Nem rossz neki mindig egyedül elaludnia a saját szobájában?

Én elvoltam egyedül a szobámban.

Gyerekként képzeletbeli barátokkal beszélgettem.

Esténként kamaszként hallgattam a rádiót fülhallgatóval, vagy kazettáról zenéket.

Később titokban iszogattam is mellé és szupereket tudtam nyugodtan maszturbálni :))

Tesóval ezek nem lettek volna.

Nekem mindig is hiányzott a testvér, de elvoltam így is a magam teremtette világomban.

A kisfiam 4 éves múlt, neki is saját szobája van, egyedül alszik a kezdetektől fogva és sajnos már nem lehet testvére.

Ő ebbe nő bele, neki ez a természetes.

Egyébként nagyon szeretjük, simogatjuk, törődünk vele, így csak attól nem lesz egy kisgyerek lelkibeteg, mert egyedül kell aludnia :)

Ha fél a sötétben, akkor felkel és odajön a nagy ágyba vagy szól és felkelek azonnal- amikor én megyek aludni utoljára, akkor kb. negyedégi kinyitom az ajtaját, a hálószobák egymás mellett vannak- így meghallom, ha gond van.

A sötét ellen lehet tenni pl. konnektorba tehető kis világítással (vannak nagyon menő macis vagy dínós vagy hercegnős verziók is), vannak alvós kis állatai, akik vigyáznak rá és a plafonján vannak foszoreszkáló, éjjel gyönyörű csillagok, holdak, égitestek- szóval nincs vaksötét sem.

Nem érzem azt, hogy olyan rossz lenne neki, az pedig, hogy sajnos nem lehet testvére egy tény, amit el kell fogadni, ha siránkozunk rajta (főleg előtte) akkor ettől nem lesz jobb.

Vannak szerető szülei, akikkel tud beszélgetni, vannak kis barátai és már nincs messze az az idő, amikor lehet egymásnál aludni a barátoknak is.

Én ezt nem látom olyan tragikusnak és örülök annak, hogy szép, igényes körülmények között, szeretetben tudom őt nevelni.