Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan gondolom így?

Figyelt kérdés

Van egy srác akivel több hónapja beszélgetünk szinte mindennap több órákat. Az első pár hónapig tök jól haladtunk aztán mintha valamit elvágtak volna nála. Én felvetettem neki, hogy lehetne több is és kihátrált (ezt most nem részletezném). Viszont ugyanúgy keres, általában ő szokott írni és továbbra is érdeklődő.

Én nem hiszem (de biztos akad) hogy a pasik barátkozás céljából írkálnak csajokra. Én többet szerettem volna ebből. Tudom, hogy sok hónapot pazaroltam el, de mások mindig azt mondják legyek türelmesebb, hát így tettem, de nem látom mi értelme volt. Igazából abban is tanácstalan vagyok, hogy folytassam e a dolgot vele vagy hagyjam. Én szoktam említeni neki, hogy valamikor összefuthatnánk de ő sose céloz rá.

Pedig egy nagyon figyelmes, kedves fiú de kezd elmenni a kedvem tőle, mert hol így hol úgy viselkedik, egyik pillanatban tetszek neki a másikban pedig olyan semleges - mintha maga se tudná mi a fenét is akar, csak sajnos ezzel elveszlik az érdeklődésem iránta. Gondolkodtam azon, hogy lehet túl őszinte voltam, vagy megijedt, hirtelen jött ez neki, de kár ezen gondolkodni. Az okát valószínűleg nem fogom megtudni.


Szóval ebben szeretném a tanácsotokat kérni, vagy esetleg történt e valakivel hasonló. Fiúk válasza is érdekelne, hiszen jó ha több nézőpontból van megvizsgálva a sztori.



2022. jún. 15. 06:10
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
78%
Szerintem csak unaloműző vagy számára.
2022. jún. 15. 06:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
78%
De, ő tudja, hogy mit akar. Néha szórakozni, amikor kedve van hozzá.
2022. jún. 15. 06:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
70%

Nincs önbizalma. Nem mer veled találkozni.


Kar időt pazarolni rà! Tiltsd le!

2022. jún. 15. 06:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
82%
Hogyha netes ismerkedésnél, bármi miatt nincs lehetőség 2 héten belül találkozni, és még mindig nincs kitűzve konkrét időpont, akkor érdemes elengedni. Rengeteg idegeskedést és bosszúságot spórolsz meg! Aki meg akar ismerni, akar tőled valamit, megtalálja az időt és módját a találkozásra, minden más csak kifogás.
2022. jún. 15. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
70%

Hónapok óta leveleztek és még sosem találkoztatok?

Ennek így semmi értelme. Legföljebb akkor, ha lev.társat, lelki társat akarsz magadnak valódi párkapcsolat helyett.

2022. jún. 15. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
78%
Ez színtiszta idő pazarlás.
2022. jún. 15. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Messze laktok egymástól?
2022. jún. 15. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

Eddig csak 2x találkoztunk.

1-1,5 órára lakunk egymástól szóval kicsit messze vagyunk, viszont rendes buszjárat van, óránként megy. Igaz, mostanában elfoglaltak vagyunk mind a ketten. Inkább az zavar, hogy sose hozza fel, hogy jó volna megint beülni valahova, vagy eltölteni egy napot. Még ha ez most nem is kivitelezhető, de látnám rajta a szándékot. Kicsit össze zavar, mert beszélgetni beszélget velem sokat is és általában ő kezdeményezi a beszélgetést, de találkozni viszont meg nem akar vagy nem tudom. Emiatt úgy érzem, hogy feleslegesen töröm magam, már lassan beszélgetni sincs vele kedvem.

2022. jún. 15. 13:32
 9/11 anonim ***** válasza:
100%

Ilyen távolságból hetente kéne találkozni.

Oké, most vizsgaidőszak van, most kicsit ritkábban.

De ahogy számolom, ti egy hónapnál is ritkábban szoktatok találkozni.

Ez így semmi, ez nem kapcsolat.

2022. jún. 15. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%

Hát igen.. kölcsönösen "tapadnotok" kéne egymásra ha igazi szerelem lenne.

Ez így akkor olyan amit azonnal le kell tisztázni így perkatedra odadörgölni hogy ez most mi amiben vagytok meg hogy te továbblépsz találsz te mást is magadnak...

2022. jún. 15. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!