Miért vált ki belőlem undort, hogy egy fiú hozzámért?

Mindig távolságtartó voltam a fiúkkal, nem volt kapcsolatom sem. Amíg valaki csak barátkozni akar velem, minden rendben, de amint elkezd hozzám "úgy" közeledni, bepánikolok.

Ezért nem is szoktam közel engedni magamhoz senkit.

Viszont nemrég kórházba kerültem, 1 hónapig voltam bent. Az ott töltött idő alatt elég rendesen tömtek gyógyszerekkel, amik hatására nem igazán voltam önmagam. Sok mindenre nem emlékszem, olyan voltam, mintha folyton be lennék rúgva.

Volt a kórházban egy srác, akit a gyógyszerek miatt közel engedtem magamhoz. Azt mondták a hozzátartozóim, hogy folyton azt hajtogattam, szeretem őt. Erre egyáltalán nem emlékszem, arra viszont igen, hogy sokszor ölelgettük egymást, simogatta az arcom, stb...

Állítólag egy csók sem csattant el köztünk, mégis rosszul vagyok, hacsak rágondolok, hogy hozzám ért, hogy volt hozzá közöm.

Undorodom magamtól, és legszívesebben letépném a bőrömet, nem bírom elviselni a tudatot, hogy valaki így ért hozzám.

Nem azért érzek így, mert olyan csúnya lenne, vagy ilyesmi...nagyon is helyes és kedves srác volt...de így utólag undorodom tőle...

Változhat valaha a férfiakhoz való hozzáállásom?

22/l