Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mennyivel "nehezebb" az élet...

Mennyivel "nehezebb" az élet 2-3 gyerekkel, mint 1 gyerekkel?

Figyelt kérdés

Gondolok itt a házimunkától kezdve az időbeosztáson át, a gyerekekkel való foglalkozásra, az anyagiakra, mindenre. Főleg úgy, hogy nincs segítség, mert a szülők, rokonok távol laknak és még dolgoznak is.

Minden vélemény érdekel. Köszönöm!


2013. jan. 17. 11:38
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
44%
2-3szor annyi idő és pénz.
2013. jan. 17. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
85%
nekem sincs segítségem, 2 gyerek, remélem nemsokára 3 lesz, szóval az első pár hónapot leszámítva, míg a többedik gyerek pici baba, nehezebb, de utána sokkal könnyebb, együtt eljátszanak, rám már nem sok szükség van, csak felügyelni kell (2és 4 évesek), én pl többet unatkozom így, mint mikor kevés tapasztalattal és egy gyerekkel voltam itthon, meg ugye a nagyobb már ovis, de amíg itthon volt, sem volt iszonyat nehéz az életem. Időbeosztás ua, mivel egyszerre esznek, ha már nincs szopi, pénzben nincs nagy különbség, mert még nem nagy mennyiséget fogyasztanak, foglalkozásokat is lehet egyszerre, pl míg az egyik rajzol, a másik firkál, te meg pl mosogatsz...
2013. jan. 17. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
79%

Nehezebb is, meg könnyebb is:)

Két gyerekünk van. A házimunka nem változott. Anyagi vonzata persze van. Kezdve onnan hogy egy krémtúró helyett kettőt kell venni, a csizmákon át a nyaralási pénz növekedéséig. Szerintem majdnem kb. harmadával nőttek a kiadásaink (rezsit leszámítva)

Kevesebb idő jut így az elsőre, de ennek tényleg csak az első időszakban van nagyobb jelentősége. Most 7 és 3 évesek, szerintem sokkal jobban elvannak együtt mint velünk. Szoktunk egygyerekes programokat tervezni, de ezt csak úgy tudjuk megoldani, hogy egyik gyerek az apjával, a másik velem. Látom értelmét, tényleg sokkal jobban lehet velük ilyenkor beszélgetni. Egyébként meg nagyon jó, hogy ketten vannak, bár nekem többre nem lenne kapacitásom az biztos. Azért agyilag is duplán leszívnak :)

Ami nem változik az betegségi idő, ha az egyik beteg a másik is, és akkor itthon kell velük lenni, mint most :)

2013. jan. 17. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
21%

# 1/3


Szerintem egyáltalán nem igaz.

De annál fontosabb ha valami velünk történik ami előbb utóbb bekövetkezik lesz valakije akire számíthat.

2013. jan. 17. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
45%

Jó kérdés. Nekem kettő van egy 8 és egy 6 éves. Tesót mindig szerettünk volna, nem is kérdés. Mindkettőnknek van tesója, ez már afféle szokás.:) Bár külön neműek, azért páréves koráig egy lánynak is jók ugyanazok a bodyk, otthoni nadrágok, hacsak nem öltöztetted túl lányosan/fiúsan az elsőt. Szóval eleinte azért nem túl nagy plusszköltség meg úgyis mindenki ellát ajándékokkal, netán kérsz célzottan, hogy értelmes dolgokat is hozzanak.

Eleinte talán még nincs, de aztán jön a testvérféltékenység. (Kérek rá receptet, ha valakinél nincs, mert én megpusztulok tőle néha.) Aztán jön, hogy ha az egyik beteg, a másik is elkapja. Ha visszamész munkába, akkor előfordul, hogy nem egy, hanem emiatt két hétig leszel otthon zsinórban.

Jön az iskola. Ingyen tankönyv a kerületben, de ha nem, akkor egy huszas az iskolakezdés minimum, füzet, táska, tornacucc stb. Osztálypénz, eszközpénz, fényképezés, osztálykirándulás, különóra (még ha csak egyféle is, de havi 5000Ft) stb. Egyre nagyobb lesz a lába és túl gyorsan kinövi vagy szétrúgja. Kettőnél még elmegy, de három gyerektől szerintem a harmadiknak már közel nem tudod megadni azt az érzelmi töltést, sok egyéni törődést, mint az elsőnek. Ez nem jó érzés. Főleg ha a másik kettő a harmadik szeretgetésekor féltékeny.

Másodiknál szorozd be a költségeket iskolás kortól kettővel. Ja, osztálykirándulás, táborok, főleg ha nyáron nem adnak 3 hónap szabit. Netán bébiszittyó néha.

Bocsánat, ez most nagyon negatívra sikerült, de csak a mai napi hangulatom nyomja rá a bélyegét. Még így morcosan is tudom, hogy ha újrakezdhetném is két gyerekem lenne, de több nem. És nem anyagilag, hanem azért, mert engem zavarna, hogy nem tudom egyformán ellátni őket lelkileg.

A nagyszülők azért egyszer nyugdíjba is mennek, de költözhettek ti is és ők is. Netán csináltok nekik nálatokalvós részleget és ha szabit vesznek ki és eljönnek, akkor legalább a nagyi ott tud maradni és segíteni neked.

2013. jan. 17. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
51%

Több idő, több türelem, több pénz, több szervezés.

Ha nagyobb a korkülönbség, akkor annyira nem nehéz, mintha 1-2 év van a gyerekek között, mert kicsi korkülönbség esetén még a nagyobb gyerek is kicsi, sok mindent nem ért meg.

