Hogyan legyen önbizalmam, ha a nők olyan férfiak iránt érdeklődnek akiknek van és határozottak, de nekem meg csak akkor lenne ha egy értelmes nő őszintén érdeklődne felőlem?

Most lehet itt nagyon egyoldalúan, anyagiasan állítom be magam, de nekem akkor lenne elég önbizalmam, a sikerülne eljutni odáig, hogy anyagilag független legyek. Fix munkaidő heti 40-50 órában nem nekem való, szerencsére most sem ez van, de ha így kellene élnem akkor inkább nem is gondolkodnék családban. Ha lenne párkapcsolatom, majd családom, a lehető legtöbb időt velük szeretném tölteni, ebbe meg nem fér bele az hogy reggel 8-tól 16-ig dolgozom. Most is próbálok tenni hogy elérjem a célt, de egyedül hihetetlen nehéz, nincs kivel megbeszéljem a napi, akár jelentéktelen dolgaimat, aki segítene rávilágítani mit csinálok rosszul, mit jól, random youtuberek vannak rám leginkább hatással, pozitív értelemben.

Szóval valamennyire jó irányba haladok, de sokat hibázok, meggondolatlan vagyok és ez így nem elég hatékony. De ha elérném a célom, az se lenne jó, hogy néznem kellene hogy akkor most vajon csak a pénzem kell neki, vagy a lehetőség hogy minél többet együtt legyünk és kitaláljunk valami olyat, amit élvezünk is és értékes. De ahol vagyok, nem készen egy párkapcsolatra, csak ígéret lenne. Nem várom el senkitől hogy csak így megbízzon bennem. Komolytalan kapcsolat meg nem érdekel, ha csak összejárnánk néha meg ilyenek, egyáltalán nem is célom és az ilyen inkább csak bűntudatot keltene bennem, mint sem mentálisan segítene megerősíteni abban, hogy mennyi mindenre képes vagyok ha van motivációm.

Itt valami félreértés van, én arra gondoltam hogy munkahelyre, fix munkaidővel nem járok, ez nekem rabszolgaság.

Épp ellenkezőleg, az én felelősségem az anyagi biztonság, szóval nekem kellene eltartani a családot. Munka alatt pedig új ötletek érdekelnének, ami persze rizikósabb, de fix munkával nem sok ember van a világon, aki félre tudott volna annyit tenni hogy akár előbb elmehessen nyugdíjba. Az ilyen ember nem szokott befektetni semmibe ami pénzt hoz, ledolgozza az óráit, befizeti a járulékokat és remélheti hogy majd 70 évesen kap valamennyit az államtól úgy, hogy az egész életét végiggürcölte.

Vállalkozásra gondolok, kereskedés, ilyesmi. Rossz választás volt a szak amit elkezdtem, nem fejeztem be. Elég sok trauma ért, így nappali tagozatos diplomám nem lesz már, az idegrendszerem nem képes arra, hogy ezzel a módszerrel tanuljak, ezt előbb be kellett volna látnom.

Amit nagyon sajnálok, hogy a programozást nem szeretem. Eszem lenne hozzá szerintem, de türelmem és elszántságom nem, hogy hosszú kódsorokban keressem a hibákat, sajnos nagyon távol áll tőlem. :( Pedig tudom hogy jól is lehetne keresni vele, a munkaidő is szabadabb lenne, ráadásul bármikor bárhova elmehetnék dolgozni.

Vizuális vagyok, értem én hogy mi a lényege, meg az alapja mindennek, de számomra annyira nyers az egész hogy hiába csinálnék valami látható, működő dolgot, nem tudnám élvezni.

Tegyük fel valaki keres 500 nettót, de nincs semmije. Mire félrerak egy autóra, lakásra, szerintem minimum 10 év ha nem vesz fel hitelt. És akkor nem 10 milliós autó meg 200 négyzetméteres villáról beszélünk. Én soha nem akarok felvenni, így állok hozzá alapból.

Most egy minimálbéres én elképzelni nem tudom hogy élhet meg, és hogyan fog az elkövetkezendő hiperinflációs években. 300-as fizuból egy százas az albérlet. Mennyit tudsz félrerakni? 50-et? Az 10 év alatt 6 millió. Ha 100-at, akkor 12 millió. A következő 10 év alatt legalább a fele el fog inflálódni ha Forintban rakod félre. Ez egy feneketlen kád, ha nem gondolkodsz és nem azon vagy hogy miből tudnál pénzt keresni csak bejársz dolgozni fixen és várod hogy a cég kifizessen, elég nagy bajban leszel a jövőben. Nem vészmadár vagyok, de annyira már vagyok tájékozott, hogy ezt belássam és próbáljak szó szerint csak magamra számítani a jövőben.