Van más fiatal nő is, aki NAGYON sokat hízott az elmúlt időszakban? Ti hogyan viselitek? És a környezetetek?

Mennyi híztál?

Ha eddig nem tetted, vizsgáltasd ki magad, mert a hízást általában pajzsmirigy, inzulinrezisztencia vagy mellékvese betegség okozza.

Az igazság az, hogy aki hízékony nő, az párkapcsolatban hízik meg a legkönnyebben, mert közös kajálások, kísértések stb, a pasik mellett nagyon nehéz lefogyni!

Ha a párod igazán szeret, akkor kövéren is szeretni fog.

Aki meg csak az alakod, soványságod, kilóid száma alapján, az jobb is, ha megy a levesbe.

Én is folyton diétázom, de én már előtte is kövér voltam, szóval a párom nem fogadta rosszul a közös zabálásunk eredményét, de engem zavar és a páromat csak az zavarja, hogy koplalok és ezért nem vagyok olyan hepi.

Na, dehát hogy legyen az ember vidám, amikor majd éhen hal, miközben mellette meg falják a szénhidrátot?! :D

Szóval én nehezen viselem, de azt meg még jobban, hogy a párom mellettem zabál és nem hízik. Én meg egyszer jóllakok, aztán máris felmegy 1-2 kiló, szörnyű!

Sokkal könnyebb lenne közösen fogyókúrázni vagy sportolni valamit, de a párom sajna nem hajlik erre, és már arra is gyanakodok, hogy azért fél attól, hogy lefogyok, mert attól tart, hogy akkor elhagyom vagy ilyesmi, szóval nehéz ügy!

Én 11 évesen indultam hízásnak, kvázi miután az első vérzésem megjött. Pedig hozzáteszem, akkoriban rengeteget mozogtam. Tesitagozatos osztály, külön edzések, mindennapos tesi, úszás, nyáron bicikli, görkori...és mégis. Azt ettem amit az egész család. Se cukros édességekre, csipszekre nem volt pénzünk, de minőségi ételekre se nagyon. Zöldséget ritkán láttunk. Tészta-krumpli-rizs. 15 évesen 1-es stádiumú (enyhe) elhízott, 100kiló voltam. De nem akarok regényt írni. A lényeg annyi, hogy 23 évesen 140 kilósan derült ki, hogy a pajzsmirigyem alulműködik, nagyon be volt lassulva az anyagcserém, pcos és inzulinrezisztencia, valamint más hormonjaim is szarok sajnos. DE ez csak elősegítette a hízásomat, gyorsította. Nem okozta. A hízásom fő oka a tájékozatlanság volt ami miatt fogalmam se volt róla miért hízok. Nem zabáltam. Kifejezetten nem szeretem ha a hasam feszül mert annyira tele van kajával. Úgy ettem mint más emberek. Mások is esznek tésztát, krumplit, rizst stb stb. Sajnos fogyókúrákban reménykedve próbáltam lefogyni, koplaltam, meg kalóriát számolgattam. Ezekkel nem ment. Hosszútávon semmiképp.

Doki azt mondta, hogy a szervezetem nem tudja rendesen feldolgozni a szénhidrátot, ezért hízok rettenetesen gyorsan. És 160 grammos szénhidrát diétát javasolt, de semmit se fogytam vele. Mint kiderült, nekem még ez a mennyiség is rengeteg. De én ezt akkoriban nem tudtam. Nem mellesleg ő sem tudta. Vannak akik fogynak ennyi szénhidráttal, és vannak akik nem. Amúgy a sok koplalás után amit nem bír az ember a végtelenségig, jöttek az evős hónapok. Egyre szarabbul éreztem magam, és nem tagadom, hogy édességek csipszek is képbe kerültek, érzelmi evésbe menekültem. Azok nem ítéltek el, szimplán csak finomak voltak, vigasztaltak, és a seggem nőtt tőlük. Meg minden más is...

Mikor a férjemmel összejöttünk, épp egy 15 kilós kalóriacsökkentéses koplalós fogyás után voltam, 125kiló amit 8 hónap alatt szenvedtem le. 3 hónap múlva 20kilóval több voltam. Egyszerűen jött a szerelem, és vele a közös kajálások, oda nem figyelés. Így a legkönnyebb elhízni. Ja és sokszor ettünk pl egy tányérból, tehát azt se mondhatom hogy 2 pofára zabáltam és háromszor ebédeltem egy nap. Mert nem így volt. Sokáig 145-150 kiló körül voltam, jojóztam rengeteget, mivel újra és újra próbálkoztam lefogyni sikertelenül. De az utóbbi 3-4 évben lódult meg jobban, főleg 1-1 ilyen fogyós próbálkozás után.

