Kiborultam, szar anya vagyok. Hová fordulhatok?

Nehezen jött össze a baba, volt egy missed ab-om is, és az után még másfél évet vártunk a mostani babánkra. Nagyon-nagyon akartuk, vártuk.

Mindig is anyaszerepben képzeltem el magam. Gyerekekkel is dolgoztam 4 évig a jelenlegi munkám előtt. Ez volt a legnagyobb vágyam, hogy anya lehessek.

Most itt van a baba. Végigkínlódtuk az első hasfájós 3 hónapot, ami után azt mondják, hogy minden szebb lesz. Nem hogy nem szebb, de egyre rosszabb. 5 hónapos most. Az első 3 hónap nehéz volt, de úgy éreztem, hogy imádom a gyerekemet. Még mindig imádom, ne értsétek félre, és okos, és ügyes, és aranyos, és kisbaba, szóval nem tehet semmiről... De én ezt nem élvezem. Egyáltalán. Az első 3 hónapban végigaludta az éjszakákat. Mostmár nem. Nagyon nem. De nappal sem alszik, max 20-40 perceket, azt is úgy kell kiszenvedni belőle, altatni, mert egyébként meg túlfárasztja magát és üvölt... MINDIG üvölt. Szóval felébred, akkor 10-15 percig cuki, játszik, nevetgél, mosolyog, (ilyenkor szoktam gyorsan kivinni sétálni is minél tempósabban) aztán elfárad és üvölt, meg vergődik, meg semmi sem jó. Már kézben sem mindig jó, lent sem jó, ha énekelek, ha a fejem tetején pörgök, akkor sem jó. Evéssel (szoptatom) is szórakozik, feszíti magát, hogy ő nem eszik - ja, fél óra múlva meg mégis eszik. De addig azon vergődik, hogy éhes, de ha cicire teszem akkor feszíti magát és nem hajlandó enni. Ezt játsszuk egész nap. Este-éjjel hajlandó normálisan enni, gondolom ezért is ébred fel kb. százszor... Szörnyen érzem magam, idegesnek érzem magam, oké, hogy vannak szép pillanatok, de beárnyékolja a nap 80%-a, amikor szenvedünk... Haragszom magamra, hogy nem tudom lazábban felfogni, vagy jobban elfogadni a helyzetet, nem tudom élvezni, vagy nem is tudom...nem mondom, hogy nem szeretem a gyerekemet, mert néha elolvadok tőle, de valamikor meg egyszerűen kikészít, hogy nem tudok vele mit kezdeni, csak vinnyog, sír, általában komoly probléma nélkül (a fáradtság a problémája az esetek 90%-ban...vagy az, hogy enne, de ha mellre rakom nem eszik.)néha úgy érzem hogy nem kellett volna szülnöm, és a gyerekemet sajnálom a legjobban, hogy én jutottam neki és nem egy jobb anya, aki erre fel van készülve... Nekem ez nem megy.

Mindegy, a kérdésem az, hogy hova tudnék menni ilyenkor, kivel tudnék beszélni? Pszichológussal? A terhesség előtt jártam pszichológushoz, de azt a tarifát most nem tudjuk kifizetni...legalábbis heti szinten nem. Plusz nekem semmit nem segített akkor sem, kétlem, hogy most segítene bármit is. Plusz hova tegyem addig a gyereket? Nincs más segítségem, csak a férjem van, de ő dolgozik is.