Sokan mondják, hogy ó, hát anyagilag nem számít, mert ott az előzőről a sok ruha, a kiságy, babakocsi, stb. Hát igen, de a pelenkát, tápszert, gyógyszert, majd a továbbtanulásra költött pénzt bizony nem lehet örökölni, szóval nagyobb az anyagi vonzata. Főleg akkor, mikor a 3 gyerek együtt beteg. A fiamnak most volt egy szimpla vírusos fertőzése, de majd 5000 Ft-ot otthagytam a patikába tünetenyhítő gyógyszerekre. Akkor el lehet képzelni ezt 3 gyereknél.

Ha már nagyobbak a gyerek, akkor valóban tudnak együtt játszani, lefoglalják magukat, de még egy 2 éves is sok foglalkozást igényel, akkor még ott van egy nagyobb, aki szintén szeretné, ha vele is foglalkoznának, plusz egy pici baba, aki meg még sokkal többet. És akkor a lehetséges testvérek közti irigységről már ne is beszéljünk.

Sokszor nem fizikailag megterhelő a gyereknevelés, hanem inkább idegileg és lelkileg. És ha valakinek nincs segítsége, nincs egy kis szabadideje, ami során kikapcsolódhat, akkor nagyon nem jó több gyereket bevállalni, mert lehet hogy az anyuka úgy fogja érzeni bizonyos napokon, hogy lehet túlvállalta magát.

2013. jan. 17. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
58%
Ja, és a kettő krémtúrón túl még főzésnél vettem észre. A 8 éves fiam simán megeszik egy-két felnőttadagot néha. Pl. míg kicsik voltak, addig vettem gyorsrizst, kettőnknek, meg az egyik gyereknek elég volt egy zacsival, a kicsi mást evett még. Aztán jött, hogy átálltam a rendes rizsfőzésre. Először egy bögrével főztem, de most már a másfél bögrényi is kevésnek tűnik, főleg ha fogukra való a feltét vagy nagyon éhes a banda. Húsból is többet kell venni, mert egy husi helyett kettőt is megesznek. Nem panaszként mondom, de vicces volt nekem is, mikor a rizsmennyiségnél ráeszméltem, hogy kezd kevés lenni a megszokott adag. Délutáni uzsi-nasinak megesznek ketten egy félliteres joghurtot (legolcsóbb Spar- Magyar joghurt), 500Ft. Egyik nap ugrott be, hogy nem szokunk ám rá arra, hogy ez minden nap így legyen. Az havi 10ezer lenne csak joghurt, amit fél perc alatt elpusztítanak (havi 20 nappal számolva csak). Szóval néha én is rájövök ilyen érdekes dolgokra. Korábban nem annyira figyeltem a kajaköltségeket, de mostanában rájövök ilyenkere. Ja, meg az ebédbefizetés 8-9 ezer forint egy hónapra az oviban/iskolában. Najó, mégis inkább az anyagiak is számítanak, mikor egy harmadikon gondolkozik az ember. :)
2013. jan. 17. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
78%

nekem az elso lanyom szornyen hasfajos volt, egesz nap orditott, esn meg depis voltam.

Azota 3 eves. A kicsi 2 honapos. Egy alom-baba. Mar atalussza az ejszakat (pedig o is anyatejes). Napkozben elnezelodik ket alvas kozt.


Ugyhogy jelenleg en sokkal kipihentebb vagyok ket gyerekkel, mint annak idejen az elso lanyommal.

Van mar programunk is.

Semmi segitsegem nincs, kulfoldon elek, de nincs is ra szukseg.

2013. jan. 17. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
68%

Sokkal. 3 gyerekem van viszonylag kis korkülönbséggel. Mindenből 3 szor annyi kell. A rezsi az ami max. a vízdíjjal nőtt a több gyerek miatt, értelmszerűen a fűtés, közösköltség, lakbér vagy hitel az nem változik a gyerekszámtól. Elvannak együtt, (kivéve ha nem, és inkább nyúzzák egymást nálunk sajnos ez van) de nagyrészt döntőbíróskodni kell köztük vagy igenis lekötni őket, programokat csinálni 3 gyerekkel 3 szor annyi idő összekészülni, bepakolni elindulni akár egy pár órás programra is. Az ovis bölcsis hazavitelről nem is beszélve, munka mellett segítség nélkül nekem is van hogy bébiszittert kell kérjek hogy vigye haza őket mondjuk.

Betegsgek esetén 3x annyi gyógyszer.

Kirándulás 3x annyi osztálypénz, költőpénz stb.

Szóval hogy 1 és 3 között mi a különbség, hát kb. minden.

Nehezebb e? Hát lehet hogy nehezebb így ha csak a fizikai részét nézzük, de az én szívem meg sokkal nehezebb lenne és boldogtalanok lennénk, ha csak 1 gyerkőcünk lenne. Hozzátenném, mindenkinek szív joga annyit vállalni amennyit akar tehát ezt CSAK saját szemszögemből írtam, hogy nagyon rossz lenne ha egyke lenne a fiam.

2013. jan. 17. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
32%

Az anyagiakat már leírták előttem.

Szerintem sok függ a gyerekek viselkedésétől is, mennyire szófogadóak és hasonlók. Kisebb korkülönbségnél, 1-2 évre gondolok, szerintem katasztrófa, szellemileg és fizikailag egyaránt. Nem semmi, mikor mind a ketten hisztiznek.

Nagyobb korkülönbségnél, 4-5 év, már gondolom azért sokkal könnyebb.

2013. jan. 17. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!