Ha valaki 35 éves koráig sem talált olyat, akibe bele tudott volna szeretni, akkor ott mindenképp pszichés gondok állnak a háttérben, vagy el van átkozva, vagy lehet hogy simán csak ennyire szerencsétlen?
Hozzáteszem az élet más területein is szerencsétlen és a családjában szinte mindenki az.
Magamról van szó egyébként
Rengeteget kínzom magam azzal, hogy mi lehet a gond és sokat olvasok már pszichológia témakörben, de így sem vagyok képes rájönni, hogy mi lehet velem
Az igaz, hogy nagyon ritkán tetszik valaki
De aki kivételesen tetszett is és volt vele kalandom, bele sem tudtam beleszeretni és nem vagyok képes ezt erőltetni.
Nagyon rossz elviselni azt, hogy kimaradt a kamaszkori szerelem is, de az hogy a fiatal felnőttkori szerelem is kimaradt, azt már mé rosszabb
Azt meg főleg, hogy más 20 éves fiú/lány már abban a korban párral él és meg van oldva az élete.
Lehetséges hogy van aki nem képes szerelembe esni?
De érzéketlen nem vagyok, mert a vágy megvan bennem.
Különben ide sem írnék
Ha valami az biztos nem vagyok
Gyerekkorom óta ez az egyik legintenzívebb ábrándom
Azzal tényleg van bajom, hogyha látok több potenciális jelöltet, akkor abból hogy kellene választanom
Hiszen egy szinten vannak
Én a férfira mindig kicsit megmentő, védelmező szereplőként tekintek
Aki aromantikus az sztem leszarja hogy nincs mellette senki, nem hogy álmodozik róla...
Ja és én nagyon könnyen szerelembe esem
Ha meglálnám a megfelelő személyt
De az nem jött amint látszik




válasza:Ismerős helyzet. A leírtak alapján kötődési problémáid vannak.
Sok érv szól a párkapcsolat mellett a fejedben, mégis van néhány ellenérv, ami el veszi a kedved, motivációdat.
Én jelenleg úgy próbálom megérteni a problémát, hogy sokat gondolkodom az ellenérveken. Mennyire valósak? Tényleg meghatároznak-e ezek a dolgok? Meg tudom és akarom egyáltalán változtatni?
Úgy érzem erőm és eszközöm lenne megváltoztatni ezeket a dolgokat, valami mégsem hagyja bennem. Fura és üres érzés.
Első tanácsnak talán neked is ezt tudnám javasolni. Próbáld még inkább megismerni a gondolataidat és ami mögöttük van. Akkor talán hamarabb eljön a megoldás.




válasza:13 nekem szinte csak ellenérveim vannak
De azt mindig felülírja a vágy és az idealizálás
Sosem leszek képes megfogalmazni, hogy milyen függőséget érzek, amikor találok valakit aki tetszik
A kalandot amit említettem sosem leszek képes elfelejteni, mert olyan férfit csak nagyon ritkán talál a nő az életben
És így élek 8 éves korom óta
Akkor ez nem elég nyomós érv arra, hogy ne tudjam feladni ezt a vágyat?




válasza:#15
Hát... Addig amíg magadat sem tudod meggyőzni arról, hogy egy párkapcsolatban boldogabb lennél, javulna az életminőséged nagyon nehéz lesz!
Mik a konkrét dolgok amiket vársz egy kapcsolattól? Miért vágysz rá? Valami kiváltja benned a hiányérzetet.
Az ellenérveknél pedig tényleg azt tudom tanácsolni, hogy gondold át minden félelmed valós-e. Hajlamosak vagyunk a problémáinkat egyedinek és megoldhatatlannak hinni ha túl sokáig küzdünk velük.
Mik a konkrét dolgok amiket vársz egy kapcsolattól? Miért vágysz rá? Valami kiváltja benned a hiányérzetet.
Ezt megkérdeznéd már nagyjából 50 milliárd embertől is aki eddig kapcsolatban volt?
Bár valóban én én mindig is elég egyedi módon működtem
Írtam már hogy 8 éves korom óta vannak férfiaktól ábrándjaim
Szeretném ha itt lenne valaki aki nagyon tetszik és szeretne
Mivel rossz az apaképem, emiatt egy védőt is szeretnék akinek én vagyok az első




