Meddig lehet így élni? Érzelmi sivatag, de bizonyos körülmények miatt maradni a másikkal? Vagy esetleg még rendbejöhet? Részletek lent
16 éve együtt a férjemmel, 14 éves házasság, 12 éves a gyerekünk. Én 48 vagyok, a férjem 45.
Egy ideje a férjem nem ér hozzám, csak semleges dolgokról beszél, szinte sose szervez közös programot, vagy ha el is megyünk valahova, akkor is a nap nagy részében alszik, olvas, vagy telefonozik, illetve ha nem ottalvós program, akkor kb 1-2 órán belül közli, hogy ő már fáradt, menjünk haza.
Nekem van egy hobbim (tulajdonképpen szenvedély, 12 éves korom óta). Ezt ő nagyon rossz szemmel nézi, pedig már akkor is űztem, amikor megismerkedtünk. Igaz, költséges hobbi, de a normális fizetésemnek kb 10-15 % - át viszi el. Viszont emellett vannak olyan dolgok, amiken meg spórolok, tehát ezt bekalkuláltam mindig is, de nekem ez a hobbi nagyon fontos, hogy képes legyek kikapcsolni a napi mókuskerék után. Heti kétszer, ritkán háromszor foglalkozom evvel a hobbival/sporttal, ami egyesületi alapon működik, tehát az ottani munkából is kiveszem a részem. Ez egy hétköznap estét, és egy szombat délelőttöt jelent, nagy ritkán egy-egy vasárnapot, amit az év elején már beírok a naptárba, tehát nem meglepetésszerű (évente kb 4-5 alkalom).
Mindketten jól keresünk, ő egy kicsit többet (kb 250 euróval), viszont nekem van egy másodállásom (tanítok egyetemen). Neki van egy örökölt ingatlana, amiből van plusz bevétele, amit félretesz, plusz örökölt pénze (a családja nagyon vagyonos) - én erre sosem tartottam igényt, viszont mivel házasok vagyunk, persze az adót utána a közös pénzből fizettük.
Emellett van egy közös ház, aminek még fizetjük a hitelét, fele-fele arányban, illetve egy közös autó, amit főleg én használok, mert ő motorral jár.
Csütörtökön indulnánk a közös nyaralásunkra külföldre (már minden be van fizetve, a gyerek is nagyon várja). Erre szombaton a férjem közli, hogy ő már nem szeret, és váljunk el, de persze :
- éljünk addig még egy fedél alatt, amíg nem újítjuk fel teljesen a házat, hogy el lehessen adni (nekem így nehéz, hogy azért újítom, hogy aztán más profitáljon belőle, és úgysem itt fogok lakni idős koromra) - tehát elköltözni nem tudok, ugyanis egyszerre hitelt és albérletet már nem tudnék fizetni, arra azért már nem elég a pénzem...
- vegyem ki jobban a részem a házimunkából (eddig is én főztem, mindenkire, a takarítást takarítónő végzi, a gyerek folyamatosan széthagy mindent, két szobája van, de már a vendégszoba is az ő cuccaival van tele), sőt egy csomó bútort én csináltam raklapból (tárolót + munkapadot a garázsba, TV állványt, ülőgarnitúrát a teraszra, babaházat a gyereknek, konyhaszekrényt, stb). mert a férjem nem barkácsol (csak ideges volt, amikor megvettem a barkács szerszámokat, merthogy az milyen drága). A vasárnap délelőttjeim a bevásárlással + főzéssel telnek el, amíg ő alszik, illetve a saját hobbijával foglalkozik, esetleg elviszi a gyereket moziba, de persze ha nincs pontban délben ebéd, akkor balhé van, és nem szereti azt sem, hogy ha kijelentem, hogy vasárnap délután inkább már csak pihenni szeretnék a következő hét előtt
- hogy neki elege van, hogy soha semmire nincs pénzünk az én hobbim miatt (ami nem igaz, lásd fenn) és hogy itt ülünk egy félkész házban ami egy romhalmaz (ő akarta ezt a házat megvenni, ha elkezd valami munkát, hónapokig nem fejezi be, ott van félkészen).
