Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Tényleg ennyire hátrány...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tényleg ennyire hátrány manapság az egyéniség?

Figyelt kérdés

Leginkább a lányoknak szegezném a kérdést. Folyamatosan azt érzem, hogy ha nem állsz be a sok Ctrl c + Ctrl v majom mögé, akkor semmibe néznek. Ismerkedésnél pedig hatványozottan érződik. Középiskolában teljesen kiközösítve éreztem magamat, állandóan csesztettek azért, mert én nem voltam olyan, mint ők. Nem is értettem, hogy miért jó az, ha ugyanolyan ruhákban járnak, ugyanolyan telefont használnak és csak ugyanazt csinálják? (Miközben látszott, hogy sokan nem is szeretik azt az adott dolgot, csak az elfogadás miatt „behódoltak”. Meg amúgy is amiket ők szerettek, mint a rózsaszín pulcsi és szakadt farmer, na ez nem az én stílusom, sőt számomra taszító ). Kikerülve középsuliból azt hittem, hogy csak ebben az alpári, bunkó társaságban volt ez, máshol biztos jobb lesz. Hát nem lett! Csak azt nem értem, miért kell lenézni és ismerkedésnél hátrányos helyzetbe helyezni azt, aki nem ugyanazt követi, mint a többség, akibe még szorult egyéniség? Én például alkotói munkát végzek, emiatt a korombeliek totál furán néznek rám, mert mi az már, hogy nem járok bulizni inkább. Amúgy is elég zárkózott lettem a sok kitaszítás és csesztetés miatt, de úgy érzem ez a fajta „elfogadáshiány” teljesen esélytelenné teszi a lányokhoz való közeledésemet. Állandóan ha megtudják, hogy én nem az tipikus mai menő kategória vagyok, akkor lekoptatnak (pedig sokszor hallom, hogy nekik különleges ember kell, de valahogy a realitás mégis mást mutat :/ )

Más is érzi ezt a problémát? Miért baj az ha valaki nem ugyanolyan, mint a többség?


20/f



2018. nov. 26. 14:38
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
79%

Heh, egyik haverom legnagyobb forma, nem volt munkája, otthon élt, volt kis úszógumija, veled kb. egykorú és olyan barátnőt szerzett, leesett az állam. Azóta összejött a melóhely is és fél éven belül elköltözik otthonról a barátnőjével együtt.


Téged nem az egyéniséged gátol a párkeresésben hanem a durva rágörcsölés, túlanalizálás, és bármennyire tagadod, a beteges megfelelési kényszer. Se én, sem a haverom nem elmélkedtünk soha ilyeneken, hogy a többségnek mi a jó meg a többség mit vár el és ez baj-e (szerintünk rohadtul nem baj, olyan nő nem kell, akinek az a mérce, mások milyen ruhát hordanak / milyen telefont használnak stb.). Épeszű ember ezt leszarja és nem pörög rajta - rögtön megtalálod azokat a nőket, akik nem így működnek, ha nem a többségi társadalom esetleges hiányosságain pörög az agyad 24/7.

2018. nov. 26. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:
1-es: Köszi a választ! Az tény, hogy olyan típus vagyok, aki szereti analizálni a dolgokat, ha próbálok egy lányhoz közeledni előtte jó alaposan felmérem a terepet. Nyilván nem olyan csajt keresek, akinek az a fontos mit viselek vagy milyen eszközt használok, de sajnos nem futottam még össze olyannal, akinek belsőm fontos lett volna.
2018. nov. 26. 15:00
 3/16 anonim ***** válasza:
67%
Ne a divatos plaza csajszik kozott valogass, mert ok nyilvan nem rad lesznek vevok.
2018. nov. 26. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
53%

Az első lépés, hogy elengeded a problémát (és magad).

Lazán állsz a dologhoz, arra koncentrálsz, amit szeretsz csinálni, éled életedet. Ez dob a közérzeteden, magabiztossá tesz és ez sugárzik kifelé.


A görcsölést érzik ám a csajok és elbizonytalanodnak. Ha magabiztos vagy, akkor egyrészt nem félsz a visszautasítástól (nem analizálsz ennyit), másrészt vonzóbbá válsz a nők számára.

2018. nov. 26. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
92%

Biztos a csupa "egyéniség" lányoknál próbálkozol vagy valami, ne görcsölj rá, le kell kakilni azt kész.


(Amúgy nem a ruha teszi az embert, azért, mert nem öltözködsz úgy, mint a többség meg nem vagy bulizós, attól még nem leszel egyéniség, én is ilyen vagyok, meg még sokan mások is.)

2018. nov. 26. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
88%

Mit takar az alkotói munka? Sok srác azt hiszi, hogy ő egy különleges, jószívű valaki, akit igazságtalanul nem vesznek észre a lányok, de közben kiderül, hogy ez csak egy cukormáz és alatta egy ronda személyiség lapul. Nekem nem fontosak a külsőségek, de azt vettem észre, hogy az ilyen "rendes srácok" is csak a ribis lányok után meresztik a szemüket, engem észre sem vesznek.

Tudod, mindenki azt hiszi magáról, hogy fene nagy egyéniség.

2018. nov. 26. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
82%
igen az kimaradt, hogy azok a srácok, akiket nem vesznek észre a lányok, nagy parasztok és szó szerint elküldenek a p.ba, ha kiderül, hogy nem vagy az esetük, vagy valami. (#5)
2018. nov. 26. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
4%
#3/7 Nem kell pláza csaj ehhez. Igazából ha trendy vagy akkor is ugyan úgy semmibe vehetnek a nők. Szerintem van olyan fajta kisugárzás is ami nagyon alternatív. Tőlem múltkor megkérdezték mért nézek úgy mint ha meg akarnék halni.. xDD hát mondom ne zavarjon hogy beteg vagyok és megittam 12 whisky kólát, amúgy semmi bajom nem volt.. még rossz kedvem sem. Ha nem vigyorogsz 0-24 akkor már azt gondolják rólad valami depis öngyilkos típus vagy..
2018. nov. 26. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
Engem is kiközösítettek szinte minden honnan. Én sem akartam beállni a sorba és mind a mai napig nem tervezem. Mondjuk engem nem is igazán érdekelt hogy ki az aki barátkozik velem és ki az aki nem. Én elvoltam egyedül is. A baráti köröm mind a mai napig is kicsi. Összesen egy barátom van aki elfogad úgy ahogy vagyok. Nekem is mondták mindig a bulit de nemtudom élvezni számomra az értelmetlen hülyeség. Bulis pasikkal nem is ismerkedem.
2018. nov. 26. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
71%
Megértve azt, amit írsz a legfontosabb dolog, hogy ne abban a stílusban gondolkodj a körülötted lévőkről, ahogy most teszed. Ez egyrészt azonnal lejön mindenkinek másrészt pedig tényleg kiütöd magad minden közösségből a távolságtartás miatt.
2018. nov. 26. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!