Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Ti is éreztétek már hülyén...

Ti is éreztétek már hülyén magatokat ilyet helyzetben?

Figyelt kérdés
Kisfiam 7 hónapos. Kezdetben nagyon hasfájós volt, ezért kapott édeskömény teát cukor nélkül üresen, már akkor is furán nézett rám apósom, hogy miért nem teszek neki bele cukrot. Mióta nem fáj a hasa azóta csak vizet adok neki, nagyon ritkán babaivólevet. Most voltunk otthon szülőknél, és apósom szóvá tette, hogy miért csak vizet kap a gyerek, miért nem adok teát neki(persze cukorral), sőt azt mondta már kólát is ihatna(na persze ezen nevettem). Aztán elmentünk a barátnőméknél, ahol az anyukája szintén azt kérdezte, hogy hogy csak vizet kap? Tudom, hogy az ő generációjuk azt szokta meg, hogy teáztatják a gyereket, de ha a kisfiam szívesen issza a vizet akkor miért adjak neki édes löttyöket, és teljesen hülyének éreztem magam, sőt úgy néztek rám, hogy jaj szegény gyereket csak vízen tartják. Olyan rossz érzés volt.
2012. jún. 18. 09:11
 1/9 anonim ***** válasza:
Szerintem teljesen igazad van! Nekem csak 5 hetes a kislányom és már most ki vagyok, mert nem issza a vizet, a teát pedig csak cukorral. Mivel nincs tejem muszáj itatni és inkább igyon cukros teát, mint semmit. Van egy ismerősöm, 9 éves a kislánya és mai napig nem issza a vizet, mert szinte mindig csak üdítőt, teát ivott!
2012. jún. 18. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
teljesen jól csinálod, ne foglalkozz velük.. az a legnagyobb hülyeség, ha az ételeket, vagy italokat cukrozzuk/sózzuk-baromi káros.. ismerek olyat akinek kis korától kezdve minden kajájába cukrot tettek, még a gyümölcsöt is megcukrozták és 17 éves korára veseköves lett..
2012. jún. 18. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim válasza:
Az én kisfiam 26 hónapos, de a mai napig a víz a mindene. Én is csak vizet adtam neki kezdettől fogva. Persze rám is mindig furcsán néztek a rokonok, hogy nem adok neki teát, de nem érdekelt. Később, ha próbáltam is, nem kellett neki se a tea, se a gyümölcslé (persze babáknak való). Most már azért megissza a gyümölcsleveket, néha teát is, de nem nagyon jellemző, a vizet szivesebben issza. És örülök is neki nagyon. A colát imádja, ha látja, hogy iszom, rögtön jön és kér, egy pár kortyot szoktam neki adni, de ez ritka.
2012. jún. 18. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

Igen, átéltem én is.

Én rossz anya vagyok, mert csak cicit adtam a lányomnak és a család azt mondta rám, hogy éheztetem és meg akarom ölni. :)

Szerintük csak és kizárólag cukros teával élet az élet.

2012. jún. 18. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

Szerencsés vagy inkább. Én is víz párti lennék, csak ezt a kisfiam nem tudja :).

Ő nem csak hogy a vizet nem issza meg, hanem az édeskömény teát magában sem. Ha már egy picit édesebb, akkor már legalább nem köpi ki egyből, de ha nem megfelelő a hőfok, akkor sem issza meg. A tápszerét is sokszor félúton újra kell melegítenem...

A régi "hülyeségekkel" meg nem tudsz mit csinálni sajnos, ha nem a víz / tea kérdéskör lenne, akkor találnának mást hidd el. Előbb-utóbb megtanulja az ember, hogy meggyőzni úgyse tudja őket, hadd mondják / gondolják, amit akarnak.

2012. jún. 18. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Kedves utolsó, az én kisfiam sem akarja tudni, hogy víz párti vagyok. Szó szerint le köp vele. A baba teával is, csak a csipkebogyó teát hajlandó meginni, egy icipici izesitéssel adom neki. Az nagyon izlik neki. Egyébként anyatejes 3 hónapos, de szomjas szokott lenni, főleg most ebben a melegben többször megkinálom.
2012. jún. 18. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

Visszakérdeztem volna, hogy és akkor mit fog inni 60 évesen, ha már most unásig issza a teát? :-)


Amúgy nem kell rosszul érezned magad, a víz a legjobb szomjoltó, az én 22 hónapos lányom az anyatejen, tejen és vizen kívül mást még nemigen ivott, max 1-1 korty erejéig. Neki a víz jön be. Még betegen is langyos vizet ivott inkább, mint babateát.


Ne legyen rossz érzésed.

2012. jún. 18. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Hihi az enyémeket aztán próbálhatná bárki a vízen kívül itatni akármivel, pici koruk óta nem fogadnak el semmit, csak vízet.

a fiam, 3,5 éves hébe-hóba iszik gyümilevet, a kicsi 6 hónapos, csak a vízet issza meg, semmi tea.

2012. jún. 18. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%

Még ha ez sajnos vitába is kerül, akkor is a gyermek egészsége a legfontosabb! Soha ne törődj a hülye tanácsokkal, mindannyian tudjuk, hogy a víz a legjobb szomjoltó és egy babának (felnőttnek sem!)semmi szüksége nincsen mesterséges édesítőkre!!! Így is rengeteg a cukorbeteg kedves országunkban, babkorban alapozod meg a későbbi táplálkozását, ízlését.

Nem kell az ilyen emberekkel vitázni, egyszerűen annyit mondasz, hogy ő vizet iszik és kész.

2012. jún. 18. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!