Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek vannak olyan emberek akiknek tényleg nem való a párkapcsolat?

Figyelt kérdés

Én az élet több területén elég sikeres vagyok, viszont párkapcsolatok terén eléggé sikertelenség jellemez.


A volt kapcsolataimban sajnos nem megfelelő lányokkal jöttem össze, elsőre nagyon negatív, utána nagyon tapasztalatlan és önző lányt fogtam ki.

Sokat kivettek belőlem. Néha elgondolkodom, hogy vajon megéri várni, esetleg keresni. Fókuszálhatok a sikereimre, mert a párkapcsolatok sajnos olyan lelkivilágba juttatnak sokszor, hogy a karrierem, hobbim és más sikereim sínylik meg.


Tudom van hova fejlődnöm, de hiába ha a partner nem tudja értékelni amit teszek érte. Mind2 exem belekényelmesedett a kapcsolatba, elvárások voltak bőven, viszont viszonzás már nem. Én hülye meg kitartottam mellettük és tettem azért, hogy jobb legyen a kapcsolat, amiről tudtam próbáltam tenni a javulásért.


Vajon megéri próbálkozni? Vagy inkább koncentráljak a sikereimre és ne hagyjak, hogy visszahúzzanak mások.

Céltudatos, pozitív vagyok, régen nagyon motivált is voltak, de ez most nagyon megcsappant sajnos.

Még úgy érzem van értelme várnom komoly kapcsolatra, viszont most nem sokat teszek érte, magamtól nem akarok megint beszívni egy olyan csajt, mint eddig és sajnos romló tendencia volt és ha folytatódik, akkor a következő még rosszabb lesz, ami már kb tényleg a legalja lehet.

Átlagos külső, átlagos belső, egy kedves rendes lányt akartam magamnak kifogni. Jó azért vannak elvárások, mert negatív meg erősen önbizalom hiányos, meg lelki beteg lány nem kellene még egyszer. Sajnos akikről tudom, hogy belsőre olyanok amilyet keresek vagy foglaltak, vagy rokonok, szóval még esélyest sem látok jelen pillanatban.


Szóval vannak olyan emberek akiknek tényleg nem való párkapcsolat?

Legyek karrierista? Ott azért rengeteg sikerem lehet, sőt ott eléggé felfele szárnyal minden, kompenzál az élet :D

24 évesen felépíthetem a karrieremet, csak akkor meg később hogyan szűröm ki a pénzéhes r1b1ket?


2017. okt. 16. 10:10
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
Inkább próbálj meg abban bízni, hogy ez a tendencia ezután felfelé ível majd. Ez motiváljon. Persze, muszáj a sikerekre koncentrálni, de azokat egyben megosztani is jó valakivel, aki velünk örül. Ha az élet egyéb területein sikerélmények érnek, akkor az úgyis magával fogja hozni a társ iránti vágyat - ez automatikusan generálódik. Sikeres, de üres életre senki sem vágyik.
2017. okt. 16. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Vannak ilyenek, igen.

Azt viszont neked kell eldönteni, hogy mit akarsz kezdeni az életeddel. Célszerűen olyan dolgot keress amivel teljesnek érzed magadat és örömödet leled benne.

2017. okt. 16. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%
Mindenkinek megvan a párja valahol. A nehézségek ne tántorítsanak el.
2017. okt. 16. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

#1:

hát lefelé remélem már nem sok van :)

Nem üres az életem párkapcsolat nélkül sem, csak hiányzik az is.


#2:

Jól érzem magam, az exek okozta csalódások miatt különösen élvezem most a szingliséget.

Vágyom egy komoly normális kapcsolatra, régen is vágytam, de túl nagy ára volt a próbálkozásnak. Nem hagyhatom, hogy a párkapcsolati sikertelenségek, vagy próbálkozások beárnyalják a sikereimet! Sajnos ha lelkileg nem vagyok jól, akkor nincs kedvem dolgozni, haladni a dolgaimmal, pedig jó pár hobbi projektem van amivel haladnom kell. Most úgy ahogy haladok, motivációm most nem sok van, de elég arra, hogy evickéljek kicsit.

Szexre, meg "pótlásra" van lehetőségem, szóval csajozás terén nincs hiány, de nem erre vágyom. Komoly kapcsolatért tudom, hogy sokat kell dolgozni, tettem is érte amíg tartottak, csak sajnos az exek nem voltak partnerek ebben.

Nyitottnak nyitott vagyok az ismerkedésre most is, csak magamtól nem akarok beleszaladni megint olyanba ami megint lehúzhat.

Néha azon gondolkodom, hogy talán jobb egyedül, meg nem véletlen vagyok ennyire sikertelen a párkapcsolatban, talán megérdemlem ezt, hisz cserébe milyen jó lehetőségeim vannak és karrierem. Valamit valamiért :)

2017. okt. 16. 10:46
 5/11 anonim ***** válasza:
78%

Bőven van olyan ember, akinek nem való kapcsolat a másik fél érdekében. Szerintem kevesen látják amúgy reálisan a kapcsolataikat. Például ez az "én mennyit tettem bele, ő meg semmit nem viszonzott" dolog sosem így van. Egyszerűen csak nagyon sok ember nem képes meglátni, amit a másik tesz érte, vagy nem is tud róla, hogy mondjuk éppen egy hatalmas lehetőséget hagyott ki miatta stb. Szerintem nagyon értékeld át ezeket a dolgokat.

Illetve én abban hiszek, hogy hasonló hasonlót vonz belső tulajdonságokra és lelki állapotra értve. Ezzel szerintem mindent elmondtam.

2017. okt. 16. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

#5:

ismerem az 5 szeretetnyelvet, az írónak több könyvét olvastam és olvasom jelenleg is, szóval értékeltem azokat amiket kaptam


az egyik exem szó szerint kimondta, hogy "nem tudja értékelni amit teszek érte", a problémákat meg nekem nem mondta el, így változtatni sem tudtam rajtuk


átrágtam már a dolgokat, főleg ami utána jött

ha meg akarom beszélni a problémát és a megoldást keresni és azt kapom válasznak, hogy "akkor nem illünk egymáshoz" "akkor szakítsunk" szintén nem a legjobb hozzáállás szerintem egy párkapcsolathoz és mind1, hogy apró vagy nagyobb gond volt, ezt kaptam :D az a lány éretlen és alkalmatlan volt egy kapcsolatra véleményem szerint (több okból is)


tudom nem ennyire fekete-fehér, nagyon jól tudom, hogy nekem is vannak hibáim, nem keveset tettem/teszek a fejlődésemért, csak eléggé melléfogtam párkapcsolat téren

2017. okt. 16. 11:37
 7/11 anonim ***** válasza:
Nekem nem való 4 éve nincsen barátnőm.Úgy néz ki nem is lesz.Nekem bonyolult dolog a nők világa.28f
2017. okt. 16. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%
Vannak. Pl en is. Alkalmazdoaskeptelen vagyok, a "noi osztonok" teljes tarhaza hianyzik belolem, altalaban nem erdekel az se hogy a parom mit gondol rolam, meg eleve egy rettento osszeferhetetlen szemelyisegem van felutve eros mizantropiaval. Amugy jofej vagyok. Ha akrom...
2017. okt. 16. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
75%
Nem való annak, aki erõszakos, pszichópata.
2017. okt. 24. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%
Meg annak sem, aki "ahányat lát, annyit szeret" állapotban van, kötődési problémái vannak.
2017. okt. 24. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!