Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Tudom hosszúra sikeredett de...

Tudom hosszúra sikeredett de nem lenne érthető rövidebben szerintem. Valaki segítene? Kinek hogy sikerült elfogadnia magát?

Figyelt kérdés

Először is : 165cm/50kg/L/12 (már kevés van és 13)

*röviden*:

Két évvel ezelőtt 74 kg körül lehettem. Nagyon sokat csúfoltak. Azóta lefogytam 24kgot. Ha visszagondolok hogy milyen voltam fel sem tűnik. Vagyis kövérnek látom így is magam. Próbáltam rengeteg sportot, a futáshoz nincs akaraterőm, sétálni nagyjából minden nap megyek, de a fogyásom szerintem a 30 napos appnak köszönhető inkább. Nagyon sokszor nekikezdtem diétának, ezt úgy hogy senki sem tudott róla, és ha ez nem lenne elég sokszor éheztettem magam, mert itthon mindig zsíros kaják, cukros lekvárok, sütik voltak. Amit a diéta alatt ettem azok nagyjából ezek voltak: főtt/rántott (olaj nélkül) tojás, egy kicsi natúr activia, uborka, paradicsom és alma. Tehát elég nehéz volt. A cukros üdítőket nem szeretem, tehát ezekkel nem is volt gondom, néha amikor elmentünk valahova csak akkor ittam keveset,mert muszaj volt. Ez a diéta 3 hétig tartott max, mert ha megettem pl egy cikk csokit már végem volt. Vagyis azt hittem hogy elszúrtam mindent, nagyon rosszul éreztem magam(lelkileg) és egyfolytában azt nézegettem hogy nézek ki. Mindenki azt mondja hogy nagyon vékony lettem de én most sem látok semmi változást. És nagyon idegesít ha pl leülök és látom hogy a hasam kicsit megtürődik vagy van egy kicsi kiállo rész az alján (tényleg kicsi, csak saját szemmel máshogy látom) . Amit tudni kell rólam, hogy van amikor kicsit túlzásba esek az edeseggel (egy héten vagy egyszer, max kétszer) , és nem tudok megállni egy-két keksznél/csokinál. Ezellen próbálok is tenni, de nem nagyon megy. Lehet emiatt is kevesebb az önbizalmam. Többször is próbáltam elfogadni magam de egyszerűen ha szembe kerülök egy tükörrel csak a hasam tudom nézegetni. Szóval szeretnék segítséget kérni, hogy hogy tudnám elfogadni magam? És a hasamról esetleg eltüntetni azt a kicsi kilogo részt? (előre is köszönöm a válaszokat és tényleg bocsi a sok írásért❤️)



2020. júl. 7. 13:33
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Először is ott kezdődik a probléma, hogy "senki nem tudott róla". Addig se pozitív se negatív irányba nem tud változtatni egy ennyi idős gyerek, amíg ehhez nincs támogató közeg. Beszélj a szüleiddel, mondd el nekik, hogy nem érzed jól magad a bőrödben és szeretnél egészségesebben táplálkozni is segítsenek ebben. Nincs már túlsúlyod és ennyi idősen semmi szükség fogyókúrázni pláne nem éheztetni magad. Ha már egészségesebben eszel az bőven elég és a közérzeteden is segíteni fog. A lényeg, hogy a szüleidnek is úgy add elő a dolgot, hogy értsék, te nem koplaltatni meg lefogyasztani készülsz magad ennyi idősen, hanem csak szeretnél egészségesebben enni.
2020. júl. 7. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
Ez a baj, azt mondják hogy koplalok. Pedig nagyon sokszor elmondtam hogy egészséges szeretnék inkább lenni és akkor biztos jobban is érezném magam. :(
2020. júl. 7. 14:07
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

Ahogy sikerült a 24 kilót leadnod, az rengeted felesleges szenvedéssel járt, és nem is volt különösebben egészséges. Ha jót akarsz magadnak, és valaha még fogyni akarsz, akkor legközelebb nem így csinálod. Az egy nagyon kiegyensúlyozatlan diéta volt, és gyanítom, hogy nagyon kis adagok is voltak.


