Törvényszerű a "középső-gyerek"-szindróma?

Nálunk egyenlőre ő a legelnemhanyagoltabb. Kivívja magának! Hogy később hogy lesz, nem tudom, ez alkat kérdése is szerintem. Nálunk úgy tűnik, a legkisebb az, aki egyenlőre a legkevesebb figyelmet kapja, mert "elvan", de szerintem ez folyton változik.

Őszintén szólva, én nem tapasztaltam ezt a szindrómát. Egy gyermekem van, de mindenképpen szeretnék még kettőt, ahol az egyik óhatatlanul is középső lesz. Én is középső vagyok,a három lánytestvér közül, nekem semmi bajom nem volt ezzel, sőt. A nővéremmel jobban kijöttem, mint a húgom, mert elég idős voltam hozzá, ugyanakkor a húgommal is jobban bízott bennem, mert korban közelebb álltam hozzá. Azt, hogy a középsőt mindig, szükségszerűen elhanyagolnák, nem tudom elfogadni. Nem akarok megbántani senkit, vagy a gyerekkor élményeiket megcáfolni, de a jó szülők nem kivételeznek, és nem hanyagolják el az egyik gyermeküket folyamatosan. Ha középső, ha nem, akkor is a tiéd, ha hosszú ideig nem vagy vele, érezned kell a hiányát, és éppúgy részese szeretnél lenni az életének, mint a másik kettőnek. Egyébként az interneten nagyon sok cikk van arról, hogy milyen rossz középső gyereknek lenni. Lehet, hogy van benne igazság, de nem biztos hogy annyira jó ezt olvasni. Az anya leül a gép elé, elolvassa, és azt gondolja, a középső gyermekével baj van/lesz, vagy a kiskamasz talál rá, és beszéli magának, hogy akkor őt biztos kevésbé szeretik.Szerintem nagyok sok, a születési sorrenddel kapcsolatos sztereotípiák élnek bennünk. Nálunk a nagyszülők mindig a nővéremtől várták a legtöbbet, mondván hogy ő legidősebb, és hogy az ő kötelessége vigyázni ránk., őt pedig nem nagyon tették boldoggá ezek az elvárások, a húgomat mai napig gyerekként kezelik. Az sem jó, ha beragadnak, a nagy, és a kicsi szerepkörben. Van jó oldala, hogy valaki a legidősebb, van jó oldala, hogy valaki középső, van jó oldala, ha valaki a legkisebb. És mindnek van rossz oldala, mert olyan nincs, hogy teljesen tökéletesen elégedett vagy az adott helyzetben. Sokan azt írják, hogy a középső gyereknek az a legnagyobb problémája, hogy nem tudja, hogy ő most kicsi vagy nagy. De szerintem ezt egy okos szülő megtudja oldani, ha következetesen viselkedik velük. Ha gyerek pl. négyéves, bánjon vele úgy mint egy négy évessel. Ha meg a gyerek hisztizik, szépen el lehet magyarázni neki, hogy egyszerűen nem olyan nagy, mint a bátyja/nővére, és hogy megnyugtassa, azt is hozzá lehet tenni, hogy már sokkal többet tud, mint a kistestvére. Nem hiszem, hogy olyan nagy traumát okoznának ezek. Szerintem nem a születési sorrendről kialakult minták szerint kell nevelni a gyermeket, hogy a nagy a vezető, a középső a közvetítő, a legkisebb meg az örök bébi(persze nyilván azért valamennyire közre játszik, abban, hogy milyen lesz a gyerek)hanem mindegyiket az egyéniségének megfelelően, ugyanakkora szeretettel. És még így előfordulhat, hogy problémák lesznek, hiszen mindenkinek meg van a maga heppje. Elnézést, hogy ilyen sokat írtam, csak szerettem volna teljesen elmondani, amit gondolok.