Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Szülés után 3 hónappal ha még...

Szülés után 3 hónappal ha még nem minden a régi velem, okoljam magam azért ha félrelép a párom? Más hogyan vészelte át ezt az időszakot?

Figyelt kérdés
Szülésig gyakran szexeltünk,utána viszont elég ritkán..miattam.Komplikált szülésem volt,és hiába telt el ennyi idő,egész egyszerűen nem oké még ott lent semmi. A szexet egyáltalán nem kívánom,de tudom hogy ez önzőség lenne, ezért rábeszélem magam amilyen gyakran tudom, megpróbálom jól érezni magam de őszintén,nem élvezem.És ha választhatok az alvás és a szex között,az előbbire szavazok.Nem rég kiderült, hogy a férjem elkezdett ismerkedni,még nem tette meg, szexpartnert keres.Ez most hideg zuhanyként ért,nyilván vele kell megbeszéljem, amit meg is tettem,de nem tudok mit kezdeni azzal,ha szerinte most kissé egyhangú lett az életünk mert ő dolgozik én meg itthon vagyok a babával. Elméletben tudja, hogy mi van velem és hogy igyekszem, az is hogy egy kisbaba ellátása eleinte bizony monoton lehet,szóval nem tudott felróni nekem semmit..veszekedni sem szoktunk.Én ennél gyorsabban nem tudom összevakarni magam.Olvastam, hogy a baba születése utáni 1-2 évben sokan elválnak, szeretném ezt elkerülni..

2013. febr. 21. 21:07
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Hát ez gáz! A kettőtök gyereke ennyit nem ért meg! Nekem nem volt komplikációm és minden rendben de sokáig akkor sem kívántam fáratabb voltam annál! Nem értem az ilyen férfiakat hisz ketten válaltátok a gyereket!
2013. febr. 21. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:

Ah, szerintem a férjed csak okot keres a félre lépésre, akkor is megtenné ha te lennél a sexangyal.


Nekem is nehéz volt a szülés után, de agyilag gyorsan vissza rázodtam, testileg meg 1-2 perc után nagyon is élveztem. Férjemnek eszébe sem jutott, hogy félre lépjen. èn veszélyezetett terhes is voltam, így terhesség alatt nagyon kevset voltunk együtt, de utánna nagyon vártuk már, és kb 3 hónappal kéösbb már szinte minden a régi volt.

második gyerke után lassabban ment, mert ha egy elaludt a másik felsírt... de aztán ezek után is rendbe jött.


Amit te leírsz szerintem a férjed eleve menni akar. ha most esetleg lebeszéled róla, majd megteszi 1-2 év múlva, mert ö et akarja.

Ja még annyit hogy szerintem a legnagyobb baj itt van:

"veszekedni sem szoktunk"

ez a baj. nincs olyan kapcsolat ahol nincsenek viták, néha kisebbek néha nagyobbak. ha ilyen nincsen akkor vagy az egyik fél tul behódoló és mindent elfogad a másiktól, és kerüli a vitát, vagy egyszerüen a pár már nem is akar együtt lenni, ezért mindketten kerülik a vita helyzeteket.


Mivel külömbözöek vagyunk ezért vannak nézet eltérések. minél közelebb van egymáshoz két ember annál több a nézeteltérés, mert annál több idöt töltenek együtt.

2013. febr. 21. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:

Nem te tehetsz róla, ha ő félrelép. Ha menni akar, sajnos menni fog. Nekem is komplikált szülésem volt, szerencsére hamar élvezni tudtam a szexet, pedig féltem, hogy mi van, ha nem lesz már jó, mint régen. Nálunk a férjem volt iszonyat óvatos, hogy jaj, nehogy baj legyen, pedig kivártuk a 6 hetet. Már lassan 7 hónapos a fiam, rendszeresen szeretkezünk, néha mégis ő mondja, hogy óvatosan, nehogy megsértsem magam. mondom, mi bajom lehetne?:) Hát, ő nem tudja, de akkor is, nemrég szültem:)

Szóval Te nem vagy hibás, csak az a baj, hogy most derül ez ki, pedig valószínű előtte is ilyen volt, csak nem vetted észre. Mi is veszekszünk, de mindig kibékülünk. Tudni kell veszekedni is, mert akkor tényleg nem derül ki, mi a baj.

2013. febr. 21. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:
Lehet hogy abban igazatok van, hogy csak okot keres..De azt tudom hogy elhagyni nem akar,ez csak a szexről szól. A veszekedést meg úgy értem, hogy tök jó itthon a légkör,korábban sokat idegeskedtünk,mindkettőnk fáradt volt folyton,most viszont meg tudjuk beszélni a dolgokat normálisan.
2013. febr. 21. 21:44
 5/14 anonim ***** válasza:
100%

Hát én ezen nem tudom hogy tenném magam túl. Lehet sehogy. Bocsánat, de nekem spec. hányingerem van az ilyen embertől.

Szerintem egy olyan kapcsolatban, ahol már közös gyermek is van, ez nagyon nem fér bele.

2013. febr. 21. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%
Az én páromnak többet kellett várnia, mint a tiédnek, mert már szülés előtt jóval, nem volt semmi a baba miatt.Meg sem fordult a fejében, hogy szexpartnert keressen magának.
2013. febr. 21. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
Igazatok van, és nem mentegetni akarom,csak elgondolkoztam..ha engem hónapokig nem kívánna a párom,hiába érteném meg az okát, lehet hogy elmenne az önbizalmam és mittomén jólesne ha valakinek tetszenék,vagy megnéznének az utcán. Persze ez csak elmélet..
2013. febr. 21. 22:45
 8/14 anonim ***** válasza:
90%
23 éves vagyok, anya, de ha baba nélkül vagyok, látom, hogy megnéznek az utcán, mégsem akarok velük lefeküdni:) Jól esik persze, hogy megnéznek, ez természetes, szerintem mi nők is megnézünk egy jó pasit, de mivel szeretjük a férjünk, nem csaljuk meg mással. Szerintem a férjed nem tudta, mit vállal, és neki ez sok. Valami pluszt keres, de ahogy írták előttem, ha te leszel a szexistennő, akkor is elmegy máshoz. Te most anya vagy, a gyereked fontos, és emellett kell neki apának lenni. Ehhez nem tud felnőni.
2013. febr. 21. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:
Igen..Csak engem most a hormonjaim "segítenek" abban hogy ne legyek szexistennő,hanem anyuka. A pasiknak is kéne valami nemivágy csökkentő izé az első fél évre legalább. :)
2013. febr. 21. 23:15
 10/14 anonim ***** válasza:
nem olvastam minden hozzaszolast vegig, csak atfutottam, de nagyon erdekes a dolog mert nalunk meg pont forditva van,marmint a parom nem akarja a szexet de meg csak kozeledni sem , napok telnek el ugy , hogy csok sincs... en is 3 honapja szultem. Viszont annyi,hogy en jol vagyok odalenn... Sokszor van olyan erzesem , hogy egyaltalan nem kivan mar es neha azt gondolom biztos,hogy meg fog csalni. mindig kitalal valami indokot ha oda kerulne a sor , hogy osszebujunk....
2013. febr. 22. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!