Összejönnétek olyan húszas évei elején járó fiúval akinek nincsenek barátai és barátnője sem volt még?

Feltettem egyszer egy hasonló kérdést.

https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__baratok-baratsagok__..

Sajnos nem voltak túl jók (szociális szempontból) se az általános iskolás, se a középiskolás éveim.

Hetedik, nyolcadik osztályban volt egy osztálytársam, mi voltunk a "futottak még" kategória, összehaverkodtunk, hogy legyen kivel eltölteni a suliban a hétköznapokat, csoportmunkákon tudjunk együtt dolgozni, de ennyi. Egyébként mindig is nagyon különbözőek voltunk, ő amolyan budai "elit", én meg a dél-pesti proli. Ebből voltak súrlódások, és végül két éve összevesztem vele, mert undorító módon leszólta az egyetemet, ahová járok úgy, hogy ő akkor még egyetem területére lábujjal sem lépett...

Egy másik volt "barátomat" egy nyelvtanfolyamon ismertem meg. Már az elején gyanús volt, hogy annyira nyomult, barátkozni akart velem. Állítása szerint számkivetett volt az iskolában, és itt kezdtem el szimpátiát érezni, mert én is ilyen hátsó kispadban ülő lúzer voltam a gimiben, akit kb senki sem vett észre. Annyira nem, hogy amikor letettem az info érettségit, az évben az enyém volt ott a legjobb, de az a csaj kapta a tárgyi dícséretet, akinek csak négyese lett... :D

No mindegy, szóval bedőltem a srácnak, ha szabad így fogalmazni. Először jó volt, aztán válogatott módszerekkel kezdte el aláásni az önbecsülésemet, kontrollálni próbált, másfél év ismeretség után küldtem el a francba, amikor már kb. teljesen rendelkezni a szabadidőmmel, és az istenért sem értette meg, hogy én sem érek rá mindig. Áh... hosszú.

A gimiből is van pár ismerősöm (volt osztálytársak, évfolyamtársak), szintén a "futottak" még kategóriából, velük tartom a kapcsolatot, de nagyon különbözőek vagyunk, és nem is tudunk gyakran találkozni...

A teljes életemet nem szeretném kiteregetni itt, de rövid leszek, nekem nem annyira jött össze, hogy baráti társaságom legyen. Szomorúnak tartom, hogy páran már csak azért kizárnának az ismerkedés közben (baráti v. párkapcsolati szinten), mert eddig nem sikerült társaságot összehoznom. Tudom, mindenki ezt mondja, de én elmondhatom magamról, hogy eddig elég nehéz életem volt! Sok évig az egyik legkisebb gondom volt, hogy éppen nincs baráti társaságom, igen, gyerekként is.

Egyébként #2, valóban vannak unalmas napok, de áruld el, miért kéne minden áldott nap pörögnöm, mint egy elszabadult dízelmotor? Ráadásul mi az a "normális kapcsolati háló"?

De a "mikor valami szorongó egyed csak kuporog meg nagyokat nyel a társasági eseményeken." is érdekes. Pl. én családi eseményeken ilyen vagyok, mert egyszerűen nem hagynak szóhoz jutni. Mindenki azzal bactat, hogy miért nem beszélgetek a többiekkel, aztán amint kinyitnám a számat, valaki szinte rögtön belepofázik, és azon kapom magam, hogy hopp, megint feleslegesen tépném a számat, mert már megint valaki más fontosabb. Oké, ezek rokonok, de a társaság is tehet azért, hogy egy adott ember jobban érezze magát...