3-mas stádiumú legsúlyosabb, extrém) elhízáson, 170 kilón kötöttem ki. Még leírni is borzasztó. Hát még szembesülni vele. Sokáig nem álltam mérlegre. Éreztem hogy rossz a helyzet, de azt nem tudtam, hogy mennyire. Az itthoni digitális mérleg nem is tudott mérni (ez volt az a szembesülés ami pofánvert, hogy ébresztő) mert csak 150-ig mér aztán kiakad-error stb, mechanikuson derült ki, hogy bizony ennyi a súlyom. Akkor azt mondtam elég, és több napos netes kutatómunka után sok sok hasznos infó megszerzésével, (a betegségeimmel kapcsolatosan is) és az eddigi tapasztalataim alapján, egy merőben más módszerrel mint amiket eddig próbáltam, nekikezdtem újra a fogyásnak és az életmódváltásnak.

Eddig 10kg mínusz, 2,5 hónap alatt éhezés nélkül. Persze sokat tanultam a saját hibáimból, és már nem úgy próbálok fogyni. Főként az inzulinrezisztencia kapcsán értettem meg sok mindent, és ez a megértés rengeteget segített. Sokkal jobban is érzem magam most, és életemben először nem szenvedek, nem éhezek fogyás alatt.

Hogy fogadta a párom? A férjem szeret engem kilóktól függetlenül. Soha nem bántott semmilyen szinten. Ő az egyetlen ember az életemben aki soha nem szúrt oda semmilyen megjegyzést arra, hogy milyen kövér vagyok, soha nem alázott, becsmérelt, soha nem ítélkezett, SOHA. Amikor mások belém rúgtak, mintha nem lenne elég bajom, ő ezzel szemben meg akart ismerni. Magához ölelt, megfogta a kezemet, és azóta sem engedett el. Mindig minden helyzetben kitart mellettem. Kitartunk egymás mellett. A többi jelzőt had ne használjam amiket életem során kaptam. Ő mindig elfogadott olyannak amilyen vagyok. Szeretett 125 kilósan is, szeretett 150 kilósan is, hiszen elvett feleségül, és szeret most is. (amúgy 9 éve vagyunk együtt.) A korábbi próbálkozásaimat viszont rosszul viselte. Rossz volt neki hogy látta mennyit szenvedek, sokszor kérte hogy hagyjam abba inkább, de én kétségbe voltam esve amiatt amilyen vagyok. Nagyon nem szerette hogy kínoztam magamat. Most viszont támogat. Elmagyaráztam neki a diéta lényegét, megértette, és látja is hogy nem arról szól, hogy keveset egyek és éhezzek, látja hogy teljesen más irányba indultam el.:) Lelkileg felkészítettem arra is, hogy mire a fogyásnak vége lesz, a bőrömet meg kell műteni, mert lógni fog. Annyit mondott rá mosolyogva, hogy akkor már most elkezdünk gyűjteni rá.:) Ennyi:)

Némileg ő is becsatlakozott egyébként, de ő csak limitálta az édesség-csipsz mennyiségét, és helyettük többnyire inkább gyümölcsöt eszik. Már ezzel is fogyott 6 kilót. Mert amúgy az utóbbi években ő is felszedett, még aktív munka mellett is 36 kg pluszt. Nála ez azért alakult így, mert nagyon szegény körülmények közt nőtt fel, sokszor csak vajas kenyeret ettek napokig, és ritkán volt keret finomságokra. Így ő ezt az elmúlt pár évben pótolta be.

Így állunk.

Fú, 6-os, ez nem semmi!

Én amikor/mielőtt szültem, akkor voltam a legkövérebb, 130 kiló, de alig bírtam magam úgy is.

Elképzelni sem tudom, hogy lehet élni, mozogni 170 kilóval, meg dolgozni, meg ruhát venni magadra, megosztanád/leírnád azt is hogy ezeket hogy oldottad meg és hol?

Szia, nekem is voltak/vannak időszakaim, amikor elhagyom magam és azt csinálom, ami jólesik! Nézem a filmeket és kajálok :) csoki, chips, kóla, fagyi, pizza, minden, amit imádok! Persze aztán jön a kétségbeesés, hogy aztarohadtmindenit, feljött pár hét alatt 10 kiló! Nem tudom a nadrágom begombolni, minden szűk és feszül. Hozzáteszem, hogy én 60 kg vagyok, szóval 75 felett csak a terhességem alatt voltam.