- hogy másnak milyen szép bútorai vannak, nekünk még csak ocsmány raklapból készültek (főleg a családját nézi, akik képesek pl 3-4000 euróért márkás kanapét venni, meg többszázért tányérkészletet, míg én pl a hipermarketekben vettem tányérokat, de azt is drágállotta)
- hogy egy normális nő és anya nem hobbizik, hanem helyette a gyereket hordja edzésre, és kikérdezi tőle a leckét, tanul vele minden nap (ezt a gyerek is így látja, legalábbis a fejéhez vágta), illetve nem egy vagy két nagy adag ételt főz, amit napokig eszünk, hanem minden napra frisset csinál, amiből aztán a munkahelyére is vihet. És persze nem főzök elég egészségesen (a gyerek szinte semmit nem eszik meg, neki külön kell főzni)
- hogy az nem normális, hogy én nem teszem le a munkát korábban, mert én nem vagyok vezető beosztásban, bezzeg ő középvezető, és 90 embert koordinál (viszont én meg szeretem a munkámat, és nem szeretem félbehagyni, ha elkezdek valamit, pláne ha mondjuk egy stratégia írásának a kellős közepén vagyok). Tehát ő dolgozhat naponta 6-7-ig, de nekem 5 után itthon a helyem, és a gyerekkel + háztartással kellene foglalkoznom.
Folyamatosan kapom az ívet, hogy mi miattam vagyunk szegények - ez szerintem nem így van. A gyereknek mindene megvan, ha kitalálja, hogy menjünk el shoppingolni, mert kinőtte a ruháit, akkor elviszem, múltkor mondta, hogy szeretne egy tabletet, mert eltört a régi amit a szüleimtől kapott, akkor vettünk neki újat... Pluszban most kitalálta, hogy a két éve vett emeletes ágya már túl gyerekes, és neki most új bútor kell, mert a régit már nem szereti, nem is hajlandó ott aludni. Így most kb tegnap este óta, mióta az apja bejelentette neki, hogy akkor köztünk vége, akkor annyit mondott, hogy na végre, már ideje volt, és tüntetően felment az én helyemre az apjával aludni. Én meg kénytelen voltam a vendégszobában aludni)
Ha kiveszek egy nap szabadságot, akkor már azért is nyavalyog, mert inkább tegyem félre a szabadnapjaimat, és fizettessem ki (nálunk fel lehet tenni a ki nem vett szabadnapokat egy számlára, és ha összegyűlik egy bizonyos mennyiségű, akkor azt kifizetik).
Bocsánat, kicsit hosszú lett, de nagyon magam alatt vagyok. Úgy érzem, nemcsak a férjem van ellenem, hanem a gyerek is.
Valamit biztosan rosszul csináltam, nem tudom, hogyan legyen tovább.
Már a családi nyaralást sem várom, olyan jól indult, de most teljesen összezavarodtam. Hogy családként menjünk valahova - holott már nem vagyunk egy család, és a gyerek is örül ennek. Azt mondta tegnap : anya előbb kellett volna gondolkodnod....
Aludni, enni nem tudok. Elköltözni sem, ráadásul itt a három kutyánk és a macskánk, akit szintén nem lenne kedvem itthagyni (mentett állatok mind).
Vajon el lehet így vegetálni még és ha igen, meddig?
Ő 45 évesen még újra tudja kezdeni az életét, de én úgy érzem, közel az 50-hez nekem már lefőtt a kávé.
Jelenleg nem igazán van erőm semmihez, ahhoz sem, hogy bármit csináljak a házon....
Köszönöm, ha tudtok tanácsot adni.
válasza:Lehet, hogy depressziós is, azok alapján, amit leírtál, hogy minden unalmas, nincs semminek értelme. Persze, aki a virtuális valóságban tölti a napja nagy részét, ahol a telefon meg a gép folyton adja a dopamint, annak minden unalmas lesz a való életben - mindegy, hány éves.
45-50 között kb. a barátaink 80%-a elvált (mi is és nagy kamaszokkal kezdtük újra). Valahogy az ember ott áll, hogy csak ennyi az élet, az időm és biztos ezt és így akarom-e. (És van, aki addig hergeli a másikat, amíg az lelép, más beújít valakit, mert nem mer egyedül lenni és majd akkor lép, ha megéri. Magunkkal szembenézni nehezebb.) Azt látom, fontos, hogy ne csak projektek legyenek, mint a karrier, gyerek, és persze szex meg utazás, meg a ház, meg milyen a bútor meg a kert, hanem ilyenkorra nagy szerepet kapnak a pár életében közös közösségi célok, a filozófia/spiritualitás, a környezetvédelem, egészség, a társadalmi jobbító "izék" (kinek mi) - legalábbis persze azoknál, akiknek az életébe anyagilag és agyilag belefér, jellemzően ez a következő lépcső. Gondolatolvasással viszont nem működik, egymás pszichológusa és bizalmasa muszáj lenni.
