Minden babának van olyan korszaka mikor nagyon anyás? Vagy olyan mikor fél az idegenektől? Egy jó anya-baba kapcsolatot feltételezve kérdezem.

Én imádom a kislányomat, és remélem ő is engem :-))) Egész nap csak ketten vagyunk itthon, a férjem csak este ér haza a munkából. Nem szoktam csak nagyon-nagyon ritkán hagyni a nagyikra, szóval ő tényleg nagyon anyás lehetne, de nem az. 14 hónapos. Senkitől nem fél, még az idegenekhez is megy oda, nagyon szereti a gyerekeket. Szerintem neki ilyen a természete. És ennek nagyon örülök. Reggel például apával maradt 2-3 órára, és amikor elköszöntem, mondta, hogy pá pá, és apa szerint el is felejtkezett rólam. Pedig nagyon féltem, hogy nem tudom majd pl. mamákra hagyni, de szerencsére igen. És nálatok mi a helyzet? Mennyi idős?

Első vagyok. Mi sem vagyunk túl közvetlenek idegenekkel, és nagy társasági életet sem élünk, mert valahogy a barátok is elmaradoztak, mióta megszületett a kislányunk. De ez végül nem is ide tartozik. Szóval esténként általában csak hárman vagyunk. De napközben a boltban pl. teljesen idegeneknek is köszönget, menne oda hozzájuk, kiabál nénikre, ha nem figyelnek rá :-))) Lehet a te babádnak is ilyen az alaptermészete. Remélem az én kislányom ilyen marad mire ovis lesz, és nem lesz gond, ha nem vagyok vele.

Én fiam 17 hónapos de soha nem volt nagyon anyás, szeretjük egymást de nem csüng rajtam az idegenktől sosem félt, mindenkire vigyorog.