Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Altatás » Nappali egy alvás?

Nappali egy alvás?

Figyelt kérdés
Kisfiam 16 hós, eddig kétszer aludt nappal, 8 óra-fél 9 környékén ébredt, fél 12-től egy óráig aludt egyet, majd fél öttől hat óráig még egyet, így este 10-fél 11 is volt, mire el tudtuk altatni. Pár napja észrevettem, hogy nappal sokkal nehezebben alszik el, mint eddig, szombaton pedig a férjem 50 percig altatta délben és esze ágában nem volt aludni, így aznap csak egyszer aludt, fél kettőtől négy óráig, este kilenckor pedig már ágyban volt. Viszont következő nap korábban kelt, csak picivel több, mint másfél órát aludt nappal, este pedig már olyan fáradt volt, hogy kb ahogy vízszintesbe került, bele is "ájult" az esti tápszerébe. Nagyon rossz látni, hogy ennyire fáradt, csak csetlik-botlik már estére, viszont ha este leteszem korábban, még korábban ébred reggel, és akkor muszáj lennék visszaállni a nappali 2 alvásra. Valaki azt mondja, hogy normális az olyan időszak, amikor hol egyszer, hol kétszer alszik a gyerek, mások azt mondják, hogy ha nem vagyok következetes az átállással, akkor csak megnehezítem a dolgát, nem jó váltogatni az 1-2 alvást. Első gyerek, úgyhogy nem tudom, hogy lenne a legjobb. A tapasztalatokat megköszönném!
2019. ápr. 1. 06:37
 1/3 anonim ***** válasza:
Nalunk a 11hos volt mikor elkezdet napi 1alvasra ra szokni dwlben aludt egyorat. Azt ez se tartott sokaig csak 2-3honapot utanna akarhogy probaltuk nem tudtuk be altatni igy azt estere annyira faradt volt hogy furdes utan rokton be aludt. 7kor furdetem. Nekunk a vedono tanacsolta hogy hadjuk el a nappali alvast
2019. ápr. 1. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
1 éves korától hol egyet, hol kettőt aludt.14-15hónapos kora körül maradt el a második alvás.Teljesen normális, hogy a tiéd még hol egyet, hol kettőt alszik.Én pld semmit nem csináltam máshogy, ha álmos volt lefektettem saját maga alakította ki ami most van, hogy 12-1/2 1 fele fekszik alszik 1-2 órát és estig el is van ennyivel.
2019. ápr. 1. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Azt is vedd figyelembe hogy órát is állítottunk.

Fiam másfél éves, olyan egy éves kora óta alszik egyszer/nap. Egy óra körül teszem le aludni ebéd után. 2-3 órát alszik (persze nála is előfordul, hogy csak másfél jön össze) este fél9-9 közt alszik el, reggel 6 körül kel.

6 órát átlagosan kibírnak már ilyenkor ébren.

2019. ápr. 1. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!