Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Rossz alvó babák anyukái, ti...

Rossz alvó babák anyukái, ti milyen módszerrel, praktikával tudtátok gyermeketeket hozzászoktatni a normális alvási szokásokhoz?

Figyelt kérdés

Kislányunk 1 éves és hónapok óta nincs egy nyugodt éjszakánk. Csecsemő korában külön szobában, nagyon sokat és mélyen aludt. Aztán 4-5 hónapos korában kezdődek a gondok. Tudom, h mi rontottuk el, mert a 4-5. ébredés után kényelmesebbnek tűnt magunk közé venni, mint a kiságynál üldögélni.

Mostanra már ott tartunk, h egyáltalán nem hajlandó a helyén aludni, csak a mi ágyunkban, de akkor is csak úgy és addig, amíg vagy én vagy a férjem ott fekszik. Amint kilopózunk, már sír is.

De ez még mind nem elég, mert az alvás közben is folyton felsír, forgolódik, vergődik. Olyan mintha félig ébren tölteni az egész éjszakát. Hónapok óta nem aludtunk fél órát egybefüggően, és ettől mindhárman ingerültek és kimerültek vagyunk. Próbáltam már mindent: adok neki inni, enni, tisztába teszem, felöltöztetem, levetkőztetem, kitakarom, betakarom, fogzáskor Nurofent kap, de semmi sem használ.

Segítsetek légyszi, nálatok mi használt? Olvastam az "Aludj jól gyermekem!" módszerről. Érdemes kipórbálni?


2012. máj. 27. 07:47
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
64%

szia sajnos en is jartam igy.

nekem van egy gyermek gondozo ismerosom tole kertem tnacsot, es akarmilyen nehez volt, de bevalt!!!!

muszaj volt tenni mert mar a szexualis eletunket is lenullazta.

azt mondta hogy fektessuk be az agyba es uljel le az ajtoja ele hattal.

igy latja hogy ott vagy de nem figyelsz ra ulj le egy szekre vgy valami de nem figyelj ra ha sir. mi nekunk eleinte ez 30peec volt qztan egyrw kevesebbet sirt. mara mas semmi

es nyugodtak az ejszakaink. nekem is nehez volt de sajnos vegig kell csinalni

2012. máj. 27. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem nálatok nem arról van szó, hogy magatok közé vettétek, s ezzel elrontottátok volna. A mi kislányunk 13 hós koráig velem aludt a nagyágyon, majd onnantól kezdve a saját ágyában (kapott egy juniorágyat), ami a miénkkel van összetolva. Idáig (most 21 hós), minden éjjel többször is felébredt, most kezdte el, hogy átalussza az éjszakát, illetve ha megébred, akkor nem cicit kér, hanem a vizét keresi. Ő mindenféle módszer bevetése nélkül mostanra érett meg az éjszaka átalvására.

Nálatok viszont szerintem másról van szó, az ugyanis biztosan nem normális, hogy nincs egy pár órányi mély alvása sem, hanem közben is felsír, forgolódik, vergődik. Ha minden körülményt ki tudtál zárni, hogy mi okozza ezt, akkor én a helyedben felkeresnék egy alvásszakértőt, és tőle kérnék tanácsot. Az egyik budapesti gyermekkórházban is van ilyen alváscentrum, ha jól tudom.

2012. máj. 27. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
49%
Kisfiam amíg tudott szopizni 3 hónapos koráig jól aludt miután betettük az ágyba utána csak babakocsiba tudott 5 hónapos koráig,majd próbáltuk szoktatni ,hogy beteszem mellette maradok elalszik,jött be,2 héten keresztül felébredt fél-1 óránként ekkor volt 6 hónapos.Majd kaptam egy tanácsot,hogy tanítsam meg aludni.3 nap alatt megtanulja órákig tartó ordítás nélkül. Szokás szerint fürdés,evés után megölelgettük,met az ágyba elbúcsúztunk tőle majd kimentünk,persze ez nem tetszett neki kb 5 perc ordítás és még fél óra panaszkodás kiabálás,forgolódás után aludt el,5 percenként bementem,helyére raktam betakartam megpuszilgattam elmondtam,hogy semmi baj,aludni fog,elbúcsúztam majd kijöttem ezt csináltam még el nem aludt.Másnap 5 perc kellett hogy elaludjon,semmi sírás,harmadnap 1-2 perc sem.Majd megtanítottuk napközben is.Azóta nagyon ügyesen alszik,a lényeg hogy akkor tesszük le ha már látszik,hogy fáradt,elalszik a mamánál is ,bárhol ezzel a módszerrel,azóta mindannyian kipihentek vagyunk.Szerintem próbáld ki.
2012. máj. 27. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
38%

Igen ahogy a 14.51-es írta. Ilyen tanácsot Én is adtam már itt régebben. Semmiképpen nem szabad kivenni az ágyból, és magatok közé venni.

