Mindenkinek rózsaszín köd az anyaság? Mikor kezdtél el "rajongani" a gyermekedért?

A babagondozás nem könnyű, főleg első babával nem. Minden új és ott az a kis magatehetetlen lényecske. És persze hulla fáradt vagy.

Szerintem úgy kezd egyre több örömöd lenni, ahogy a babád képes visszajelezni, nem csak azzal, hogy nem sír, hanem alszik.

Ahogy jönnek az első mosolyok, a huncutságok, máris máshogy érzed majd.

Szerintem az nagy csapda, ha elvárásokat támasztasz magad felé, hogy így és így akarod magad érezni. Érezd egyszerűen azt, amit érzel. Engedd át magad a fáradtságnak is, meg annak, ami éppen van. A babádat azzal is szereted, hogy gondozod lelkiismeretesen, most erre van szüksége, később ez változik.

Próbálj néha időt találni magadra. Akár csak perceket. Ami csak a tiéd.

Legjobbakat!

3 gyerekes anyuka

Van amikor rozsaszin es van amikor nem.

4 gyerekem van es ateltem mindket oldalt.

A legkissebb 3 eves es nagyon szeretnek mar visszamenni dolgozni ,sajnos nics hova,meg jelenleg.

Evekig voltam itthon es mar kicsit unom a "csak" anyasagot.

Szoval nekem most ezert nem rozsaszin az anyasag.

Egyebkent pedig nagyon orulok,hogy mind egeszseges ,kulonosebb gond nincs egyikkel sem es nem is volt.

Osszesegeben jo veluk itthon lenni de mar masra is vagyom.

Császárral született a fiam, másfél hónapos volt, amikor kiderült, hogy epeköveim vannak, amiktől iszonyatosan görcsöltem, a kisfiúnk az első hónapban végig sárga volt, alig akart enni, inkább aludt, a gyerekorvos is piszkált, hogy "csak" 60 dkg-ot hízott az első hónapban, aztán szigorú diétát kellett tartanom az epekövek miatt, amitől elment a tejem, az immunrendszerem le volt gyengülve, így műteni is csak 1 hónap múlva tudtak, pánikbeteg lettem még a terhességem alatt, ami kitartott szülés után is, sajnos anyósom is elég sokat piszkált, egyszóval egyáltalán nem voltam kiegyensúlyozott és rózsaszín ködben úszó anyuka a kisfiam megszületése után. Boldog voltam, persze, hogy megszületett, szerettem, imádtam, de néha bizony élvezni se tudtam ezt az egészet.

Amúgy annak szentségtörés, ha nem vagy teljesen nyugodt, kiegyensúlyozott anyuka, akinek még nincs gyereke, vagy van, de minden nap van segítsége. A többi anyuka, meg aki olyan helyzetben van, mint te, az ne félj, tudja mivel jár ez, hogy mennyire nem könnyű és megért.:)

Igen, nem mindegy kinek mit mond az ember. Én a legszűkebb családdal , esetleg 1-2 barátommal/barátnőmmel beszélem meg, ha kínom van. Nekem ez az egész terhesség-szülés-szoptatás-babázás korszak nem olyan "hajde felemelő", mint másnak. Nem volt nagyobb gond, mégis én nem éreztem annyira gyönyörűnek, és felemelő érzésnek ezt az egészet. Imádom a fiam, és vártam, ez tény! Mégsem olvadtam el az anyaság gyönyörétől.

Onnantól, hogy "tudtam mit kezdeni" a fiammal, minden kezdett jól alakulni. Letettem a földre a szőnyegére, elkezdett játszani, érdeklődni. Ez olyan 6 hónap körüli időpontra datálódik. Amikor meg járni kezdett megint jobb volt. Most 22 hónapos és baromi jó vele. Magában is elvan kicsit, együtt is jókat játszunk, sétálunk, motorozunk, szuper minden.

5-ös vagyok, annyit kihagytam, hogy egy jó időre a kisfiúnk fel is cserélte az éjszakát a nappallal, tehát nappal aludt, éjjel meg fent volt, mi meg hulla fáradtan éjszakáztunk elég sokáig a férjemmel.:)

És persze első baba volt, sír, sír, sír, de miért sír, mikor kapott enni, tiszta a pelus...aztán minél nagyobb lett, annál könnyebb lett. 2 éves korától kezdve pedig semmi rosszat nem tudok mondani, jó, néha van hiszti, de nem sokszor, egyébként viszont okos, értelmes, szóval sokkal könnyebb. És imádom!!!:)