Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Hogy kerüljek ki belőle?

Hogy kerüljek ki belőle?

Figyelt kérdés

Huh, nehezen kezdek bele, eddig nem nagyon beszéltem erről senkivel, inkább próbáltam titkolni, de szeretnék tanácsot kérni. Már majdnem fél éve kisebb szünetekkel (már jópárszor próbáltam abbahagyni) ha egy kicsivel többet eszem annál, mint amit jónak tartok akkor meghánytatom magam. És sajnos sokszor átesek a ló túloldalára és már ott tartok, hogy minden étkezés után ez van. Egyáltalán nem élvezem, viszont olysn bűntudatom van utána, hogy képtelen vagyok nem megcsinálni. Most megint elértem azt a szintet, hogy már nem tudok hányni. Szeretnék kikerülni ebből, de sajnos valahogy mindig előjön. Ha próbálok remdesen étkezni akkor pedig betegesen figyelek a kalóriákra és ha 1000 kalória felett eszem szintén ott mocorog bennem, hogy ki kéne adni magamból amit megettem. Sokszor inkább csak szimplán nem eszem semmit. Egyre jobban észreveszem a jeleit is sajnos, a hajam elkezdett hullani tincsekben (eddig egy szál sem hullott ki), a körmeim folyamat törnek, energiám sincs.

Szeretnék lefogyni, folyamat irigylem azokat, akik vékonyak, mégsem qmozognak semmit és tömik magukba a kaját. Én meg hiába járok el minden nap futni fél órát, edzek még felet, hiába táncolok heti négy órát, és minden nap gyaloglok minimum egy órát, mégis tiszta dagadt vagyok. 13 kilót fogytam, viszont kegyetlenül rosszul érzem magam a bőrömbe, zavar, ha megjegyzik, hogy fogytam, nem tudok mit kezdeni vele. Azt is tudom, hogy ez a 13 kiló is valószínűleg izomból ment le és mostmár csak háj vagyok.

Ahogy múltokr elkezdtem rendesen enni, megállta fogyás, még fel is jött 20 deka. Pedig 1200 kalóriát vittem be, de ez is max. Tényleg szeretnék áttérni egy rendes egészséges életmódra, de már annyiszor próbálkoztam és minig ugyanaz lett a vége. Kezdődött elölről.

Na most így a nagy siránkozásom végén, igazából az lenne a lényeg, hogy aki hasonló helyzetben van/volt, van e valami tanácsa e téren?

Köszönöm, ha elolvastad, és ha valamilyen módon tudsz segíteni, azért meg örök hálám😅


17/l 168cm/77kg



2019. szept. 23. 18:37
 1/5 A kérdező kommentje:

Ha valaki hasonló helyzetben van és lenne kedve, akkor szívesen beszélgetnék😅


U.I.

Elnézést a hibákért, telefonról írtam és, nagyon gondolkoztam, hogy fogalmazzam meg. Nem figyeltem a részletekre.

2019. szept. 23. 18:42
 2/5 anonim ***** válasza:
93%

Szia!


Szerintem kétféle problémád van: az egyik lelki, a másik testi.


A testi az egyszerűbb. Szerintem nyilvánvaló, hogy a súlyos éhezéshez képest lassan fogytál. Menj el a háziorvoshoz (vagy a gyerekorvoshoz), és nézesd meg, hogy nincs-e valamilyen anyagcserebetegséged (pl. inzulinrezisztencia vagy pajzsmirigy-alulműködés). Ugyanis ez akadályozhat a normál testsúly elérésében, sőt, oka is lehet a lelki problémáidnak. Ha az anyagcserebetegséget rendezik, akkor normális egészséges életmóddal el fogod tudni érni az egészséges testsúlyt és egészséges kinézetet.


A lelki rész már nehezebb ügy, mert azon a területen rosszabb állapotban van az egészségügyi rendszer. Szerintem az lenne a leghatékonyabb, ha találnál valakit, akiben megbízol, aki nem lehord, hogy miért vagy ilyen hülye (nem vagy!), hanem segít abban, hogy megfelelő lelki szaksegítséget találj. Ugyan tényleg van egy kis túlsúlyod, de ha eljutottál oda, hogy hánytasd magad, akkor valószínűleg segítségre van szükséged lelki téren is, mert nem sikerült a helyén kezelned a problémát. Ne várd meg, míg csontsovány leszel, könnyebb addig megoldást találni, amíg még nem vagy közvetlen életveszélyben.

2019. szept. 23. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
0%

Undoritó szokás , a hánytatás

A fogzománcot is lemarja a gyomorsav , tönkreteszi

Kérj orvosi segitséget , ez anorexia

2019. szept. 23. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Tudom, hogy nem jó dolog a hánytatás, nem véletlen szeretném abbahagyni🙄


Első, köszönöm a tanácsot, sajnos nehezen nyílok meg és közeli barátaimnak erről nem igazán beszélek, viszont lehet tényleg segítene😅

2019. szept. 24. 17:29
 5/5 anonim ***** válasza:
Megértelek, nem könnyű erről beszélni, főleg, ha nem 100%-ban elfogadó a környezeted. De azért ez ne tartson vissza abban, hogy amit lehet, azt meglépd (háziorvos, hormonális kivizsgálás). Bármilyen téren indulsz is el, utána könnyebb továbblépni a többi területen is, mert valahogy lendületbe jön az ember.
2019. szept. 24. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!