Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » Altatás, segítség?

Altatás, segítség?

Figyelt kérdés

Kicsit lehet hosszú lesz, bocsi.


Két és fél éves, eddig semmi baj nem volt, volt, hogy elég sokáig tartott míg elaludt, de az nem volt gond.

Fürdés, mese, ilyesmik, mellettem alszik el, utána teszem be az ágyába.


Délutáni és esti alvásnál is ha nem elég fáradt, vagy túlfáradt, elkezd őrjöngeni. Nincs rá jobb szó, vergődik, forog, hason csúszik, fejre áll, feláll(na) és szaladgálna az ágyon, ahogy mellette fekszem, át akar rajtam mászni (és fejreesni), stb.

Nem használ semmi, kizökkenteni nem lehet, lenyugtatni nem lehet, lefogni nem lehet (nem erőszakkal gondolom, csak hogy picit lenyugodna). Napközben ilyenkor később próbálkozunk, de akkor meg úgy felpörög, hogy a végén már álomba sírja magát, mert annyira fáradt. De nem szeretném rászoktatni, hogy este elmászkálunk, meg órákig kínlódunk.

Dackorszakban benne vagyunk rendesen.

Esetleg valaki volt így és sikerült valamit kitalálni rá?

szept. 1. 21:25
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Megint fejlődési “ugrás” kellős közepén van.

Neki most nagyon rossz.


Ez nem dac. Nagyon fáradt, de NEM TUD elaludni.


Mit vacsorázik? Az sem mindegy. Van, akinél a tejes dolgok nem szerencsések.

szept. 1. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
33%

fürdés, pizsama,

félhomály , 1-2 mese,

összebújás.


De semmi birkózás, kergetőzés, képernyő, izgalmas játék, és utána alvás.

Főleg képernyőt ne!


A rutin legyen nagyjából ugyanaz minden nap, mert ebben a korban a kiszámíthatóság nagyon sokat segít.


Viszont van itt egy fontos rész:

ha lefekteted, és ő elkezdi a „fejre állok, átmászok rajtad, felállok, szaladgálnék” műsort, ne próbáld mindenáron megnyugtatni vagy lefogni.


Nem azért, mert „hagyjuk hadd csinálja”, hanem mert ilyenkor valószínűleg már nem képes az általad kínált megnyugtatást befogadni.

Én nagyon unalmas lennék:

„Látom, nagyon nehéz most megnyugodni. Itt vagyok. Alvásidő van.”

És ennyi.


Ha feláll, visszafektetni.

Ha megint feláll, megint vissza.

Minimális beszéd, minimális reakció.


Nem vita, nem magyarázás, nem „de hát fáradt vagy”, nem újabb mese, nem játék.


Te lennél a nyugodt, stabil környezet, nem pedig az, aki megpróbálja kívülről „lenyomni” az izgalmi szintjét.


Az alvást nem lehet kikényszeríteni; a következetes rutin és a nyugodt jelenlét sokszor többet segít, mint az erőltetés.


A délutáni alvás különösen érdekes

2,5 évesen simán lehet, hogy éppen az egyetlen nappali alvás határán van.


Nem feltétlenül kell azonnal elhagyni, mert sok gyereknek még szüksége van rá, de lehet, hogy a korábbi napirend már nem működik.


Érdemes 1-2 hétig naplót vezetni:

mikor kelt reggel,

mikor próbáltátok elaltatni délben,

ténylegesen mikor aludt el,

meddig aludt,

mikor kezdtétek az esti rutint,

mikor aludt el este.


Ebből nagyon gyorsan kiderülhet, hogy túl korán próbálkoztok-e a délutáni alvás elhagyással, illetve hogy a nappali alvás miatt este még nincs elég alvásnyomása.


A 2–3 éves korban az egy nappali alvás még teljesen gyakori, de ennek időtartama és szükségessége gyerekenként nagyon eltérő.

szept. 1. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

Nem úgy értettem, hogy dacból nem alszik, csak gondoltam, hátha plusz infó.

Igen, ez a kérdés, hogy tudnék neki segíteni, hogy el tudjon aludni.

Tejterméket és cukrosat is legkésőbb uzsonnára kap.

szept. 1. 22:07
 4/5 A kérdező kommentje:

2., a mesterséges intelligenciát én is meg tudom kérdezni, köszi, nekem is kb. ilyen hülyeségeket mondott. Látszik, hogy gyereket még nem látott élőben.

Inkább valódi emberekre lennék kíváncsi.

Írtam, hogy van rutin, nincs képernyő, nincs kergetőzés meg ilyen hülyeségek, félhomályban fekszünk, vagyis feküdnénk. Megakadályozni meg kell amit művel, különben leesik az ágyról.

Kell még neki a délutáni alvás.

szept. 1. 23:16
 5/5 anonim ***** válasza:
100%
Vagyunk így és nem sikerült még rá semmit kitaláni, már majdnem 3 éves és igen, kb. 2 éves kora óta ez megy. Hullámzó, előfordul pár olyan nap, hogy nagyon elfárad és könnyen elalszik, de van amikor katasztrófa. Ha bölcsiben van azokon a napokon egyértelműen jobb (értsd 1,5 óra helyett egy óra az esti altatás), amikor itthon van akkor már van hogy délután egyáltalán nem tudom elaltatni, kihagyja a délutáni alvást, este meg ugyanúgy vergődik.
szept. 1. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:

Segítség! Kislányom 2 hete minden éjszaka felébred, órákba telik visszaaltatni! Mitől lehet ez?

Napirend: 7-kor ébred, 13-14:30-ig alszik napközben, este 21-kor alszik el. Hamarosan 15 hónapos kislányom eddig simán átudta az éjszakákat, de az utóbbi 2 hétben minden éjjel felébred. Ilyenkor a visszaaltatás órákba telik, van hogy 3-4 órát is tart: a vállunkon...

Miért nem akar aludni a 11 hónaposom? Segítségre van szükségem

Kérlek segítsetek, mert mar teljesen tanácstalan vagyok 😔 11 hónapos kisbabámnak teljesen elromlott a nappali alvása,ami eddig sem volt valami jó...9 honapos volt mikor át tért az egyszeri alvásra es most mar azzal az egyel is gond van...eddig a reggeli ébredéstől kb 4...

Segítség! Már most "elrontottam" a babámat?

Kislányom két hetes múlt. Napközben szépen elalszik bárhol a kiságyban is, babakocsiban is. Éjszaka viszont szenvedés. Ahogy elkezd sötétedni kipattan a szeme. Vissza altatom, alszik 5 percet, ritkán többet, de max fél órát, és megint ébred, van hogy elalszik a...

Segítség! Miért lehet ilyen hosszú az esti altatás?

Napról-napra hosszabb és nehezebb elaltatni 12,5 hós babámat. Pedig 3-4 órát van fentmielőttelvinnénk aludni.Napközben van,hogy 2,5 óra után 2 perc alatt bealszik, deaz este horror. Próbáltuk hamar ágyba tenni, vagy később, de sehogy sem sikerült fél óránálhamarabb...




Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!