Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » Hogyan tudnám rávenni, hogy...

Hogyan tudnám rávenni, hogy elaludjon?

Figyelt kérdés
Sziasztok! Olyanok tanácsára szorulnék, akik nem lelik örömüket mások lecseszésében, hanem érdemi hozzászólással élnek. Tudom, hogy nagyon elrontottam a gyermekem altatását. Jó lenne, ha külső szemlélő is véleményezné. 2 éves elmúlt. Velem alszik, szopik( ezt napközben is többször). Napközben kb 1től 3 óráig alszik. Melléfekszem, cicin elalszik. Ilyenkor is felkel kb 1szer 2szer. De ilyenkor átteszem a másik mellemre és alszik tovább. Este csak ringatva alszik el. Ez sajnos megterhelő mivel 15 kg és már nehezen bírom el. Többször ébred, az esetek egy részében a felkelése után cicivel visszaalszik. De van hogy ismét ringatnom kell. Ennek száma elég változó. Van hogy egyszer van hogy 8szor. A hátsó fogai egyike sincs még kint és a jelek szerint mozgolódnak, egész nap a szájában van a keze. Tegnap vettem rá magam, hogy simán melléfekvéssel, énekléssel, beszéddel, ringatás nélkül elaludjon. Sikerült is kb 30 perc alatt. Ma próbáltam hasonlóan de teljesen csődöt mondtam. 2 órányi altatás után sírt, így ringatva egy perc alatt elaludt. Szörnyen érzem magam. Egyrészt mert hagyom sírni. Másrészt mert nem voltam kitartó. Normális hogy ennyiszer kel, mégha cicizik is? Valaki tud segíteni pár jó ötlettel, tanáccsal? Köszi.
2017. nov. 12. 23:28
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

Kérdés,van-e valami esti rendszer.

Legyen megszokott rituálé, vacsora, fürdés, belassulás, ének, szopi, vagy ahogy gondolod.


Nekem a harmadik kisfiam volt ilyen, nem akarlak elkeseríteni, de 2 éves 8 hónapos koráig csak szopizva volt hajlandó elaludni. Akkor hagytuk abba, mikor már kellemetlen volt, szórakozott a mellemmel, stb.


Csak légy kitartó, előbb-utóbb beáll a dolog.

2017. nov. 12. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%

Eloszor is aterzem, es szerintem nem rontottad el egyaltalan. Vagy volt mas modja is, amivel konnyen elaludt, es amivel mindketten legalabb ennyire, vagy jobban kipihentek lettetek? Gondolom, nem, es azert csinalod igy. Nem vagy vele egyedul, nagyon sokan vagyunk ugyanigy, lehet, nem is tudod, mennyien, es az a jo hir, hogy nem marad igy orokke. (Sok anyukat megkerdeztem mar errol.)


Vannak nagy testkozeligenyu babak, a 20 honaposom ilyen. Ok 2-3 eves korukban lesznek kepesek leghamarabb az onallo elalvasra, es meg lehet, hogy akkor is testkozelt fognak igenyelni. Addig is probalkozni lehet idorol idore, hatha megerik ra hamarabb. Idegrendszeri eres kerdese is, hogy magatol vissza tud-e aludni, ebben segithet a tsmt torna, abbol is a hintaztato gyakorlatok. En rengeteget hordoztam, es meg mindig hordozom elalvashoz csatosban a gyerekem, mert igy ezerszer konnyebb, mint kezben vinni, a hatamra teszem, es gimnasztikai labdan rugozom vele, par perc alstt elalszik. Tobbszor probaltam mellefekve, csak cicin, vagy csak idorol idore a vallamra veve ringatva, vagy hatsimivel, (ertsd heteken kersztul minden este 13-14 honapos koraban, majd ujra raprobalva 16, majd 18 honaposan), es csak a szivas volt vele par kiveteltol eltekintve. Ugyhogy most inkabb felteszem a hatamra, es nyomok egy maminbabat youtuberol, vagy pattogok vele a labdan, aztan leteszem cicire, es mindenki alhat.


