Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem ír nekem vissza?

Figyelt kérdés

23 évesek vagyunk.

Múlt héten írt rám, hogy szeretne velem ismerkedni. Azóta már 6 fiút koptattam le, mert a többi nem érdekelt, de ő nekem nagyon tetszik. Azt mondta hogy nagyon szépnek tart, és szeretne most már komolyabb kapcsolatot.

Első 2-3 napon igyekezett még a munkában is írni. Most meg ha haza is ért a munkából, vagy nagyon későn ír, vagy érjem be azzal, hogy 20-40 percenként ír vissza. Megfogadtam, hogy nem fogom számon kérni, hisz még csak nem is járunk. De nem bírtam ki.

Mondtam neki, hogy te nem írsz vissza, és egyszavas válaszokat adsz, mintha csak le akarnál koptatni. Úgy érzem nem érdekellek, de ha igen, akkor sem bírnám ezt hosszú távon, hogy ennyire nem törődsz velem. És hogy talán jobb lenne befejezni a beszélgetést, míg még az elején vagyunk.


Erre valahogy egyből válaszolt... Nem értette mi a baj, hiszen ő éppen a munkatársával beszélgetett valami komoly dologról, és nem nyomoghatja kozben a telefont. A munkatársával... Akivel napi 24 órát tölt hónapok óta. Azelőtt meg bocsi, csak filmet néztem. Mondtam hogy jó, de mikor beszélhetünk végre egy jót? Mert egész héten minden nap vagy 5 mondatot ha váltottunk. Megígérte, hogy szombaton. Nagyon vártam. Végig sírtam a délutánt, este meg folytattam. Ugyanis 7 után jutott eszébe írni. Akkor is 15-20 percenként írt vissza, aztán meg semmit.

Késő este kitöröltem a becenevemet. Gondoltam beletörődök, hogy ennek nincs értelme, egy vadidegennek meg ne szerepeljek már úgy a névjegyzékben, hogy "Dórikám".

Erre kora reggel reagált, kérdőjelekkel. De nem írtam vissza, mint ő. Most délután 5 körül írt, hogy Mizu? Írtam, hogy semmi,ott?

Semmi,pihenek.

Oké.


És ennyi volt a nagy beszélgetés. Talán visszaír egy óra múlva, talán majd holnap ilyenkor, nem tudni.


Mi lehet a baj? Nem akarom kikövetelni, hogy márpedig szakítson rám időt. De többször tettem már rá célzást, hogy ha tényleg ismerkedni akar, akkor miért nem kérdez? Meg hogy ritkán ír, és én úgy érzem, nem érdeklem. De ő csak győzködott, hogy ez nem igaz, nagyon is érdeklem.


Ez normális a fiúknál? Talán tényleg nem egy köcsög,csak szűkszavú? De hogy akar velem ismerkedni ha alig kommunikálunk?

Arra is gondoltam, hogy talán csak hazudott, és nem évekre hanem fél órára kellenék neki, vagy hogy talán párhuzamosan több lánnyal is beszél...


Lekoptatni még nincs szívem, mert azt ő sem akarja, illetve olyan kis helyes. Meg ezen kívül amúgy nagyon kis rendesnek tűnik. Csak ha össze is jonnénk, nem bírnám ki, hogy a barátom sz.rik rám


2022. okt. 2. 18:58
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%
Csak nekem furcsa, hogy már csak az írás megy? Se telefon, se video, se találkozás?
2022. okt. 2. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
88%

" illetve olyan kis helyes. Meg ezen kívül amúgy nagyon kis rendesnek tűnik" :DD


Hát ezek alapján nem feltétlenül tűnik rendesnek. Én akkor csinálok így, ha annyira nem érdekel az adott lány, mert más jobban leköti a figyelmemet, de nem tudom még, hogy mit csináljak. De nem is próbálom rendesnek beállítani magamat.

2022. okt. 2. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 Mathus ***** válasza:
100%
#1: csak neked. alapvetően (és hála az égnek) a kommunikációnk java, a tartalmi részek is, főleg írásban történik. jobb is.
2022. okt. 2. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
80%

Sztm meg kopás le és keress olyat, akit tényleg érdekelsz!

N 30

2022. okt. 2. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:

1-es. A találkozás nem kivitelezhető,mert nem egy országban vagyunk. De ha komolyabbra fordulnának a dolgok, hajlandó lennék itthagyni Csehországot hogy vele legyek. Amikor azt ígérte hogy szombaton beszélünk,. akkor azt gondoltam felhív, nem azt, hogy 3 óra hossza alatt ír 5 mondator. Még hogy csak az írás megy? Nem. Èpp ez az, még az sem.


2-es: Tudom. Mikor le akartam koptatni, írtam is neki, hogy pont úgy beszélsz velem, mint én azokkal a fiúkkal, akikkel nem akarok beszélni, csak nincs szívem megbántani. És nem értette, mi a baj, és hogy elfogadja a döntésemet, de neki nagyon rosszul esne, ha megszakítanánk a kapcsolatot. Jah.

2022. okt. 2. 19:14
 6/15 A kérdező kommentje:
4-es. A szívem mélyén tudom hogy igazad van.. de másfél éve vagyok szingli, azóta sokan próbáltak velem ismerkedni. És ő volt az első, akire azt mondtam hogy na, te érdekelsz!
2022. okt. 2. 19:16
 7/15 anonim ***** válasza:
100%
keressé másikot
2022. okt. 2. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
85%
De ennek sehogy sincs jövője!
2022. okt. 2. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 A kérdező kommentje:
Jó, igazatok van. Köszönöm 💔
2022. okt. 2. 19:28
 10/15 anonim ***** válasza:
Ha onkine csetpartner kell nem ő a te embered.
2022. okt. 2. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!