Az étel függőségnek mi a természete? Aki benne van tudna mesélni róla?

Elmész a cipészhez de utkozben ott egy random cukraszda es bemesz, veszel ket mignont meg egy pogacsat, meg setalva betolod mielott odaernel a cipeszhez. Azon gondolkozol hogy van e eleg erod hogy masfele menj haza mert ha ugyanarra mesz, tuti megint bemesz.

Vagy sutsz egy tepsi sutit. 22 db. Kell jovo hetre a parod szulinapi bulijara. Meg ahza se er a parod aznap este de mar csak 14 van mert hat ott volt. Akarhanyszor meglatsz, elveszel egyet. Termeszetesen kell meg egy tepsit autni hogy az esemenyre tenylegesen legyen.

Ilyesmi

Tudok róla mesélni, 42 éves vagyok és kb. 12 éves korom óta az életem része. annyit mondhatok róla, hogy borzasztó. Körülbelül olyan lehet, mint drogosnak vagy alkoholistának lenni, csak nem a narkó meg a pia után vágyakozol, hanem az étel után. És ezt nem is lehet "letenni", mert enni muszáj. Milyen könnyű lenne, ha azt mondhatnám, hogy soha többet nem eszek semmit és kész. Egy alkesz sosem szokna le, ha azt mondanák neki, hogy pl. mostantól csak 1 pohár italt ihatsz és nem többet. Senki sem bírná ki.

Szörnyű, amikor minden napod arról szól, hogy reggel felkelsz, és reméled, végre ellen tudsz állni, és valami csoda történik, amitől nem a kaja lesz az életed középpontjában. de nincsenek csodák. zabálsz, és utána szarul érzed magad. ha ideig-óráig ellenállsz, az nem tart sokáig. gyűlölöd magad, és mások is megvetnek. Olyanok vetnek meg, akik remegnek a piáért, drogért, akik rángatóznak, ha fél óráig nem gyújthatnak rá. Ők nem cikik és megvetendők, de te igen.

Van, amikor rohamtempóban jönnek fel a kilók, máskor meg fél évig, egy évig sem változik a súlyod, pedig ugyanúgy zabálsz, mint korábban. nem érted. nincs benne logika.

Bemész a boltba, és vásárolsz. Egy csipsz, egy nagy üveg kóla, csoki, gumicukor, kakaó, jöjjön egy kis fagyika is. Hú, az a sajt is milyen jól néz ki. Jól fog esni, miután ebédre a mekiből rendeltél. Remélhetőleg elég lesz estére. Ja, mert hogy amit felsoroltam, az egy laza délutáni adag.

Jó példák. Nálam is az volt hogy nem bírtam ki hogy ne vegyek magamnak hazafe útközben mindenféle finomságot. Kaja rendelgetés..ezt is azt is ki kéne próbálni.

Nálam az volt az oka hogy gyerekkoromban nagyon szegényes és szar kajákat csinált anyám, ritka volt a gyümölcs is. Amikor diákmunkáztam és tudtam venni magamnak kaját akkor megbolondultam, nem tudtam mértéket tartani. Mindig gyalog jártam hogy legyen időm megenni mindent mire hazaérek, nehogy letolást kapjak.

Ezt sajnos én is így szoktam... 2 éve kapom az ozempicet, 2TDM miatt. Eleinte nem is gondoltam az evésre, de sajnos a folyadék pótlásra sem. De az utóbbi hónapokban visszatért a falási roham. Viszont az ozempic bosszút all, mert borzasztó rosszulléteket tud okozni a túlevés után...

Fejben mindig eldöntöm, aztán néha sikerül. Mindenesetre utálom magam miatta.

Ugyanazt éreztem, mint amiket eddig leírtatok. A reményteli reggelt felváltotta a zabálás, majd az esti önutálat, önostorozás és reggel újabb nap új remény, ami megint kudarcba fulladt.

Ha volt otthon sok kaja, folyamatosan rájártam, nem éreztem a jóllakottságot. Ha éreztem is, mindig erősebb volt a vágy az ízek után, hogy "történik valami, ami élvezetes és csak az enyém". Mindig szégyelltem ugyanabba a boltba menni minden nap, mindig máshová mentem a sok édességet, péksütit beszerezni, mert azt éreztem, ha minden nap ugyanoda megyek, akkor ujjal fognak mutogatni rám. Amikor 6-8 kakaóscsigát megvettem a pékségben, gondolom azt hitték, nagy a család. De senki sem gondolta, hogy azt csak én eszem meg reggelire egymagam...

Amikor vendégsereg volt, sosem ettem. Mindig ráfogtam, hogy én már ettem, nem vagyok éhes. Aztán amikor elmentek, mindent felettem a hűtőből. Gyűlöltem mások előtt enni, mert szégyelltem (ez gyerekkoromból ered, anyám állandóan azt nézte hogyan eszek és vegzált).