12 éves vagy, majdnem 13. Ilyenkor megvonni a tápanyagot egész életre ható káros hatással járhat. Nem véletlen, hogy 3 hét után a szervezeted majd megőrült egy kis szénhidrátért.


Először a szüleiddel beszélnék a helyedben, hisz egyelőre ők vásárolnak. Ha csak cukros, feldolgozott ételek vannak otthon, úgy nem csoda, hogy elhíztál, és valószínűleg ők sem soványak. Tartsatok otthon kiegyensúlyozottabb, egészségesebb étrendhez szükséges alapanyagokat! Át lehet állni teljes kiőrlésű kenyérre, sovány húsokra, csirkére, halra. Az elkészített ételek nagyobb része lehet zöldség, saláta, rizs - akár sült zöldségek (cékla, fehérrépa, sárgarépa pl. tök jó sütve)... nem csak tészta-rizs-krumpli lehet a köret. De amíg nem te főzöl, addig ehhez kell szüleid segítsége. Bár most itt a nyári szünet, elkezdhetsz főzni, ha eddig nem tetted volna. Egy hónap múlva simán feltálalod a vasárnapi menüt, és akkor az olyan egészséges lesz, amilyet akarsz!


Aztán a testkép. Ne csak modelleket, meg celebeket kövess instán - azoknak minden képe tökéletes. Egy-egy póz nagyon sokat jelent, kis smink, árnyékolás - és photoshop nélkül is máris egy bombanő van a képen. Hát még ha előrelül a photoshop! Némelyik mondjuk jó fej, tesz fel magáról olyan képet, ahol úgy ül, mint ahogy akárki ülne, vagy nem húzza ki magát, nem csapja ki a csípőjét, nem pucsít, nem teszi keresztbe a lábát, és akkor látszik, hogy messze nem olyan szoborszerű, mint ami a képeiről lejönne. Hovatovább, nekik is hurkás a hasuk!


Te még nagyon sokat fogsz változni a következő pár évben. Amit tehetsz, az az, hogy odafigyelsz arra, hogy jól egyél, és hogy sportolj valamit. A sport formát ad, izmok mindenkire kellenek, olyan még nem volt, hogy valaki rosszabbul nézett volna ki, ha volt rajta némi izom is. Ezernyi haszna van a sportnak, és ha a futás nem jön be, akkor is van ezer más, amit szívesen csinálsz. Ezt iktasd be az életedbe, és egyenesben leszel.


Azt már tudod, hogy lefogyni milyen nehéz, fenntartani egy alap jó kondíciót sokkal könnyebb, élvezetesebb és egészségesebb. Meg a hasat is leviszi.

2020. júl. 7. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
A hasa mindenkinek ilyen, ha leül, ezen kár gondolkodnod, akár minimális testzsír százalékkal is ilyen, mint fentebb írták, ne manipulált fotókat vegyél alapul. Azért nem bírsz ellenállni az édességnek, mert éhezteted magad, az nem megoldás, hogy nem eszel semmit, beszéld meg a szüleiddel, hogy milyen hozzávalók legyenek otthon, a szerinted zsíros étel simán megehető pld. pörkölt, ha eszel hozzá bármilyen formában zöldséget, a köretet meg minimálisra csökkented, vagy elhagyod, vagy lehet kisebb adagokat enni. Válassz esetleg sportnak táncot, pld. akrobatikus rock&roll nagyon szép alakot csinál, és formálja a tartást is.
2020. júl. 7. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek! Szerintem azért is nehéz nekem betartani a diétát, mert a szüleim egyszerűen akármikor tudnának sütit enni és persze jó cukrosat. De tényleg. És szeretnek jó bő olajban sütni. De én mindig próbálom magamnak máshogy elkészíteni az ételt. Lehet ezért is nem hagyják hogy egészségesen egyek, mert ők nem tudnák tartani, de próbáltam elmagyarázni, hogy elég könnyű betartani az egészséges életmódodt és nagyon finom kajákat lehet úgyis enni, de nem hallgatnak rám. És persze ott a kicsi tesóm,aki egyfolytában kéri az édességet és minden hülyeséget. (bocsi hogy így írtam)

