Meddig lehet így élni? Érzelmi sivatag, de bizonyos körülmények miatt maradni a másikkal? Vagy esetleg még rendbejöhet? Részletek lent

16 éve együtt a férjemmel, 14 éves házasság, 12 éves a gyerekünk. Én 48 vagyok, a férjem 45.

Egy ideje a férjem nem ér hozzám, csak semleges dolgokról beszél, szinte sose szervez közös programot, vagy ha el is megyünk valahova, akkor is a nap nagy részében alszik, olvas, vagy telefonozik, illetve ha nem ottalvós program, akkor kb 1-2 órán belül közli, hogy ő már fáradt, menjünk haza.

Nekem van egy hobbim (tulajdonképpen szenvedély, 12 éves korom óta). Ezt ő nagyon rossz szemmel nézi, pedig már akkor is űztem, amikor megismerkedtünk. Igaz, költséges hobbi, de a normális fizetésemnek kb 10-15 % - át viszi el. Viszont emellett vannak olyan dolgok, amiken meg spórolok, tehát ezt bekalkuláltam mindig is, de nekem ez a hobbi nagyon fontos, hogy képes legyek kikapcsolni a napi mókuskerék után. Heti kétszer, ritkán háromszor foglalkozom evvel a hobbival/sporttal, ami egyesületi alapon működik, tehát az ottani munkából is kiveszem a részem. Ez egy hétköznap estét, és egy szombat délelőttöt jelent, nagy ritkán egy-egy vasárnapot, amit az év elején már beírok a naptárba, tehát nem meglepetésszerű (évente kb 4-5 alkalom).

Mindketten jól keresünk, ő egy kicsit többet (kb 250 euróval), viszont nekem van egy másodállásom (tanítok egyetemen). Neki van egy örökölt ingatlana, amiből van plusz bevétele, amit félretesz, plusz örökölt pénze (a családja nagyon vagyonos) - én erre sosem tartottam igényt, viszont mivel házasok vagyunk, persze az adót utána a közös pénzből fizettük.

Emellett van egy közös ház, aminek még fizetjük a hitelét, fele-fele arányban, illetve egy közös autó, amit főleg én használok, mert ő motorral jár.

Csütörtökön indulnánk a közös nyaralásunkra külföldre (már minden be van fizetve, a gyerek is nagyon várja). Erre szombaton a férjem közli, hogy ő már nem szeret, és váljunk el, de persze :

- éljünk addig még egy fedél alatt, amíg nem újítjuk fel teljesen a házat, hogy el lehessen adni (nekem így nehéz, hogy azért újítom, hogy aztán más profitáljon belőle, és úgysem itt fogok lakni idős koromra) - tehát elköltözni nem tudok, ugyanis egyszerre hitelt és albérletet már nem tudnék fizetni, arra azért már nem elég a pénzem...

- vegyem ki jobban a részem a házimunkából (eddig is én főztem, mindenkire, a takarítást takarítónő végzi, a gyerek folyamatosan széthagy mindent, két szobája van, de már a vendégszoba is az ő cuccaival van tele), sőt egy csomó bútort én csináltam raklapból (tárolót + munkapadot a garázsba, TV állványt, ülőgarnitúrát a teraszra, babaházat a gyereknek, konyhaszekrényt, stb). mert a férjem nem barkácsol (csak ideges volt, amikor megvettem a barkács szerszámokat, merthogy az milyen drága). A vasárnap délelőttjeim a bevásárlással + főzéssel telnek el, amíg ő alszik, illetve a saját hobbijával foglalkozik, esetleg elviszi a gyereket moziba, de persze ha nincs pontban délben ebéd, akkor balhé van, és nem szereti azt sem, hogy ha kijelentem, hogy vasárnap délután inkább már csak pihenni szeretnék a következő hét előtt

- hogy neki elege van, hogy soha semmire nincs pénzünk az én hobbim miatt (ami nem igaz, lásd fenn) és hogy itt ülünk egy félkész házban ami egy romhalmaz (ő akarta ezt a házat megvenni, ha elkezd valami munkát, hónapokig nem fejezi be, ott van félkészen).

- hogy másnak milyen szép bútorai vannak, nekünk még csak ocsmány raklapból készültek (főleg a családját nézi, akik képesek pl 3-4000 euróért márkás kanapét venni, meg többszázért tányérkészletet, míg én pl a hipermarketekben vettem tányérokat, de azt is drágállotta)

- hogy egy normális nő és anya nem hobbizik, hanem helyette a gyereket hordja edzésre, és kikérdezi tőle a leckét, tanul vele minden nap (ezt a gyerek is így látja, legalábbis a fejéhez vágta), illetve nem egy vagy két nagy adag ételt főz, amit napokig eszünk, hanem minden napra frisset csinál, amiből aztán a munkahelyére is vihet. És persze nem főzök elég egészségesen (a gyerek szinte semmit nem eszik meg, neki külön kell főzni)

- hogy az nem normális, hogy én nem teszem le a munkát korábban, mert én nem vagyok vezető beosztásban, bezzeg ő középvezető, és 90 embert koordinál (viszont én meg szeretem a munkámat, és nem szeretem félbehagyni, ha elkezdek valamit, pláne ha mondjuk egy stratégia írásának a kellős közepén vagyok). Tehát ő dolgozhat naponta 6-7-ig, de nekem 5 után itthon a helyem, és a gyerekkel + háztartással kellene foglalkoznom.

Folyamatosan kapom az ívet, hogy mi miattam vagyunk szegények - ez szerintem nem így van. A gyereknek mindene megvan, ha kitalálja, hogy menjünk el shoppingolni, mert kinőtte a ruháit, akkor elviszem, múltkor mondta, hogy szeretne egy tabletet, mert eltört a régi amit a szüleimtől kapott, akkor vettünk neki újat... Pluszban most kitalálta, hogy a két éve vett emeletes ágya már túl gyerekes, és neki most új bútor kell, mert a régit már nem szereti, nem is hajlandó ott aludni. Így most kb tegnap este óta, mióta az apja bejelentette neki, hogy akkor köztünk vége, akkor annyit mondott, hogy na végre, már ideje volt, és tüntetően felment az én helyemre az apjával aludni. Én meg kénytelen voltam a vendégszobában aludni)

Ha kiveszek egy nap szabadságot, akkor már azért is nyavalyog, mert inkább tegyem félre a szabadnapjaimat, és fizettessem ki (nálunk fel lehet tenni a ki nem vett szabadnapokat egy számlára, és ha összegyűlik egy bizonyos mennyiségű, akkor azt kifizetik).

Bocsánat, kicsit hosszú lett, de nagyon magam alatt vagyok. Úgy érzem, nemcsak a férjem van ellenem, hanem a gyerek is.

Valamit biztosan rosszul csináltam, nem tudom, hogyan legyen tovább.

Már a családi nyaralást sem várom, olyan jól indult, de most teljesen összezavarodtam. Hogy családként menjünk valahova - holott már nem vagyunk egy család, és a gyerek is örül ennek. Azt mondta tegnap : anya előbb kellett volna gondolkodnod....

Aludni, enni nem tudok. Elköltözni sem, ráadásul itt a három kutyánk és a macskánk, akit szintén nem lenne kedvem itthagyni (mentett állatok mind).

Vajon el lehet így vegetálni még és ha igen, meddig?

Ő 45 évesen még újra tudja kezdeni az életét, de én úgy érzem, közel az 50-hez nekem már lefőtt a kávé.

Jelenleg nem igazán van erőm semmihez, ahhoz sem, hogy bármit csináljak a házon....

Köszönöm, ha tudtok tanácsot adni.