A mostani 20-as 30-as magyar férfiak azért ilyen borzalmasan sikertelenek a nőknél, mert ők apaminta helyett PUA mesterektől tanultak, akik igen rossz munkát végeztek?

41: szerető férj mellett nem kiszolgáltatottnak érzi magát hanem bizalommal támaszkodhat a másikra. Sima munkamegosztás. Az a jó hogy mindkét fél 10 órát van távol minden nap és a saját gyerekeit meg alig ismeri, még az anyuk se?

Igazából ez a baj: szinte már csak félelemre és bizalmatlanságra épülő kapcsolatok vannak manapság. Már ez a nagy függetlenedési mánia is félelemből indult ki, meg hát az elköteleződés is azért nem megy nagyon a fiataloknak manapság mert félnek. Félelemből nem lehet kapcsolatot építeni, abból max együttélés lesz. És mint látjuk a statisztikákból, az nem sokáig.

Ezt felejtették el az emberek manapság: hogy mindent 100% beleadjanak egy kapcsolatba, hogy készek akár feláldozni magukat érte, hogy nincs B terv. Ha elbukunk, akkor elbukunk, egyszer úgyis el kell. De legalább mindent beleadtunk.

Ez férfiakra is igaz, akik nem hajlandók házasodni mert hogy csak papír meg régimódi meg minek. Olyan szépen elő tudják adni hogy ez azért jó mert hogy függetlenség meg szabadság meg egyenlőség meg modernitás. Pedig valójában nem más mint gyávaság.

Félelem a kudarctól, félelem a kiszolgáltatottságtól, félelem az elmúlástól, félelem a szenvedéstől, félelem a sérüléstől, félelem a haláltól - ez mind összeadva = félelem az Élettől.

42-esre hagy reagáljak a saját gondolataimmal, bocsánat.

Igazad van. Én magamat férfiként "megismertem", tudom mire lennék, de igazából inkább mire nem lennék képes egy veszekedés vagy netalán egy válás során. Szeretek valakit évekig, de valamilyen oknál fogva ez 180 fokos fordulatot vesz, legyen bármely fél is a hibás és válás lesz a vége, én biztos nem kakaskodnék a javakon, hogy minnél több maradjon nálam.

Mindazonáltal, amig egy olyan rendszerben kell élnem, hogy a női fél elég sok mindent profitálhat egy válásból a férfi meg építheti újra magát a nulláról, addig nem is igen szeretnék belemenni ilyesmibe. És jól látod, ez félelem. De miért is ne féljek? Nem vagyok ezzel egyenértékűen racionális is? Egy életem van nekem is, egy megszokott bejáratott életem. Ha én évente el akarok menni a világ tájait bebarangolni, élményeket szerezni, ehhez pedig az kell ami a jelenlegi felállásom is, miszerint van már egzisztenciám, hitel nélküli házam, ergo csak akkor tudok menni világot látni rendszeresen ha elég szépen spórolok, akkor most ezt mind dobjam oda a bizonytalanságnak? Dobjam oda a, lássuk be az élet egyik leg meghatározott és leg pozitívabb részének, a szerelem oltárára, és aggódjak életem végéig, ha egyszer majd kiszeretnek belőlem vagy olyan kedve lesz a másiknak, hogy dobbant a házasságból és viszi a cuccaim?

Ebből a félelemből kiindulva én maradok a kapcsolatoknál, amíg nem erőszakolják rám a házasságot, ha menni akar menjen, még ha az életem szerelme is (mert én már megtanultam, hogy mindennek vége lesz egyszer. Ha az életem szerelmét 1 évig szerethetem, akkor 1 évig boldog voltam és szép emlékként fogok rá emlékezni) az illető, aztán a felépített egzisztenciám és a kutyám megadják a stabilitást az életembe.

Amiért te dolgoztál meg keményen, évek alatt, attól nem szívesen válsz meg. Pont azért félsz, mert birtokolsz és félsz az elvesztésétől, még ha csak materiális dolgok is. Ki a fene akarja ezt feláldozni?

Na bocsi a reflektálásért és félig meddig offért.

43#as Ha szeretnél egy hosszútávú, stabil, családalapításra alkalmas párkapcsolatot, és találsz egy megfelelő partnert, aki megérti a félelmedet, erre megoldás egy megfelelő házassági vagy élettársi szerződés. Én 32 éve élek ugyanazzal házasságban, van szerződésünk, mert a kezdeti vagyoni viszonyok nem voltak egyenlőek.

50 /N

32 éves vagyok. Leírom a legnagyobb hülyeséget amit csak tehetek magammal, valamint továbbra is igazat adva 41-es válaszra.

Vannak rokonoknál kis gyerkőcök, fél éves és 5 éves. Imádom őket, szerintem jól is bánok velük. Egyszerűen érzem, hogy nagyon jó apa lennék. És pont azért nem fogok gyereket vállalni és nevelni, mert félek hogy elvesztem az egzisztenciámat. Hiába lenne házassági szerződés, ha gyerek van és válás a vége a dolognak, az anyának és gyereknek ítélik a lakást és nem kell kiköltözniük. Nekem pedig nem lenne szívem még csak meg említeni se, hogy menjenek el, ezért szinte biztos, hogy én nekem kellene tovább költözni.

Ezt pótolom a kutyával, amit családtagnak tekintek, nagy előnye hogy soha a büdös életbe nem fog hátat fordítani nekem:). Ha szegény meghal 10-12 év után, jön a kövi, marad a szép emlék.

Egyébként most így leírva és visszaolvasva a 43-as válaszommal, lehet kéne egy pszichológus. De őszintén szólva minek? Felismerem, hogy probléma, ennyi talán elég is.

Amúgy ki tudja mennyi férfi gondolkozik hasonlóan. Lehet baromi sokan és pont ezért nem is találnak sokan apa materialt gyereknevelésre...Ki tudja milyen traumák ezek...

47: másokról nem tudok nyilatkozni, de én azért "pontoztalak le", mert nem azt értékelem hogy tetszett-e a válasz vagy egyetértek-e vele, hanem pontosan azt ami oda van írva: Hasznos-e számodra ez a válasz.

Mivel nem a kérdésre válaszoltál, ezért szerintem nem hasznos.