Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezt, hogy vegyem le?

Figyelt kérdés

Van egy srác, akinek a haverja írt rám (közös ismerős, nem olyan aki átverne), hogy keressem fel (facen), mert szimpatikus vagyok neki. Erre mondtam, hogy ha annyira akar velem beszélgetnkli, akkor írjon ő rám. Hozzátenném, hogy személyesen is ismerjük egymást. (egyetem)

Na ez egy bő fél napba tellett neki. Írt egy kisebb regényt, amiben rögtön a legelején bevallotta, hogy tetszek neki. Nem utasítottam vissza, megbeszéltünk egy találkozót is,ami remélhetőleg a jövőhét pénteken vagy szombaton lesz (2 különböző városban élünk, dolgozunk) attól függ, hogy hogyan tudunk elszabadulni a munkából. Nos már 2,5 hete beszélgetünk, de semmi bókot nem mondott, pedig volt olyan téma és terelte is arra a beszélgetést. Valamelyiknap rám akart erőltetni, egy kisajándékot, amit nem fogadtam el. Mivel, nem szeretnék úgy elfogadni semmit sem, hogy ki tudja mi lesz köztünk.

Régimódi vagyok, szóval nekem fontos, hogy a férfi kezdeményezzen. De, ha akarnék se tudnék kezdeményezni személyesen még egy puszival sem, mert nem érem fel.😅

Igazából, azért írtam ki ezt a kérdését, mert kicsit félek, sok rossz tapasztalatom volt már, de azért "papucs" férfi mellett sem szeretnék kikötni. Félreértés ne essék, de jobban preferálom, ha egy férfi férfiasabb és nő lehetek mellette Ilyesmivel volt már tapasztalatotok?



2021. febr. 27. 13:14
1 2
 1/14 A kérdező kommentje:
A helyesírási hibák miatt elnézést az autocorrect miatt vannak.
2021. febr. 27. 13:14
 2/14 anonim ***** válasza:
46%
A megoldás nagyon egyszerű, kapcsold ki az autocorrect-et! ;)
2021. febr. 27. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Hát ez nagyon aranyos volt-"ha akarnék se tudnék kezdeményezni személyesen még egy puszival sem, mert nem érem fel." 😊
2021. febr. 27. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
27%
Úristen, maradj inkább szingli....
2021. febr. 27. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:

#2 A válaszod nem hasznos...inkább maradj csendben ha nem bírsz értelmes, használható választ írni. Köszönöm.


#3 Köszönöm. Bár szerintem, ha kezdeményezek, akkor az egy ölelés lesz így. 😅


#4 Ezt hogy érted?

2021. febr. 27. 13:39
 6/14 anonim ***** válasza:
19%

#5 Hasznos volna mindenkinek ha akik nem tudják normálisan használni az autocorrectet, inkább kikapcsolnák. ;-)


A 4-es válaszon melyik részt nem értetted? Az Úristen az egy indulatszó itt, tehát nyilván nem az Úristenhez intézi. A szingli az, akinek nincs párja. Remélem gí már kikövetkezteted.

2021. febr. 27. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:

#6 Úristen ember, ha ennyire frusztrált vagy töltsd le máson a feszültségedet vagy menj el sétálni, futni mindenkinek jobb.

Kiírtam egy kérdést, amire normális választ várok, ha nem tudod kifejteni jobban a válaszod, akkor kérlek ne is írj ide. Hanem menj el egyet lazítani. Szívből remélem, hogy sikerül kikapcsolódnod és lenyugodnod. :)

2021. febr. 27. 14:35
 8/14 anonim ***** válasza:
24%
Most itt tulajdonképpen mi a kérdés?
2021. febr. 27. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
24%
#8 Semmi, nincs iskola és unatkozik.
2021. febr. 27. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:

Már dolgozó ember vagyok írtam is...

Az lenne a kérdésem, hogy ilyesmivel van valami tapasztalatotok?

Ugyanis, sajnos elég csúnyán megszivatott az exem és félek belevágni egy új kapcsolatba. És kellene tapasztalat vagy valami tanács, már ha lennétek hajlandóak adni tapasztalatot/tanácsot... Légyszíves.

2021. febr. 27. 14:43
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!