Amikor már a hatalmas súlytól fájt már mindenem, a kezembe vettem az irányítást. Már 2 éve egész másként élek, mintha egy börtönből szabadultam volna. Elkezdtem az érzelmeimet megtanulni, megnevezni, figyelni arra, mikor vagyok éhes vagy csak sóvárgok. Rendszert vittem az étkezésembe, előre megtervezem, mit mikor fogok enni, csinálni. Naplót vezetek az érzelmeimről, törtenésekről, kidühöngöm magam, kimondom ami fáj. Sokat segített. Nagyon nagyon nehéz gyógyulni, volt, hogy az elején rövidebb időkre vissza-visszaestem, de mindig felálltam, most már biztosan haladok jóideje.

Amikor elkezdtem, nem gondoltam volna, hogy ez az út több, mint számok, súly vagy kinézet.

Ami a legjobb, hogy a környezetemet is tudom inspirálni. Sokan fordulnak hozzám tanácsért, útmutatásért és büszke vagyok, hogy segíthetek másoknak is.

Megveszek 3 db túrós táskát, hogy én kettőt megeszek (pedig egyet sem lenne szabad), a férjem 1-et. Hazaviszem, lenyomom a kettőt és mielőtt a férjem észbe kapna, hogy enne valamit, már a harmadikat is. Utálom magam ezért, de amíg ott van, kb. az őrület kerülget, hogy megegyem. Pedig már tele vagyok, de megoldom, szétcsapatom kólával. És kb. mindennel így vagyok, bármit, bármennyit, bármikor. Csak az tud visszafogni az evéstől, ha nincs kaja. Ha van bármi, abból csinálok valamit, amit szeretek. Van háztartásom, tehát nincs olyan, hogy üres a hűtő. Amúgy meg van pénzem, legfeljebb rendelek.

Mindennel tisztában vagyok, mit lehet(ne), mikor, mennyit. Néha megy. A rekordom 6 hónap volt tavaly. A mostani súlyomhoz képest 15 kg-val voltam könnyebb. Aztán elszakad a cérna és visszaesek. Nem éheztettem magam, jókat ettem, jókor, mozogtam is. De nekem nem megy az életmód váltás. Egy idő után elég lesz, abba hagyom a mozgást, és elkezdek újra enni. Nem azért, mert éhezem, hanem azért, mert kell. Függő vagyok. Szörnyű érzés. Minden este, amikor úgy fekszem le, hogy az a napom is totálkáros volt, utálom magam és undorodom magamtól. Pedig rendszeresen eszem. Reggeli-ebéd-ha kell uzsi-vacsora. 19 óra után nem eszem (mondjuk ez néha nem sikerül, de ha igen, akkor is, látnál 18.55-kor :-)

A7esnél is lászik hogy nem érez jóllakottságot. Ez sokunknál így van. Én nemrég tudtam meg hogy mások evéskor érzik hogy mikor elég. Hat rettentő origy vagyok. De engem is kiirtak glp-1 gyógyszerre és kezdem érteni miről beszélnek. Mielőtt nekiállnék a főételnek a leves után, érzem hogy jó volt, finom volt elég volt.

A sóvárgás megnarad továbbra is minden cukrászdába bemenni de ha fel is vásárlom legalább meg tudok állni 2 fánk után és a maradék 2 megy a szomszédnak. Ha ott maradna előttem, akkor valszeg pár órával később elfogyna.

Viazont nekem a glp-1 előtt benne volt sok érzelemszabályozási gond, egy évs terápia van mőgöttem ami eljuttatottt a munakhelyvaltasig, egeszsges boldog párkapcsolatig és azóta azért sokkal könnyebb.

Egy ételfuggonel nem az a nagy szo ha lead 1-2 kilot. Hanem az ha egy bizonyos ido alatt mar nem hizik semennyit.

Ha kaját látok, meg kell ennem. Nem tudom ennél bővebben körülírni, egyszerűen ennyi...

Nekem főleg az esték durvák, muszáj valamit rágcsálnom, akkor is ha jól vagyok lakva. Fizikailag rosszul vagyok, ha nincs nasi. (Aztán van, hogy úgy telezabálom magam hogy alig bírok elaludni és rosszul vagyok és gyűlölöm magam, de következő nap ugyanúgy betolok egy tábla csokit és egy zacskó chipset.)

Fogyasztottam már életem során függőséget okozó dolgokat, mindegyiket a legkisebb gond nélkül abbahagytam. A kaját viszont nem tudom, fizikailag rosszul vagyok ha nincs nassolnivaló.

Amúgy iszonyatos szerencsém van mert nem igazán látszik rajtam, csak pár kiló feleslegem van, de tisztában vagyok vele hogy nem marad így örökké... jó lenne leszokni, de egyelőre még nem találtam megoldást.

#5

Hú, nekem is hasonló emlékeim vannak gyerekkoromból. Szüleim nem igazán vettek nekem finom kajákat, úgyhogy megoldottam zsebpénzből, kölcsönkért pénzből, akármiből, és titokban vettem a boltban a nasit. Nekem a kutyasétáltatás volt az alibim, minden nap benyomtam közben egy zacskónyi rágcsálnivalót, csokit és hasonlókat.