Ahogy el tudom hagyni magam, úgy össze is kapni, mert marha hiú vagyok ám! A férjem szerencsére szeret így is, úgy is, de azért azt mindig hozzáteszi, hogy ha választani kéne, akkor a soványabb neki jobban bejön. De én is látom magam a tükörben, mennyivel csinosabb, szebb vagyok vékonyabban, jobban is érzem magam.

Szóval amikor rájövök, hogy megint elhagytam magam, akkor kemény edzésbe és diétába kezdek, amit tudok is tartani.

Ülőmunkám van, bár néha pakolni is szoktunk, ha a főnöknek épp olyanja van és átrendezteti a dolgokat, abban én is segítek.

Hogy lehet így élni ? Nehezen, fájdalmasan. Ezért indultam neki annyiszor, mert nem voltam hajlandó ebbe beletörődni, csak k..rva rossz módszerekkel próbálkoztam korábban. De, ha arra irányul a kérdésed, igen, tudok járni nyilván, és ellátom magam, háztartást vezetek, enni adok a kutyának, nyáron füvet nyírok stb. Nem szorulok semmilyen segítségre. Futni persze nem tudok, de nem is akarok az izületeimet nem óhajtom még jobban elcseszni, de a saját lábamon közlekedem, csak fájnak. Meg a derekam is. De ahogy megy lefele a súlyom, ez idővel könnyebb lesz. 130 kilóval pl semmi ilyen fájdalmam nem volt még. Ezt a 10 kg-t ami lement, még természetesen nem érzem. talán majd olyan -50kiló körül. Amit most csinálok, minden téren bejön, nem szenvedek, nem éhezek, szóval már tényleg csak idő kérdése. Én olyan 2,5 év alatt képzeltem el, hogy lemegy az egész folyamat, de lehet hogy 3 év is lesz. Majd meglátjuk. Sok minden múlik azon, hogy az első évben mennyi megy le, szerintem azt lehet a legjobban kihasználni, mert utána már ahogy csökken a felesleg, úgy lassul is be a fogyás ami ugye még több időt jelent. Bőröm szempontjából édes mindegy, műtétre készülök és mint írtam, gyűjtünk is rá, szóval én emiatt pl nem stresszelek egyáltalán. A fogyásra koncentrálok.

Amúgy magasabb vagyok az átlagnál, (175 centi), és homokóra-szerű alkat, szóval ilyen 110-100 kilósan már (furán hangzik) de nem nézek ki annyira szarul, mert elég jól eloszlik a fölösleg- persze csak egy bizonyos mértékig. Onnantól annyira nem is fog izgatni meddig tart a dolog. Csak ez az első 60-70kg az ami nagyon gáz rajtam. De persze a végleges cél egy normál testsúly. Mivel kisgyerekként kezdtem el hízni soha nem voltam normál súlyban se kamaszként, se felnőttként, így halvány fogalmam sincs hogy fogok kinézni. Meglepi lesz:D Ezért a BMI-t vettem alapul a célom kitűzésekor, ami konkrétan 65 kiló a magasságomhoz. Háromszor 35 kg. Ha így nézem nem is tűnik annyira távolinak:)

Nadrágokat találtam szerencsére, ezzel nincs gondom. Persze ekkora bálnaként nem lehet divatozni (meg én amúgy se vagyok az a fajta akit ez érdekel). Viszont nem átlagosak, nagyméretű férfiruha üzletből vannak. Időnként majd vissza kell mennem venni 1-2 darabot amíg haladok, mert bár nem akarok 2-3 méretváltás után új cuccokat, a combjaimnál hamar szétkopnak a nadrágjaim. Így idővel kelleni fog váltás. Addig meg övvel tartom magamon. Az egyik gatyámat már kifogytam, már most is lóg mindenhol, de ennek én csak örülök. :) A felsőim közt meg vannak sátorszerűen nagy darabok, azokat hordom most, és vannak picit kisebbek, azokat eltettem már egy ideje, 5-6 éve nem voltak rajtam. Felsőket csak a legvégén akarok venni majd, amikor a teljes ruhatáramat cserélni kell. Addig a meglévők is jók lesznek. Kicsit szakadt leszek egy ideig, de azért nincs is végtelen pénzem, meg pénzkidobásnak is tartanám a túl sok cuccot, mert átmenetiek, feleslegesek.