Elvált szülők kamaszai tipikusan meg a másik szülőt választják ilyenkor, mint akibe addig kapaszkodtak. Ez valahol az önállósodás része szerintem. Mint amikor dackorszakosként is az kapja a hisztit, aki úgyis ott marad és szereti. Ellenkező nemű szülőbe meg kicsit mindig "szerelmesek", míg azonos nemű szülő lehet vetélytárs - pont szintén mint oviban, amikor a kihez mész férjhez kérdésre az a válasz, hogy "apához". Ez a nemi szerepek tanulása. A lányod félig belőled van, félig a férjedből - ezt azért nehéz elfogadni, amikor egy házasság megromlik és aztán látod a gyerekedben azt (IS) mintaként, amit igazán a másikban sem tudtál kezelni. Miközben akár az életed adnád érte és nagyon vágysz arra, hogy kapcsolódjatok és szeretnéd tényleg jól csinálni. 13-14 évesen egyébként már kicsit egyszerűbb, mert jobban lehet velük észérvekkel vitázni és több a belátásuk, de ez a kiskamasz kor személyiségtől függően persze, de tapasztalatom szerint egy elég eszement hormonvasút tud lenni nekik is (flegmaság, nyávogás, düh, bunkóskodás, hazudozás, tanulmányi mélyrepülések... minden akadt nálunk, aztán mégis tök normálisak lettek 1-2 év múlva).
Köszönöm szépen mindenkinek a válaszokat.
Igen, valószínűleg depressziós, az apja és az anyja is az. A munkahelyével nem elégedett, mindenáron felsővezetői állást akar, csak nem jön össze neki. Pedig én mindig támogattam, akkor is, amikor több ezer euróért csinált több továbbképzést. Ugyanakkor azt is mondta, hogy nyugodjak bele, hogy én sose leszek vezető (nem is akarok, ezt elengedtem, de tudom azt is, hogy nem reális. Olyan is megtörtént, hogy jelentkeztem egy középvezetői állásra, amiben több év tapasztalatom volt, erre neki ajánlották fel, aki soha nem dolgozott azon a területen... Tehát ebben van igazság).
A legrosszabb, illetve a legnehezebb, hogy otthon most éppen kedves velem, de nem tudom, hogy azért-e, hogy ne legyen rossz hangulat, és ő tényleg lezárta magában (többször megpróbáltam megölelni, nem viszonozta, vagy csak nagyon kínlódva), vagy valahol még reménykedhetek, hogy hátha rendbejön a dolog, és még maradt benne valamennyi szeretet, csak most rossz passzban vagyunk. A baj, hogy én még szeretem, és így nagyon nehéz lezárni. Ez a legfájóbb és legfárasztóbb az egészben. Vajon egy férfi, ha több alkalommal kimondja, hogy vége, akkor tényleg vége? Ami igazán rosszul esett, hogy megkérdezte a gyereket, hogy ő hogy látja, érdemes-e még folytatni, és a gyerek válaszolta azt, hogy szerinte nem lesz javulás, és ő nem lát perspektívát. Mintha ettől tette volna függővé az egészet.
válasza:A szüleim akkor simulnak ki és lettek normálisak egymással, amikor már eldöntötték, hogy vége, és elkezdték a válást előkészíteni. Már nem.volt nyomás, hogy megfeleljen, és könnyebb volt nevetni a másik hülyeségén is. A szabadidős foglalkozás felől elkezdték érdeklődni, már nem a bosszantó, idő elvonó dolog volt, ami helyett korábban a főzést, házi munkát várták el egymástól.
Nálatok valószínűleg a férjed ugyanígy lezárta magában, már nem idegesítik a dolgaid, mivel függetlenítette magát tőled. Én nem reménykednék a helyedben.
válasza: válasza:Még két napig nyaralunk.
