénk, visszahúzódó, önbizalomhiányos vagyok ezáltal. Sosem voltam sikeres a nőknél, és rengeteg elutasítást kaptam, barátaim nincsenek. A külsőmmel most kezdek kibékülni nagyjából, mivel sokat csúfoltak. Amit tudtam, igyekeztem elérni az életben, így lett saját lakásom, és olyan dolgok amikről egyáltalán nem is álmodhattam volna pár évvel ezelőtt. Van stabil munkám, igaz nem keresem agyon magam, de azért elég jól élek. Persze nem állok meg, szeretnék még több dolgot elérni. Viszont nemrég azon kaptam magam, hogy maholnap 30 éves leszek és nincs senki az életemben, még alkalmi kapcsolat sem. Nagyon hiányzik már valaki, akivel együtt lehetek akár csak alkalmilag is. Mivel nem vagyok fent semmilyen közösségi oldalon, ezért gondoltam, hogy regisztrálok a Face-re. Jópár kollégámnak lettek sikerei onnét; alkalmi, komoly kapcsolatok egyaránt. Ezért gondoltam arra én is, hogy regisztrálok és adok egy esélyt a dolognak. Nyilván nem erre van kitalálva az oldal de hátha... Persze azért is szeretnék, hogy a munkatársaimmal tarthassam a kapcsolatot. Köszi a válaszokat!


28/f



2020. szept. 24. 20:22
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Nekem is onnan lett a mostani kapcsolatom, egy csoportban ismerkedtünk meg, de abszolút nem párkeresésnek indult (nem is társkeresős vagy hasonló csoport volt), még egy jó ideig nem is volt köztünk semmi, miután megismertem. Szóval ez csak a véletlennek köszönhető
2020. szept. 24. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
77%
Nekem 2009 óta van face-m. Most jutottam oda, h törlöm magam a faxba. Sehogy nincs értelme, egy kirakat. Se ismerős, se volt osztalytars, se rokon kapcsolat tartasra nem jó (mármint erdemlegesre, nem a bájolgás részre értettem). Ha vkivel akarsz kapcsolatot, azt eloben kell/érdemes csak tartani. Parkeresesre neg még rosszabb. A felszín és máz egy illúzió világa, érdemleges emberi kapcsolat onnan sohasem lesz.
2020. szept. 24. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
91%
A nők szemében azok az egyik legszánalmasabb fajta férfiak, akik facebookon írnak rájuk random ismeretlenül, hogy ismerkedni szeretnének velük.
2020. szept. 24. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
84%
#3 ez teljes mértékben így van (tapasztalat). Szerintem itt is érvényes, hogy ha erőlteted, nem fog menni. (#1 voltam)
2020. szept. 24. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
69%
Hű, engem már találtam meg random csávók Facebookon, mondtam is, hogy kösz de nem. Mondjuk lehet az volt a baj, hogy 15 évvel öregebbek voltak és ez számomra nem túl vonzó ajánlat. :d
2020. szept. 24. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat. Akkor elvetem ezt az ötletet. Törölhetik a moderátorok a kérdésemet.
2020. szept. 24. 21:29
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

Miért törölnék? Egy nagyon jó kérdés. Korunk igazi kérdése. Mikor online intézünk lassan mindent (a csekkektől, a hivatalos iratokig, a tanulást, mindent) lehet-e online ismerkedni? Lehet, de ahhoz nagy önfegyelem, tapasztalat kell. Aki élőben nem tud/tanulta meg, itt tutira nem fog boldogulni. Az élő emberi kapcsolat kiepitest nem tudja helyettesíteni. Amúgy is felszínesek lettünk, az online tér csak még jobban rádob. Pl. olyan képet rakok ki, hogy még Angelina Jolie sem néz ki így ( egy kis filter, egy kis beállítás, stb.) élőben meg megjelennék, és a helyi takarítónő is különb nálam (nem így van, de példának jó 😊). Nyomom a laza szöveget (szex téma, bármi), aztán élőben még a puszi is nehezen megy.... Folytassam? És mindegy melyik nem vagy, a látszat /illúzió világa az online tér, rosszabb, mint a Mátrix. 😊

Szóval, jó kérdés, és jó helyen, ne töröljék, van itt mit megvitatni/beszélgetni a témában.

2020. szept. 24. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

Lehet FB-on ismerkedni, de ne úgy képzeld el, hogy regisztrálsz, aztán másnap már minden második nőre ráírsz és sikered lesz.

Meg kell dolgozni itt is a sikerért. Ha benne vagy pár csoportban és van némi aktivitásod is, akkor ha ott találsz egy vonzó nőt, akkor van esélyed, ha okosan csinálod. (És persze a nő is szabad.)

Idővel a posztokból is látni fogod, ha valaki szakítani készül az ismerőseid közül.

Nagyon jól lehet kapcsolatot építeni és tartani a Messengeren, ha már minimálisan ismeritek egymást.

2020. szept. 24. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
7-es: "Miért törölnék?" Mert egy szerencsétlen g3ci vagyok, úgyhogy mindegy mivel, mikor, és hol próbálkozok...:) A válaszok csak megerősítettek ebben. Ráadásul van más problémám is, elkezdtem inni... Már napi szinten iszok úgyhogy talán tényleg hülyeség próbálkoznom.
2020. szept. 24. 23:35
 10/10 anonim ***** válasza:
100%

#9, a piálást hagyd abba, de gyorsan. Voltam benne, csak két, szűk 3 évet, de onnan is nehéz volt már kiszabadulni.

Arról nem is beszélve, hogy piásat ki keresne?

Facebook csoportban lehet találni, csak ne erőltesd.

De kiismerheted a bejegyzései ők, ő meg téged a tieidből.

Nekem volt ilyen, csak nem tartott túl sokáig, de annak más oka volt

2020. szept. 27. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!