Jó úton haladok?

Volt pár alfa hím az életemben, akik mellett az élet csupa stressz volt, harc, frusztráció. Igaz öröm is volt , mellettük elengedhettem magam, igazi férfiként tenyerükön hordoztak.

Végül egyedül éltem majdnem tíz évet, hol vágyva társra, ( ritkán)hol hálát adva az égnek, hogy nyugtom van.

Volt pár kalandom, amelyek nem adtak semmi pluszt az életembe.

Rájöttem, jobb egyedül, mindig is szerettem a magányt.

Az élet végül az utamba küldött egy férfit, akivel muszáj volt néha beszélgetnem a családi összejöveteleken, mert régi családi barátunk a nagybátyja.

Nagyon kereste a társaságom, azt láttam elejétöl, hogy a sors nem volt kegyes hozzá, nem túl szerencsés, kinézetre sem, alacsony, szorongó, igazi béta him, behódoló, igazi szerencsétlenkedö, de azért sok nö kereste a társaságát, facebookon is, lévén hogy szingli negyvenes.

Kicsi a fizetése, tragacsot vezet, igazi antihös, de nekem nagyon kereste a kedvem, kitett magáért annyira, amennyire az alfa himek közül senki sem volt hajlandó

Csak az én kedvem kereste, nem bosszantott, nem tett feltekennyé, mindent megtett, hogy jól érezzem magam ebben a kapcsolatban.

Ilyen nyugodt sosem voltam, én aki mindig megszakadásig alkalmazkodtam, most valaki az en kedvem keresi, és megtaláltam a lelki nyugalmam mellette, ami sose volt senki mellett.

Mindent megbeszélünk, ami fáj nekem arról rögtön tesz, ereje és anyagi lehetösegeit meghaladva épiti a kapcsolatunkat.

Ami a gond, hogy nem törekvö mint az elözö pasiim, beéri kevéssel, hajlamos a depire, önsajnálatra, de sokat is kacagunk egyutt azért.

Legföbb erénye, hogy nagyon ragaszkodik hozzám, bármire képes, hogy velem legyen.

Társaságban nem igazán tudnák buszkelkedni vele, de talán az a fontos, hogy nyugtom van mellette, és csak jobb mint egyedül?

Pár hónapos a kapcsolatunk, en 6 évvel fiatalabb vagyok