válasza:Hogy miért idegenkedsz ennyire a legtöbb embertől, azt érdemes lenne szakemberrel feltárni, mert egyáltalán nem biztos, hogy kizárólag mások tehetnek róla. Lehet, hogy téged ért valamilyen trauma, vagy szocializációs hatás, ami miatt így alakult és az sem kizárt, hogy ezen lehet a megfelelő módszerekkel segíteni, vagy legalább a feltárás révén kaphatsz némi támpontot, hogy merre, hogyan találhatsz olyanokat, akik nagyobb eséllyel megfelelhetnek neked.
Mivel deklaráltad, hogy nagyon kevés az olyan ember, aki nem taszít és velük sem biztos, hogy kialakul, amit keresel, nagyjából két lehetőséged van. Az egyik, hogy keresed és nyitottan fogadod a lehetőségeket, hogy minél több új emberrel találkozhass és esélyt adj, hogy megtaláld azt, akit keresel. A másik, hogy dolgozol azon, hogyan tudnál ezeken az igényeken, elvárásokon változatni.
Illetve általában érdemes lehet kevésbé koncentrálni a keresésedre. Elengedni, lazábban kezelni a keresést és más dolgokat előtérbe helyezni. Hobbik, sport, tanfolyamok, iskolák, munka, stb. Hagyd, hogy ezek elvonják a figyelmed, jobban tudd élvezni az életet egyedül és kisebb figyelemmel, kevésbé görcsösen keress párt. Próbáldj a szórakozásra, hangulatra, érzésekre koncentrálni, ne tudatosan, logikusan mérlegelve keress. A szerelem egy érzés. Aki logikusan, tudatosan válogatva próbál érzelmeket találni, annak általában kevésbé szokott menni.
A szerelemmel és párkapcsolatokkal kapcsolatban iszonyatosan sok tévképzet és emiatt irreális elvárás alakul ki az emberekben. Jelentős részben ennek a mindenféle romantikus irodalom és filmek az oka. Ezek a rövid terjedelem és az olvasó/néző figyelmének fenntartása miatt nagyon koncentráltan adják elő a történetet. Kénytelenek a szereplők első látásra egymásba szeretni, mert felborul a történet dramaturgiája, elveszíti az érdeklődését a közönség, ha nem így történik.
A valóságban viszont egyáltalán nem törvényszerű, hogy első látásra jön a szikra. Ahogy az sem, hogy akivel jön első látásra a szikra, annak a személyisége, habitusa, érdeklődése, stb. mind egybe is vág a tiéddel.
A szerelem alapvetően egy ösztönös folyamat. Elég bonyolult tényezők együtthatása, de jelentős részben biokémiai folyamat, amik az agy megfelelő területeit stimulálják. Viszont a biológiai kompatibilitás még egyáltalán nem jelenti azt, hogy szociológiailag, társaságilag, intellektuálisan, egyéb módon is képesek vagytok együtt élni.
Egy párkapcsolat szempontjából alkalmas pár nem már készen jön veled szembe, legfeljebb vannak már kialakult lehetőségek benne és nyitottság arra, hogy összeszokjon, összecsiszolódjon veled. AZ IGAZI az nem szembejön veled, hanem a közös interakciók során alakul ki, menet közben válik az igazivá.
Sok esetben ahhoz, hogy egy valakivel működni tudjanak a dolgok, előtte tapasztalatokat kell szerezni több másikkal, hogy velük mi miért, hogyan nem működik, hogy idővel ki tudjon alakulni benned az a tapasztalat rendszer, végbe menjen az a fejlődés, ami alkalmassá tesz arra, hogy egy valahányadik próbálkozás valaki mással már eredményesebbé váljon.




válasza:Hàt én 47 vagyok, egyedül, és bár azt nem mondom, hogy soha nem szerettem bele senkiben, mert igen. De a legtöbb mégis csak egyoldalú plátói szerelem volt, sokszor az illető nem is sejtette, hogy mennyire tetszik nekem.
Én a legtöbb nővel ellentétben sose voltam az a magát kellető típus. A nagy zajos tàrsasãgokat sem csípem, szóval nálam aztán kevés pasi próbálkozott. Azok viszont nem voltak az eseteim...
24 évesen mentem bele először egy kapcsolatnak nevezhetőbe. Nem tetszett nagyon az illető, de nem is borzasztott el, és mivel közös volt a hobbink, amit fontosnak hittem egy kapcsolatban, így adtam neki nemcsak egy esélyt... Hanem úgy gondoltam, őt fogom de szeretni életem végéig... Egyébként én szeretek szeretni, és ha nem is volt szerelem első látásra, én tudtam volna addig fokozni magamban.... Csak hát egyszerűen képtelenség volt vele pár hétig is együtt lakni, nemhogy véglegesen összeköltözni... Semmiben nem alkalmazkodott... És mindenben önző volt, még... szóval az ágyban is, na mindegy. :) Szóval nem, ilyenhez nem szabad ragaszkodni....
Csak vele azért elég sok évet kínlódtam, meg, amúgy se jàrtam tovãbbra sem ismerkedős helyekre... Ami aztán alakult, csupa kihasználós sztori, amiből szintén nem kérek...
Anno 30-as koromban sem jött szembe velem értelmes és tisztességes férfi, ma már kb esélytelen is.
Nem tudom Kérdező, te milyen vagy... Te is a visszahúzódóbb fajta, aki nem kelleti magát, hanem a férfiakra hagyja a kezdeményezést? Vagy nem?
Mert ha igen, látod nem könnyű... Hàt még az, hogy olyan férfi kopogtasson, aki álmaink netovábbja...
Ja, és még ronda sem vagyok, meg elhízva se voltam sose, mielőtt valaki ezt gyanítaná,mint ok...




válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




