Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Hány órát vigyáz más a kicsire...

Hány órát vigyáz más a kicsire egy héten nálatok?

Figyelt kérdés
A kislányom mellett semmilyen házimunkát nem lehet végezni, mert sír, bömböl, ha nem vele foglalkozom. Cicin alszik el, és nem tudok kiszökni mellőle, mert egyből felebred, tehát ha alszik, akkor sem tudok semmit csinálni. A családom messzebb lakik. Heti 1-2szer jönnek. Ilyenkor vigyáznak a babára, míg én takarítok. Az anyósom a közelben lakik, és vasárnaponként egy pár órára ott szoktuk hagyni a babát, hogy kettesben tudjunk lenni a párommal es tudjak takarítani. A párom két hét szabin volt, és kicsit többet bíztuk anyósra a babát, hogy tudjunk itthoni dolgokat csinálni. És ma már kaptunk megjegyzéseket a sogoromtol. Volt olyan, hogy a párom délutános volt, anyos délelőttös,akkor pl egy hétig nem is találkozott a babával. Akkor az volt a baj. Meg az a probléma még, hogy a keresztelő utáni evészet anyosomeknal lesz, mert egyszerűen a baba mellett én nem tudok ennyi embert vendégül látni, viszont látom hogy ez anyósomnak nem tetszik. A férjemre sajnos nem számíthatok. A házimunkaban nem segít, teljesen ki kell szolgálnom. A babára csak úgy vigyáz, ha mellé rakom az ágyban. Az ágyban eljatszik vele, de ha sír a baba, akkor nem áll fel, hogy sétáljon vele pl.

2021. máj. 14. 00:00
1 2 3 4 5
 1/45 anonim ***** válasza:
99%
Őszintén, engem a férjed viselkedése aggasztana a helyedben. Nem segít semmiben, a babára is csak nagy ímmel-ámmal vigyáz, pedig ugye az ő gyereke is. Most ha belegondolsz, mi lesz később, amikor a gyerek után (is) pakolni kell, etetni kell, evés után a koszt fel kell takarítani utána (mert ugye szét fogja kenni mindenhol a kaját), és akkor még a férjedet is szolgáld ki... Hááát nem tudom, ennek így nem sok jövőt jósolok. Bocsi, tudom nem ez volt a kérdésed, csak ezen így megakadt a szemem.
2021. máj. 14. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/45 anonim ***** válasza:
98%
Egyetértek az elsővel. Ez így nem fog menni hosszútávon.
2021. máj. 14. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/45 A kérdező kommentje:
8 hónapos a kislányunk, már eszik pépeset. Van, hogy a konyhába viszem magammal a pihenő székében, amíg csinálok neki enni vagy teát, és sír szegénykém, hiába énekelek meg beszélek hozzá, de az apjának eszébe sem jut játszani vele, pedig ketten olyan szépen meg tudnánk oldani a dolgokat, nem kellene ennyi segítséget kérnem másoktól. Azért is elszomorito, mert nagyon vágyott gyerekre. A kislányom meg cuki, csak hát egy kis matrica baba.
2021. máj. 14. 00:20
 4/45 anonim ***** válasza:
86%

Ezzel sokan nem fognak egyet érteni ,de a gyerek 4 hónapos koráig vagy én vagy az apja voltunk vele. Nem hagytuk másra. Szerencsések voltunk,mert este aludt, így akkor megvolt a közös időnk is. 4 hónapos korától kezdtük fél-1 órára anyósomra hagyni. Most 10 hónapos és 3 óra a max, amíg anyósomra hagyom,apjára egész nap is akár. Tesóm szokott még vele lenni,de csak úgy,ha én is itthon vagyok,de mondjuk dolgozok itthonról online.

A férjednek kéne végre beszállni a gyerek gondozásába teljesen...mert ez Így gáz lesz.

2021. máj. 14. 00:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/45 anonim ***** válasza:
53%

Most kemeny leszek, de amig mas vigyaz a babara, addig nem sir erted?


Ertem h nem alszik onalloan, hogy igenyli a cicit es lehet szepa szorongas is befigyel, azt is probalom megerteni h a ferjed nem segit (ezt nem tudom), de amikor fozol, eszel, zuhanyzol, "teljes koruen kiszolgalod a ferjed", ahogy irtad, akkor a baba hol van? Bombol a rezgos pihenoszekben? Egy 8 hos baba jo esetben ul, kuszik, maszik, erdeklodik a vilag irant, tehat veszel egy jarokat, egy babakeritest, beleteszed es vegzed a hazimunkat, fozol, eszel, mast csinalsz mikozben beszelsz hozza, enekelsz neki stb. Ha a tobbi csaladtaggal el van orakig, nem mondhatod h semmit nem tudsz csinalni mellette, ez kifogas.


Alapkerdesre visszaterve, a ferjemen kivul nincs segitsegem, soha nem is volt sajnos, nagymamak 1200kmre. 3gyereket nevelek, ebbol kettot hazahozok delben ebedelni, visszakiserem oket, aztan suli utan ujra ertuk. Mindezt babaval. 7hos a kicsi,iszsz, de ugyeskedek, mert az elet megy tovabb es igy o is alkalmazkodik hozzank, amikor muszaj.


Megszokta h reggel amikor felkelunk es reggelizik a csalad, akkor ul a rezgosben, amig fozok, molyol a konyhai jarokaban, amig mosok, vagy a pinceben pakolok, a babakocsi mozeskosaraban jatszik egy-ket targgyal amit a kezebe adok h vizsgaljon meg, amig ruhat hajtogatok, a nappaliban a jatszoszonyegen hempereg es mellette ulok.

