Ti hogy szoktatok viselni egy visszautasítást: megzuhantok és padlóra kerültök tőle, vagy inkább felszívjátok magatokat és "újult erővel" ismerkedtek tovább (nyilván már másokkal)?

Hát ha valaki emiatt a padlóra kerül az azért elég fura , szerintem ez amit leírtál nem a legjobb felfogás.

Ha minden apróságért ennyit depizel az nem tesz jót ne árts magadnak

Nő vagyok, itt gondolom ez a kérdés pasitól, pasik felé irányul.

DE: mi nők is nehezen viseljük...nem a visszautasítást, de bármi egyéb hajszálnyi negatív jelzést, megnyilvánulást.

Még ha esetleg nekem is közöm van ahhoz,hogy mindez úgy történjen, ahogy, akkor is kudarcként élem meg és porig vagyok sújtva. Az önbizalmam pedig még a padló alattitól is lentebb van.

Ami nem öl meg, az megerősít, bele nem hal senki, legalábbis a nagy többség nem. Az egészséges lelkület túllendít a csalódáson, visszautasításon mindenkit, főleg, ha jön egy pozitív történés.

megzuhanok, rossz érzés, keserű, de reménykedem benne, hogy emiatt még kevésbé tartom a nőket isteni lényeknek, így könnyebb, lazább lesz beszélgetni velük, és egyszer talán én is úgy tudom majd manipulálni őket, mint a nagykan nőcsábászok "jópasheeek".

És tényleg, minden visszautasítás után egyre "leszarom"-obb vagyok, ami meg egyre vonzóbb a nőknek.