Kezdőoldal » Fogyókúrák » Egyéb kérdések » Hogyan változtassak?

Hogyan változtassak?

Figyelt kérdés

Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni.

Már 2 éve problémák vannak a kajálásommal. Ezalatt a 2 év alatt, már 3x is sikerült lefogynom. Csak ezzel az a baj hogy mindig koplaltam, sosem adtam meg a szervezetemnek azt, amit épp kívánok. És fogyás után mindig jöttek a falásrohamok, és szépen visszahíztam. Most is ebben a helyzetben vagyok, hogy sikerült megint fogynom de már megint rám törnek a falásrohamok, és már megint látom hogy a vége az lesz, hogy visszajutok oda, ahol elkezdtem.

Igazából a 2 év alatt rohadtul meguntam hogy erről szól az életem. Minden nap minden percben a kaja jár az eszemben, meg hogy hogy kéne kinézzek, vagy vékony vagyok e, vagy mi lesz ha eszek csokit vagy bármi ezzel kapcsolatos. Nem túlzok, minden egyes percben benne van a fogyókúra a gondolataimban, és úgy érzem ebbe már beleőrülök. Én csak olyan szeretnék lenni mint régen. Olyan, hogy bármit eszek amit csak szeretnék, amikor csak szeretnék, túlevés meg túlgondolás nélkül. Most azon vagyok hogy kijöjjek ebből az egészből, mert rájöttem hogy az élet rohadtul nem csak a fogyókúráról meg az evésről szól.

Rajta vagyok hogy megváltozzon ezzel kapcsolatban a gondolkodásom, de félek hogy egyedül nem menne...szóval mint az elején írtam egy kis segítséget szeretnék kérni. Nektek milyen ötleteitek vannak ezzel kapcsolatban? Hogy kéne kitörölnöm a gondolataimból ezt az egész kajás dolgot, és olyan lenni mint régen? Ha jön válasz bárkitől is, szívből köszönöm! Nagyon sokat jelent.

Gondolom lesznek olyanok is akik azt mondják hogy idióta vagyok, és bevallom én is így gondolom. Nagyon hülyének érzem magam. De már 2 év eltelt úgy, hogy nem kértem soha segítséget, őszintén ez az első alkalom mikor bárkinek is erről beszélek.

Köszönöm ha elolvastad!❤️



2021. szept. 24. 04:10
 1/3 anonim válasza:
76%

Nagyon sajnalom hogy ebben a cipoben vagy, nagyon nehez igy lefogyni. :(


Az a baj, hogy amikor az ember hizik akkor uj zsirsejteket csinal a szervezet, amikor lefogy akkor ezek kiurulnek, de nem tunnek el, ahhoz hogy a szervezet lebontsa oket, hosszu ido kell. Viszont ezek a meglevo ures zsirsejtek nagyon konnyen megtelnek ujra, ezer olyan konnyu visszahizni az elvesztett sulyt.


Probalj meg valami mozgasformat, barmi amit szeretsz csinalni, az mindig segit elegetni a felesleges kaloriat. Uszas pl nagyon jo ha birod es van idod, de egy seta is, vagy lepcson menni lift helyett, barmi szamit!


Ezen kivul, nem tudom pontosan miket eszel, de pl nekem az jott be, hogy fokozatosan mondtam le dolgokrol, pl eloszor a cukros italokrol, utana a sutemenyekrol, kevesebb szenhidrat stb, aprankent, es akkor konnyebb megszokni. A hirtelen koplalas csak megneheziti az egeszet. Kiprobalhatsz pl eritritol-t hasznalni cukor helyett, mandulalisztet sima liszt helyett sutemenyekben igy kaloriamentes de megis finom edessegeket kapsz. Ebed es vacsora kozott ha megkivansz valamit akkor probalj pl par szem mandulat, mazsolat, vagy 1-2 kocka keserucsokit enni, esetleg egy almat, ilyesmit. Es igy konnyebb kibirni a kovetkezo etkezesik.

Ha nagyon megkivansz valamit akkor csak kicsit egyel belole, ha nagyon lekorlatozod magad hirtelen akkor nagyobb esellyel bukik meg az egesz. Nagyon szurkolok neked, nehez ez.

2021. szept. 24. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
65%
Én is azt javaslom, hogy inkább a kalóriafelhasználásra helyezd a hangsúlyt, ne a kalóriabevitelre. Vagyis ne számolgasd, hogy mit eszel, hanem inkább mozogj sokat.
2021. szept. 24. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Nagyon sok jó youtube csatornát tudok, ahol az egészségesebb hozzáállást megtanítják az egész fogyás témakörhöz, de nyilván ezek mind angol csatornák. Ha tudsz angolul, szívesen írok pár példát.

A lényeg viszont az, hogy jelenleg rosszul állsz hozzá a fogyáshoz, mert minél gyorsabban akarod látni az eredményt, ezért éhezel, aztán a szervezeted nyilván kézzel-lábbal azon van, hogy rávegyen az evésre, mert konkrétan ezt egy pánik szitunak éli meg a tested.

Ha hajlandó vagy lassan lefogyni, majd meg is tartani az eredményt (vagy csak simán az egészségedre fókuszálsz)akkor a fokozatosság a lényeg. Pl. ha a súlyod megtartásához 2000 kalóriát kéne enned, akkor 1800-at egyél csak, mert az még nem olyan nagy változás, vagy 1600-ot, de úgy hogy hagysz magadnak teret arra, hogy egy-egy nap többet egyél, ha kedved van. Ne érezz emiatt lelkiismeret furdalást, ha a szervezeted akarja egyél többet.

Meg gondolkodj el azokon a rossz szokásokon, amik az elhízáshoz vezettek és azokon változtass első sorban. Pl. kóla helyett igyál fizet, fehér rizs helyett lehet barnát stb. Apró lépéseket tegyél az egészségesebb életmód irányába.

Sportolni viszont mindenképp kellene, nem tudom sportolsz-e, de az erőnléted miatt is, meg ha sportolsz, akkor többet is ehetsz, plusz általában véve az egészségednek kell a sport.

2021. szept. 26. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!