Sajnos férfi-nő közeledés nem volt köztünk a nyaralás alatt sem, bár többnyire próbáltunk normálisan beszélni egymással, de ő folyamatosan kiakadt, ha egy fillérrel többet költöttünk aznap, mint amire számolt, és sajnos ő nem tud olyan nővel együtt élni, és szeretettel fordulni felé, akinek nem a megtakarítás és a ház teljes felújítása rohamtempóban a prioritás a nyaralás helyett pl.
Értsd ezalatt azt, hogy ami mondjuk 1 év alatt lenne kész úgy, hogy közben abszolút nem éltünk, nem kapcsolódtunk ki, nem utaztunk, stb, az így mondjuk csúszik egy fél-egy évet.
Nekem fontos az is, hogy meglegyen az egyensúly, a ház lakható így is, inkább esztétikai munkákról lenne szó (pl a konyhapult borításának a lecserélése, vagy a terasz kövezésének a lecserélése, illetve a gyerek hálószobájának és a másik szobájának a kifestése). Tehát szerintem hogy ez egy vagy két év alatt készül el, annak nincs különösebb jelentősége...
Szóval most itt tartunk. Nem tudom, mi lesz a vége...
válasza:Utolsó, na igen, itt a gond.
Hogy én, ha válni akar, nem szívesen áldozom be minden megtakarított pénzemet egy olyan ház felújításába, amit utána nem én fogok élvezni, mert nyilván, ha válunk, akkor el kell majd adni. A ház közös tulajdon, 50-50%-ban. Akkor inkább élményekbe fektetek, ami a gyereknek, meg nekem is jó.
Ő meg elvárná, hogy menjen minden a házba. Amiért ráadásul biztos, nem kapnánk annyi pénzt, hogy megérje még több 10 000 euró esztétikai glancolást csinálni rajta. A ház teljesen lakható egyébként, a sürgős munkák meg lettek rajta csinálva. Kupi is csak azért van, mert a gyerek hónapok óta nem hajlandó a szobájában lakni, mert neki új bútor kell, így a cuccait szétdobálja a vendégszobában, az ebédlőben, és a nappaliban. Persze, ha szólok, akkor én vagyok a gonosz, és visszaszól, hogy apának igaza van, te csak parancsolgatni / kiabálni tudsz (igen, mert elvesztem a türelmem, hogy hónapok óta kérem, pakoljon össze, mert 4-5 helyiséget terít be a cuccaival, porszívózni, felmosni lehetetlen. Ha szépen kérem, az a válasz, hogy most fáradt, és neki is joga van pihenni, és lóg a telefonján a barátnőivel). Sajnos ebben az apja sem áll mellettem, nagyon össze vannak nőve a lányával, ilyenkor ő is rákontráz, hogy nem igaz, hogy nem tudok senkivel se normálisan kommunikálni. És ne beszéljek folyton általánosságokban.
Utolsó, egyébként én is olyan vagyok, hogy ha elkezdek pl barkácsolni, én sem szívesen rakom le és kezdek másba, amíg nincs kész. Ilyenkor is veszekedni szokott a férjem, mert nincs kész idôben az ebéd 😛 De itt jóval hosszabb munkálatokról van szó, amit nem mi csinálunk, hanem mesterember.
Kapcsolódó kérdések:
Én sajnos nem tudnék hinni neki és nem is hiszek mert nem engedi a még érzésem..
Soha nem voltam még ilyen helyzetben, ez a pokol egyik bugyra. Szeretjük egymást, de mégis el kell engednem. De így hogyan? Ha véget ér egy kapcsolat és az emberrel szakítanak, akkor legalább tudja, hogy a másik fél már nem érez iránta semmit. De ha nem múlt el,...
Adott egy tavkapcsolat amiben mindkét fél hibázott. Nem volt megcsalás, hanem féltékenykedés az is akkor ha külön voltatok. Az egyik fél többet tett bele a dologba, állandó utazás, anyagiak. Az élet úgy hozta, hogy közelebb laktok egymáshoz. A szakító fél viharosan...
2018(!) őszének végén szakított vele a barátnője. Körülbelül 3 évet voltak együtt, vagyis lassacskán annyi idő telt el a szakításuk óta, mint amennyit együtt voltak. És mégis, valahogy nem tud túllépni rajta, pedig a volt barátnője már réges-rég továbblépett, évek óta...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!