Figyelem hogy mikor van jobban el magaban es olyankor vegzek par dolgot. Amikor nehezebb napja van, kevesebbet, amikor jokedvu, tobbet. De attol meg fozok minden nap, sutok, hazit felugyelek stb. Mert az elet megy tovabb. A ferjed meg...hat sajnalom. Az o atnevelese sokkal kemenyebb dio lenne mint egy 8host arra szoktatni hogy picit eljatsszon egyedul. Probald meg. Enyem eddig koztunk aludt, felszivtam magam, vettunk egy bebiort es lass csodat, hagyta magat a kisagyba betenni, igy ha napkozben nem is, este mar ki tudok jonni nelkule a szobabol es nyertem maris idot barmi/barki masra 20:30utan ejfelig. Eddig azt hittem h csak cicin alszik ugy h mellette fekszem. Probalkozni kell, a babak rugalmasak!

2021. máj. 14. 01:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/45 anonim ***** válasza:
53%

Másfél éves, 1 óránál többet még soha nem volt nelkulem, ezt is havi 1x.

Mindent megoldottam, megoldok vele, hiszen ezt kellett megtanulni, hogy hogyan tudok mindennel végezni vele, illetve őt bevonva, nem azt, hogy kihez adjam le míg barmit is csinalok, ennek semmi értelmét nem látom.


6 hónapos kora óta áll, 10 honapos kora óta megy. Éjjel minimum 4x kelek hozza mai napig. Viszont jókedvű, sokat foglalkozok vele, párom dolgozik, nem home office, mire hazajön minden kész, hogy tudjunk együtt lenni.

2021. máj. 14. 02:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/45 anonim ***** válasza:
85%

Majdnem ennyi idős a gyerek, és heti szinten 2-3 nap, 5-8 órát attól függően hogy dolgozom. Kicsi kora óta emeltem fokozatosan a idő mennyiséget. Örülök, hogy ez így van, nagyon jól elvan a nagyszülőkkel és ők is szívesen vannak vele.


Nálatok a szitu viszont gáz a férjed miatt. Sógorodnak semmi köze hozzá, azonban ha a nagyszülőknek teher, az is gond. Úgy nem hagynám ott hogy szájhúzás van. Igaz a ziccert sem hagynám ki, hogy anyóst felvilágosítsam a nevelése gyümölcséről.

2021. máj. 14. 03:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/45 A kérdező kommentje:
Volt olyan hét, hogy nem volt segítség, azt is megoldottam, csak kezd eldurvulni a helyzet, és nem tudom, hogy mivel csinálok jót. Babakocsizásnál rendszeres, hogyha felébred a kislányom, addig üvölt, míg ki nem veszem, és kézben hozom haza, a babakocsit meg tolom a másik kezemmel. A karomban persze már mosolyog. Ha éjjel wcre kell mennem, akkor egyből felebred a baba, ahogy kijövök mellőle, és fognom kell wczés közben is, különben annyira behergeli magát, hogy 1-2 óra, mire visszaaltatom. Ha nincs segitsegem, zuhanyzashoz is viszem magammal. Van, hogy sír, de néha elvan. Szoktam neki játékot adni a kezébe, meg a pihenő széke felett van híd, amire tudok játékokat felkötni. A járókában egyre kevésbé van el, inkább az ágyon vagy a földön szeret játszani. De annyira változó, mert van, hogy egy órát eljatszik, de olyan is van, hogy visít, ha felállok mellőle. Kérdeztem a védőnőt, és azt mondta, hogy vannak több emberes babák, akikkel állandóan valakinek foglalkoznia kell. Mások szerint el van kényeztetve, azért akar állandóan velem lenni. Másokkal el van, de volt már olyan, hogy anyának be kellett hozzám hoznia fürdés közben és hajmosas közben énekeltem neki, anya meg táncolt vele, és így nyugodott meg. Többször volt olyan is, hogy hívtak minket, hogy jöjjünk haza vásárlásból, mert nem tudják megnyugtatni. Jövő héten már dolgozik a férjem, akkor úgysem fogjuk annyit vinni a babát, mert én egyedül nem szoktam átmenni. Csak kíváncsi voltam, hogy másoknál hogy alakul.
2021. máj. 14. 04:05
 9/45 anonim ***** válasza:
74%

Én a keresztelőre rendelnék ételt. Egy kicsit átestél a ló túloldalára szerintem. Magadnak szülsz nem másnak. Mellesleg a férjed viselkedése is gáz.

Nekem anyum, anyósom szívesen vigyáz a fiamra, néha rájuk is bízom ,hogy "babázhassanak" de nem heti rendszerességgel.

Azt sem értem hogy, ha szabin volt a férjed ahelyett,hogy közösen játszanátok, meg programoztatok volna, a gyereket elküldtétek anyóshoz.

2021. máj. 14. 05:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/45 anonim ***** válasza:
73%

Takarításért másra bízni? Nonszensz.

Hamarabb hívnék takarítót, én meg maradnék a gyerekkel.

Egyébként sose volt segítségem. Ennyi időssel egy csatos hordozó jól jön. Hopp a hátadra, könnyebb mint kézben, és lehet takarítani is ha nagyon muszáj. De egy 8 hónapos milyen extra koszt csinál? Majd ha 1-2 évesen jön-megy, felforgat mindent. Akkor meg el. kell engedni a patika rendet

2021. máj. 14. 06:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!