Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » Ordítva elalvó kisbabához...

Ordítva elalvó kisbabához esetleg valamilyen tipp?!

Figyelt kérdés

Kisfiam 3,5 hónapos és kb kezdetektől fogva nagyon nehezen alszik el. Az első hetekben volt, hogy pl 12 órákat nem aludt egyáltalán. Most legalább napi 2szer alszik 30 percet + a délutáni séta.

Viszont szinte minden egyes alkalommal elalvás előtt egy óriási "hisztibe" kezd, ami vagy 40 percen keresztül tart, és miután ezt egy csupán 30 perces alvás követ, kicsit kezdek már elkeseredni.

Próbáltunk már mindent. Első ásítás után, látható nyüglődés után ágyba tenni, simogatni, dúdolgatni, kivenni-megnyugtatni-visszatenni, sötét szobában altatni, világosban altatni, csendben altatni, altató zene mellett (többféle is) altatni, hidegben altatni, melegben altatni, erkélyen altatni, babakocsiban altatni, elektormos fogkefe/porszívó/hajszárító monoton zúgása mellett altatni, és már teljesne kifogytam az ötletekből.

Ahogy beteszem az ágyába rögtön elkezd vonaglani és ordítani. Innentől kezdve semmilyen susogás/simogatás/popsi ütögetés/buksi simogatás nem nyugtatja meg, úgyhogy kiveszem, de ott is ugyanúgy bőg (nem sír, hanem inkább bömböl). Ha nem teszem be az ágyába, hanem amint kezd nyüglődni beviszem a csendes, félhomályos szobába, akkor is ugyanígy rákezd a kezemben. Szóval látszólag mindegy neki, hogy hol van, de ha már ennyire kínlódik, akkor inkább a kezemben tegye, mint egyedül az ágyban. Aztán van, hogy abbahagyja, akkor mosolyog nagyokat, aztán újra ásítozni kezd, és újra elkezdi a nyüglődést. Van, hogy már elalszik, aztán egyszer csak felriad és újra rákezd, mintha félne elaludni. És végül nagy nehezen elalszik, de akkor is úgy, hgoy még az utolsó lehelletével is nyöszörög.

Soha nem hagyom sírni, egyébként egy kiegyensúlyozott baba, nem sír orrszi-porszi használatkor, oltásnál stb, csak ennél a fránya elalvásnál.

Teljesen tanácstalan vagyok, már utolsó mentsvárként ilyen lógatható hintán gondolkodom, hátha az kicsit elringatná, megnyugtatná, bár kétlem :(


EGyébként szoktam kendőben is hordozni, az utcán hipp-hopp elalszik benne, akár több órára is, itthon viszont abban is ugyanúgy megy a kötelező nyüglődés, vonaglás.


Bármilyen jó tanácsot szívesen veszek, mert már kifogytam az ötletekől...



2012. ápr. 4. 11:28
 1/8 A kérdező kommentje:
Jah, még annyi, hogy 3 hónap alatt annyit sikerült elérni, hogy legalább az esti elalvás már könnyebben megy, valószínűleg a fürdés miatt összeállt a kép, hogy na, most jön a hosszú alvás.
2012. ápr. 4. 11:30
 2/8 anonim ***** válasza:
Ha első baba, akkor én azt javasolnám, hogy engedd, hogy rajtad aludjon el. Nálunk ez rendszeres volt, vagy apán, vagy rajtam aludt el hason a kislányunk, olyan édesdeden aludt, és utána már szépen át lehetett fordulni vele az ágyra és letenni a hátára. Az is rendszeres volt, hogy sétáltam vele, amíg egyszer csak a vállamra hajtotta a kis fejét, és elaludt, és akkor tettem le. Szóval nálunk nagyon ritka volt az olyan, hogy le volt téve, és úgy aludt el magától. A későbbiekben nem jelentett problémát, hogy így csináltuk, gyönyörűen, sírás nélkül elaludt este, most már 19 hónapos. Most a szeparációs szorongás miatt annyi a követelmény, hogy anya feküdjön mellette, amíg el nem alszik (ő vagy anya :-)), apa nem jó, ha lehet, ne is legyen a szobában. :-S
2012. ápr. 4. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:

Én a helyedben nem új ötleteket keresnék, hanem kiválasztanék egyet a sok közül, és ahhoz tartanám magam, mellette pedig nagyon figyelném, hogy altatáskor minden nap minden ugyanúgy történjen. Pl. Bementek a szobába, besötétítesz, beteszed kiságyba, betakarod, megsimogatod. S minden nap ugyanígy.

Lehet beválna nála idővel, hogy megszokja az altatási "menetrendet".

Mivel ilyen sok mindent kipróbáltatok, és ő mégis mindig sír, ezért én leginkább kitartást kívánok neked. Fog ő még változni idővel.

Kislányom 3-4 hónapos koráig volt rossz alvó, nagyon nehezen aludt el, és nem csak altatáskor sírt, hanem állandóan...

Aztán eltelt egy kis idő, és teljesen megváltozott. Neki és szerintem a te babádnak is több idő kell, míg felveszi a külvilág ritmusát, az altatás rendjét.

Türelem és kitartás!

2012. ápr. 4. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Ringasd, sétáló vele a lakásban, ringasd az öledben, énekelj neki. Cumit is adhatsz neki. Nálunk 1 óra ringatás után elaludt, majd mindig hamarabb, hamarabb, a végén 5 másodperc alatt, majd betettem a kiságyba, és aludt 2-3 órákat. Próbáld ki egy hétig, hátha beválik nálatok!
2012. ápr. 4. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Ugyanez volt nálunk is.Megoldás: cumi (de csak a MAM 6+)
2012. ápr. 4. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

Köszi szépen a válaszokat. Ringatom és sétálgatunk már 3 hónapja, de sajnos közben is ordít. Még leülni sem lehet vele, vagy pl hanyatt fekvésben a mellkapunkra tenni, mert akkor dupla hangerőre kapcsol és jön a fél percig levegőt sem veszek sírás.

Remélem idővel majd tényleg alakul.

2012. ápr. 4. 12:41
 7/8 anonim ***** válasza:

Esetleg hordozókendő/mei tai/SSC? És ne akkor rakd bele, amikor látod, hogy álmosodik, hanem csak úgy valamikor. És aztán ha rajtad kezd el álmosodni, akkor talán könnyen el is alszik.

Mást ötletem nem igazán van. :S

2012. ápr. 5. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim válasza:
Sajnos nincs jó ötletem, csak megnyugtatlak, hogy nálunk is sokszor hasonló a helyzet (5 és fél hónapos kisfiammal). Talán reggel még úgy ahogy elalszik, mert nagyon korán kel, de utána már csak babakocsiban megy gond nélkül. Eddig este simán elaludt, most már akkor is nyűglődik. Csak remélem, hogy kinövi. Esetleg szerezd be a Minden gyerek megtanul aludni! c. könyvet (Anette Kast-Zahn, Dr. Hartmut Morhenroth), abban van egy módszer, amit ha van hozzá erőd, végigcsinálhatsz. Egyébként pedig remélem, azóta már megoldódott a problémátok!!!
2012. jún. 25. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!