Egyre okosabbak ezek a lurkók, nem ártott volna hamarabb kezdeni. Sírhat nyugodtan, nem árt az neki. Megkínálod innivalóval, megszeretgeted, és mondod, hogy alvás, csicsika... Meg fogja tanulni, hogy hiába sírdogál, nem veszed ki, mert aludni kell. De ne várd ezt egyik napról a másikra.

2012. máj. 27. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
40%

Istenem,faj a lelkem,mikor hallom,hogy ferberizacios modszerrel akarjatok a gyereket alvasra birni.Az en gyerekem is rosszalvo volt,es raadasul 2 es fel eves koraig szopizott ejszaka.Miutan kibujt az utolso foga ,akkor kezdte ataludni az ejszakat.

Kedves kerdezo,ne lopozz ki a gyerek mellol,maradj ott mellette,ameg visszanyeri a bizalmat.Ennek ez az egyetlen modszere ami a gyerek lelki egeszseget szolgalja.

Kedves elso ha majd a gyerekednek valami problemaja lesz nagyobb koraban es pszihologushoz kell fordulnod,akkor ne feledd megemliteni,hogy milyen modszerrel tanitottad meg aludni.Legalabb ismert lesz az ok,nem kell keresgelni.

Na most lehet lepontozni,rajta lanyok.

2012. máj. 27. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
49%

utolsó már ne is haragudj,3. vagyok,az én gyerekem nem ordított,ne ítélkezz itt,nem lesz semmi baja,nem is lett

"fáj a lelkem" miért is fáj,mert megtanult aludni,mert külön ágyban a saját szobájában alszik? mert elköszönök tőle megnyugszik,hogy ott leszek ha felébred,és bármi van tudja hogy ott vagyok?

aludj a gyerekkel 20 éves koráig altasd úgy ahogy akarod,de ne szólj le mást,mert a te elveidnek nem felel meg ahogy más csinálja...ettől nem lesz semmi baja...

2012. máj. 27. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
65%
Megengedtem en is magamnak a luxust,hogy elmondjam a velemenyem.A gyereketsirnihagyni es egyedulaludni modszer ez most egy trend ugy vettem eszre.De ha a szexualitas fontosabb mint a gyerek,ahogy fentebb emlitette valaki,es ilyen nevelesi modszereket alkalmaznak meg sokan,akkor szegeny Ranschburg Jeno forog a koporsojaban.
2012. máj. 27. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
49%
Már ne is haragudj,nem erről van szó,de a szexualitás is fontos,mert képzeld egy nőnek a párja is fontos és a gyereke is,ugyanúgy,legalábbis normális esetben,sokkal egészségesebb ha külön szobája van,ha nem megoldható legalább különágya,engem nem érdekel mi a trend orvosoknak jobban hiszek,mint egy két ilyen anyukának akik szerint az a normális ha iskolás korig szoptatják a gyereket velük alszik stb.csináljátok így ha nektek ez a jó,de semmi rossz nincs abban ha szépen elalszik egyedül,saját szobájában,és a nő nő is nem csak anya..hozzáteszem a legfontosabb hogy jól aludjon az egész csalás mindenki jól alszik a fiam boldog,kipihent kiegyensúlyozott..nekem meg a fejem fája sok begyökösödött anyukától akik azt hiszik csak az ő elképzelésük jó és aki szerint mártírnak kell lenni hogy jó anya legyen az ember...
2012. máj. 27. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
*család
2012. máj. 27. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
35%
de itt nem arrol van szo,hogy ha kulon alszik es jo neki,akkor az miert ugy van es nem maskepp.Hanem amikor a gyereket traumatizalva tanitjak meg aludni.Napokban meselte valaki ,hogy a gyereke egesz ejszaka orditott,mert tanultak az egyedul alvast 2 evesen,reggelre mar nem volt hangja,de ok nem mentek be hozza.en errol beszelek
2012. máj. 27. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!