Miért olyan lehetetlen hagyományos, magyar módon, például csujjogatással udvarolni a menyecskéknek? Nem jobb, mint a nyugatot majmolni?

Képzeljétek csak el, a különbség ég és föld lenne! A gyíkvállú libsyk és belvárosi nyüzüge lekvármatyik helyett egy igazi, őserejű magyar férfi tenné nektek a szépet. Egy igaz magyar, aki nagydarab, nem lesz rosszul, ha meg kell enni egy darab szalonnát, és nem szalad ríva az anyja szoknyája mellé, ha egy kupica pálinkával kínálják meg disznóvágáson.

És ez az igaz magyar ember eldobná a barna Szofi csikkjét, ledöntene egy nagyfröccsöt, aztán elétek állna, megpörgetne titeket amúgy fickósan, mintha máris a lagziban lennétek, és olyan hangon, amitől a városi ficsúrok a kredenc mögé bújnának ijedtükben, csujjogatásba fogna:

"Túrós lepény, mákos lepény,

Az én karóm nagy és kemény,

Huju-juju-júúúú-júúú!"

"Helyre asszony, de akarlak,

Aládnyúlok, megvakarlak,

Ijijiji-jijiji!"