Egy barátnőt csak úgy lehet megtartani ha mindig költök rá?

Költeni persze kell, de nem kell egyből extrém dolgokra gondolni.

1-1 vacsorameghívás, néha egy szál rózsa (vagy amilyen virágot szeret), egy kis csoki, ünnepi alkalmakkor ajándék (nyilván te is kapsz). Ezek mindnekinek beleférnek.

Sajnos egyre több esetben igen. A 2-es válaszoló egyébként nagyon összeszedetten leírta, hogy milyen elcseszett ezen a téren a nők gondolkodása.

Én személy szerint igenis a patikamérleg híve vagyok ANYAGIAKBAN, lehet lepontozni... Azt is kifejtem, hogy miért.

Mert ilyen az egész beállítottságom, világnézetem, talán a szülői háttér, neveltetés okán (a családom többi tagja nem vitte semmire, én "menekültem" hogy ne legyek olyan mint ők, aztán persze "nagyon büszkék lettek rám", de már dörzsölték a markukat), a "barátságaim" is úgy működtek, hogy akkor kellettem, akkor voltam fontos, amikor valami hasznuk származott belőlem, sokat meg kellett élnem és tapasztalnom, mire egy kezemen meg tudom számolni hány IGAZ BARÁT maradt mellettem, akik valóban önzetlenek, akikre bármikor számíthatok, de fordítva, ŐK IS BÁRMIKOR SZÁMÍTHATNAK RÁM.

Azt vallom, hogy mindenki a saját maga sorsának a kovácsa, vannak ugyan rajtunk kívül álló dolgok, de közel sem annyi, amennyit behazudunk, hogy ne kelljen kilépnünk a komfortzónánkból. Megvetem a túl nagy államot, megvetem az adórendszert is.

És lehet furcsa egyeseknek (ahogy a nagyvárosiaknak a vidéki, falusi élet és fordítva), de van, akinek ez így jobban megfelel.

Az apróságok logikáját értem (az ajándékozás az illető szeretetnyelve), de én személy szerint az ilyen emberekkel nem is illek össze. Én a mai napig nem várok senkitől ajándékot, nem is adok és ezt mondom is, hogy senkitől nem fogadok el semmit, mert nem fogom viszonozni. Utálom az ajándékozást, mert a szememben akár két húszezres is gazdát cserélhetne, ahol csak a sorszámuk különbözik.

Ráadásul ez a naphoz kötött dolog is zavar benne. Ha valamire szükségem van, akkor megveszem. Akkor, amikor szükségem van rá és nem várok vele, hogy majd a fa alatt legyen a másiknak vagy becsomagolva a születésnapjáig. Ha meg a hasznos dolgok megvannak, akkor nem akarok még több ipari hulladékot gyártani azért, hogy valami jelképes ostobaságot veszek csak a hecc kedvéért és kidobok rá bármekkora kis összeget.

Más dolog az, hogy hosszúhétvége, kényszerszabadságok és menjünk el valahova (ez lehet meglepetés is, ha a másik fél olyan típus, hogy nem akarja előre tudni a részleteket), de személy szerint a túlárazottság, a tömeg és a fogyasztási dömping miatt azt sem szeretem annyira, hogy ilyenkor kell menni, amikor mindenki megy. Az a típus vagyok, aki télen megy a trópusokra, amikor elviselhető és nincs szezon, nyáron meg valami olyan helyre, ahol nincs kánikula és szintén nincs szezon és lehetőleg túl sok ember sem.