Ma van az első "önálló, kettecskén" napunk a három hetes kislányommal. Gőzöm sincs, hogy mihez kezdjek vele. Ötletek?

Sziasztok!

Ma három hetes a lányom, és ma vagyunk először itthon kettesben.

Fogalmam sincs, mihez kezdjek vele, bebifláztam egy csomó verset, mondókát az Iciri piciritől az Ákombákomig, próbálok beszélni hozzá, különböző zörgő-csörgő állatkákat mutogatok, de ő nem igazán szeret kézben lenni (ha kézben van, egyből cicit akar), viszont tökéletesen elvan a kiságyban, csendben elnézelődik akár fél órát is (néha többet), viszont félek, hogy így nem éri elég inger. Szeretném, ha ismerné és megismerné a hangomat, az illatomat, de nem akarom ráerőltetni magam. De nem igazán vannak anyai érzéseim - túl hirtelen és gyorsan történt a szülés, és a pici már a kórházban is teljesen jól elvolt a kiskocsijában, nem igényelt engem, ahogy most sem. Azóta pedig itthon volt a nagyi, apa, nagybácsi, mindig lefoglalta valaki, szóval nem igazán segítette elő a környezetem az anyai érzések "kialakulását". Szeretem, imádom, de rossz érzés látni, hogy nincs szüksége rám, csak amikor éhes. Ráadásul szombat óta tápszeres kiegészítést kap, mert egyre kevesebb a tejem, szóval még ez a meghitt kontaktus, a szoptatás sincs már meg közöttünk.

Mihez kezdjek vele? Szeretném, ha kapna elég ingert ahhoz, hogy fejlődjön, és ha lassacskán (tudom, még korai) elkezdene (ki)alakulni a kettőnk kapcsolata.

Félreértés ne essék, egyértelműen nem azt várom, hogy a jövő héten már másodfokú egyenleteket oldjon meg pelusba kakilás közben, csak nem tudom, mit lehet csinálni egy ilyen picúrral, aki nem szeret kézben lenni, és tök jól elvan a kiságyban.