Ti azonnal elkoltöztetek a párotoktól miután tudtára adtátok hogy válni szeretnétek, vagy pár nap-néhány hét után mentetek el ill. ha a válóperes idõszakban egy ideig egyutt maradtatok, akkor milyen volt kettõtök a hangulat?

Kedves 10-es! Értem a felháborodásod, de próbáld kicsit több empátiával nézni a dolgot.

10 évet voltunk együtt, ebből 5 év házasság. Én költöztem az ő szülővárosába 60 km-re a családomtól, mert ő nem akart mozdulni onnan, ott van az imádott munkahelye. Utáltam ott lakni, de miatta mentem.

Az utolsó évünk nagyon nehéz volt. Lombik kezelés, műtét, hormonkezelések. Mindkettőnkkel bajok vannak, mindkettőnknek csak lombikkal lehet gyereke, de mindezeken a nehézségeken én mentem át fizikálisan.

Ő meg ahelyett, hogy megpróbálta volna velem megbeszélni, hogy ő hogy éli meg a nehézségeket, ne adj Isten, támogatni, míg a poklon mentem keresztül, inkább összeszedett magának egy 10 évvel fiatalabb csajt. Az könnyebb volt.

Ezek után ő dobott engem, és ő küldött el a közös otthonunkból. Egy hónapot szántam rá, hogy új lakhelyet, új munkát keressek. Addig is tett utalásokat, hogy mikor húzok már el. Jó fej, nem?

És mikor féltávnál kiderült, hogy a kis csitri nem csak plátói, hanem történtek is dolgok, akkor azt mondtam neki, hogy menjen haza a szüleihez, akik 2 utcával arrébb laktak - míg én véglegesítem az új munka- és lakóhelyet. Én hova mehettem volna, mikor már nem bírtunk egy fedél alatt lakni? Albérletbe két hétre? Vagy nekem kellett volna anyósékhoz bekérdezkedni? A szüleim 60 km-re laktak, mint mondtam, barátok nem igazán voltak ott nekem.

Szóval mindezek után, és azután, ahogy elbánt velem, az a kis ajtócsapkodás, hogy "költözz haza két hétre", úgy gondolom még finom és nőies is volt részemről. Sokkal csúnyábban is kiakadhattam és reagálhattam volna. Lehet, kellett is volna.

8-9 voltam.