De ennek ellenére próbálkozom még

2020. júl. 7. 15:48
 6/12 anonim ***** válasza:
100%
Azon kívűl amit a többiek is leírtak annyit tennék hozzá, hogy szerintem az agyad még nem igazodott ahhoz, hogy te más lettél. Én azt tanácsolom nézd meg jobban a képeidet vagy kérj meg valakit akiben bízol, és tudod, hogy nem hazudna neked, hogy mutasson rá mennyit változtál azóta. Pl nézd mennyivel vékonnyabb a combod, nézd mennyivel kisebb a hasad stb. Biztos vagyok benne, hogy 24 kiló meglátszik az emberen. Csak te mindennap látod magadat, nem igazán szembe tűnő neked és azoknak akik ennyiszer látnak. Ne legyél kritikus magadhoz. Fogadd el magadat. Másnak nincs értelme. Ne ess bele semmilyen testképzavaros betegségbe! Vagy tudod mit? :D Nekem az vált be ha nagyon jó húsban lévő csajokat nézek. Rájövök , hogy bakkfitty vagyok hozzájuk képest! Szurkolok. 21/L
2020. júl. 7. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
#6 nagyon szépen köszönöm, kipróbálom! ☺️
2020. júl. 7. 17:09
 8/12 anonim ***** válasza:

Szia!

Én 163cm és 48kg vagyok.

12 évesen még 63kg voltam, és nagyon sokszor próbálkoztam diétával, de mindig feladtam és megettem valami édeset,utána pedig már mindegy volt,és felzabáltam mindent. De végül csak sikerült elkezdenem,és a 2 évvel ezelőtti nyáron lefogytam 57kg ra kalória számlálással. Utána kezdődött a tanév,és abbahagytam,nem tudtam rávenni magam a folytatásra. 56-58 kiló között ingadozott a súlyom. Aztán szerelmi bánat miatt lefogytam 54re nem evéssel,ez meg is maradt(nem értem hogy hogyan,pedig összevissza ettem). Ez egy éve tavasszal volt.

Most márciusig tartottam ezt a súlyt,aztán a karantén kezdetekor elkezdtem újra számolni a kalóriát,plusz egészséges ételeket enni és sportolni is. Így lefogytam 49 kilóra. De vége lett a karanténnak,és azóta(kb május eleje óta) megint abbahagytam, 48-50kg között ingadozik a súlyom.

Most ez a helyzet velem. Tudom,hogy már nem kellene fogynom,de pont ugyanúgy vagyok mint te,a hasamon érzek még hájat,és szeretném ha a derekam is vékonyabb lenne,a hasam laposabb. Pedig a lábaim már így is jók,a cicim sem akarom hogy még kisebb legyen,néhány csontom picit kilátszik(csípő,borda,csukló,kulcs csont). De nem vagyok még teljesen megelégedve,nem érzem úgy,hogy már kész vagyok.

Pedig már mindenki mondogatja hogy mennyit fogytam,ami rohadtul idegesít mert állandóan elrontom a diétát,és emiatt csak utálom magam,és feleslegesnek érzem. Pedig már olyan jó lenne azt érezni,hogy na most elértem a célomat. De nem tudom,hogy még egy pár kg fogyás után már meg leszek e elégedve.

Azt kellene mondanom,hogy már tökéletes vagy,és ne fogyj tovább, de sajnos teljesen átérzem amit te. Semennyire nem vagyok így megelégedve,folyamatosan azon jár az eszem,hogy milyen jó lenne vékonyabbnak lenni

Bocsi,hosszú lett, de jól esett kiírni magamból. Sok sikert kívánok neked az önelfogadásban, vagy esetleg a diétában ha úgy döntesz,még egy kicsit fogysz❤

2020. júl. 7. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

#8

Végre valaki aki érti... Nagyon szépen köszönöm, neked is sok sikert❤️

2020. júl. 7. 19:55
 10/12 anonim ***** válasza:
Én is köszönöm! Ha bármikor van kedved beszélni róla egy sorstárssal,írj nyugodtan❤
2020. júl. 7. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!