Ket dolgot is irsz, az egyik az elalvas, a masik a gyakori ebredes. Utobbibol is kijutott nekunk, 10-12 honapos kora kozott volt a legdurvabb, meg elotte, mikor meg ettem tejtermeket, tojast (kiderult, hogy erzekeny ezekre). Ezen kivul a fogzas, szeparacios szorongas meg a betegseg tud betenni nala, de mar 13 honapos koratol el kezdett egyre konnyebben visszaaludni ejjel magatol, eleinte neha-neha 3-4, majd kesobb 5-7 orat heti 1-2x. Most ott tartunk, hogy a legtobb napon megvan a minimum 5 ora, vagy tobb. Irod, hogy 8x kel, miota? Volt/van azota valamilyen valtozas az eletetekben? Mert az is lehet, de nalunk a fogak nagyon be tudnak tenni, es irod, hogy meg nincs nalatok kint az osszes. Egyebkent nalunk a meglevoek novekedese is tudott/tud ilyet csinalni.


Szoval az a kerdes, hogy mitol ebred, es mi kell neki az elalvashoz. Van, aki cumisuveget, cumit ad es alvoallatkat, vagy textilpelenkat, es van, aki testkozelt biztosit. A tenylegesen, mindenfajta segitseg nelkul alvo gyerekek nagyon kevesen vannak. Mikor azt meselik, hogy egyedul alszik, es mar a tiednek is ugy kellene, erdemes rakerdezni, hogy milyen segitseget kap az elalvasban. Az esetek 99%-aban kiderul, hogy van valamilyen nyugtato eszkoz. Ha cumit kaphat mas gyereke, az enyem miert ne kaphatna cicit? Nagyon sok dologtol ebredhet, es a szoptatas, testkozel megvonasa egyikre sem jelent megoldast. Nagyon sokszor vegigzongoraztam ezt a fejemben mar en is, szerencsere sok biztatast kaptam ilyen esetekben, de magamtol is arra jutottam, es a gyerekemen is azt latom, hogy szepen lassan megerik ra. A visszaeso idoszakok nagyon nehezek lelkileg, volt nekunk is 2-3 het, amikor annyiszor ebredt, hogy nagyon kivoltam, pont egy szorongos idoszakban.


Segitseged van? Vagy tudsz kerni? Fontos lenne, hogy tudjal pihenni legalabb valamennyit. Nekunk az egyuttalvas rengeteget segit, sokszor csak felebred, erzi, hogy ottvagyok, es visszaalszik, de van, hogy cici kell a szajaba, utobbit felalomban megkapja, es sokszor nem is emlekszem, hogy ebredt-e ejjel egyaltalan. Probaltuk a kulonalvast, de meg nem erett meg ra, en meg nem tudom zombi modban csinalni a nappalokat, igy vagyok kipihent.


A gyerekek nagyon kulonbozoek, termeszetesen en is latok rengeteg gyereket, aki alszik magatol a kisagyban. Elso pillantasra magatol, egyet ismerek csak, akinek nincs cumija, sem semmi mas. Aztan ismerek olyat is, akinek hiaba van cumija, alvoallata, nagy a testkozel-igenye, es igyis egyuttalszanak vele.


Kitartas, elmulik!

2017. nov. 13. 05:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Szia! Te ismered a kisgyerekedet, nem lenne rávehető egy alvós állatra? Egy ismerősöm így szoktatta le a kislányát. Nap közben is játsszatok vele, a plüss is mosson fogat, vagy menjen ebédelni, kapjon pelenkát, vagy hasonlók. Hogy megszeresse a kisfiad/lányod. Aztán megbeszélni vele, hogy aludjon az állatkával. Esetleg először veled és az állatkájával.

De ez csak egy ötlet, bocsi, ha nem működik, csak hátha. Az én kisfiam hasonló korú, és ő nagyon nyitott ilyesmikre.

2017. nov. 13. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!