Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Ti engednétek, hogy ezek után...

Ti engednétek, hogy ezek után lássák a gyereketeket?

Figyelt kérdés
Van egy 13 hónapos kislányom. Szüleimnél lakunk a párommal még, mivel most építkezünk! Az apai nagymamámról van szó és az apukám öccséről. Az apám tesójáék még soha nem látták a lányomat, soha nem érdeklődtek felőlem a terhesség alatt sem. Majd mikor megszültem még csak fel sem hívtak hogy vagyunk vagy valami, el sem jöttek meglátogatni (nem vesztünk össze egyébként velük, úgyhogy nem tudom miért). A nagymamámmal ugyanígy voltunk. Nem hívott és nem látogatott meg minket. Mondjuk ő előtte az egész családdal (anyukámmal, apukámmal, és a húgommal is) összeveszett. Egyetlen egyszer látta a dédunokáját még tavaly nyáron, de akkor sem azért jött, hanem hogy veszekedjen. Nagyon fáj, hogy soha nem érdeklődtek, vagy érdeklődnek felőlünk. Most apám egyik rokona meghalt és az öccse meg a nagymamám jönnek érte kocsival mikor lesz a temetés, mert ők viszik. Biztos vagyok benne hogy előtte be fognak jönni a lakásba is. Én viszont nem szeretném hogy lássák a lányomat, ha eddig nem voltak rá kíváncsiak. Arra gondoltam elmegyek addig valahová a kicsivel. Szerintetek jól teszem??
2013. máj. 6. 12:19
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Akár. Én vagy elmennék vagy letagadtatnám magam. Sokan úgy vannak vele, hogy jaj de gyerekes, meg minek haragot tartani, de nekem is van egy cifra családom, és hányingerem van tőle, hogy mindig mindennel kapcsolatban bocsássunk meg, meg tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna, mert a család blablabla.
2013. máj. 6. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
100%
Én pont akkorra időzíteném a sétát...
2013. máj. 6. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:

Én nem szeretnék haragot tartani, nem is a mi kezdtük ezt az egész dolgot.

Csak azért is írtam hogy inkább elmennék itthonról, mert alapvetően most sem azért jönnek hogy lássák a gyerekemet. Hanem ha már erre járnak, akkor apu biztos behívja őket...

2013. máj. 6. 12:27
 4/12 anonim ***** válasza:
38%
Én nem mennék el nem felejteném el de nem fogom senki előtt sem dugdosni a gyereket.
2013. máj. 6. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%
Persze, jól teszed. Én anyósom is csak kórházban látta unokát,(most 3,5 hós)előtte sem volt kapcsolatunk vele már vagy 2 éve. de szintén veszekedni jött, császár utáni napon! Elküldtem, és én is megfogadtam, hogy ha másik unokájának lesz keresztelője nemsokára, és tuti ott lesz ő is, és mi leszünk keresztszülők,így mi is,,, akkor még oda sem viszem el a lányomat, ne ott lássa. Teljesen egyet értek!!!!!!!! Nem gyerekes dolog! hajrá :))
2013. máj. 6. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
32%
Te erdeklodtel irantuk? Esetleg te felhivhattad volna oket, hogy jojjenek at, nezzek meg a lanyodat, vagy epp azert, hogy te elmesz a lanyoddal latogatoba. A kapcsolatoknak ketoldaluaknak kell lenni. Lehet, hogy ok ugyanezt gondoljak rolad, hogy miert nem keresed oket, miert nem hivod meg oket. Ezen elgondolkodtal mar?
2013. máj. 6. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
92%
Egy dédnagymamának nehogy már könyörögni kelljen, hogy nézze meg a dédunokáját. Igazad van.
2013. máj. 6. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

6-os válaszolónak!

Képzeld mi igenis érdeklődtünk felőlük. Legutoljára akkor karácsonykor találkoztunk velük mikor még terhes voltam. Akkor is mi hívtuk őket, hogy mennénk hozzájuk, különben eszükbe sem jutottunk volna. Aztán terhesség alatt még egyszer hívtam őket, de apám öccse fel sem vette a telefonját. Vissza sem hívott hogy mit akartam. Ja egyébként veszélyeztetett terhes voltam. A húgom tavaly ballagott középiskolából. Felhívta őket hogy elvinné a meghívót, de közölték vele, hogy ne is vigye mert ők pont akkor nem érnek rá. Nagymamám megkapta a meghívót, de el sem jött. Mondjuk a drága dédin nem lepődök meg, mert ő mindig valakivel haragban volt a családból. De a nagybátyámék... na mindegy. Egyébként így van nehogy már még én hívogassam őket, hogy gyertek már el megnézni a gyerekemet. Még könyörögjek nekik!?

2013. máj. 6. 12:57
 9/12 anonim ***** válasza:

Abszolút egyetértek veled. Ha eddig nem voltak rátok kíváncsiak, akkor főleg ha nem is azért jönnek, én sem szeretném hogy lássák a gyerekemet. Én elmennék arra az időre valahová, az biztos.

Egyébként teljesen igaz! Nehogy már te könyörögj azért hogy nézzék meg a 13 hónapos gyerekedet végre.

2013. máj. 6. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Szerintem jól teszed.Nálunk sem kiváncsi a kedves dédi, igaz nem is láthatná bármikor a gyerekemet, mert külföldön élünk, de mikor haza megyünk, még nekem kell könyörögnöm, hogy mikor ér rá, mert átmennénk.Amikor pedig átmegyünk, akkor a másik dédunokáról kell hallgatnunk a történeteit.Kicsit bánt, de nem veszt vele semmit a gyerekem, ha nem találkoznak.
2013. máj. 6. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!