Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Letezik ilyen h egyutt voltal valakivel kiszerettetek egymasbol majd sok ev utan ujra talalkoztatok es ujra egymasba szerettetek mert ennyi ido alatt megvaltoztatok?










Én sem hiszek ebben.
Akkor már inkább a Mikulás.










Nem hittem ebben, de megtörtént.
Sok év után találkoztunk, elkezdtünk beszélgetni. Teljesen új emberként néztünk egymásra, ritkán hozzuk fel a múltat, akkor is elpoénkodjuk.










4 higy ne lenne
Nekem van egy macskám szeretem anyáméknál van.
Ha evekre el is költöznék pl kulfoldre vagy akármi is lenne évek után is ugyanugy szeretem.
Ugyanigy emberekkel
Szerettem az exeket és attol hogy külön vagyunk mert szemét volt vagy akármi, attol még mindig szeretem mert ugyanaz a cuki jófej sikeres ügyes helyes ember 10-50 év mulva is akit anno is megszerettem
Az meg masik dolog hogy viszont kapcsolatot azért nem kezdek folytatok velük.
De ha meglátom egyiket másikat vagy tudom mi van velük bennem nem szitok van meg gyűlölet még akkorse ha megerdemelnék. Hanem ugyanugy bennem van a korábbi énem is amit szerettem benne anno az elején az ma is és ugyanugy mindig is meg lesz bennük. Mivel a szemelyiségük az.










#7 nincs mit megbeszélni, 16-19 évesek voltunk és nagyon tinik. Közel a 30-hoz az ember azért már egészen máshogy viselkedik, nincsenek olyan problémáink, mint 10 évvel ezelőtt.
Ez nem újrakezdés, hanem egy egészen új dolog. Már az őszinteségen, tiszteleten és szereteten alapul a kapcsolatunk. Azt hiszem, mindig is ilyen párkapcsolatra vágytam.
De biztosan én vagyok a hülye.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!