Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Szerintetek igazam van? Anyós...

Szerintetek igazam van? Anyós kérdés, többi lent.

Figyelt kérdés

Előre is bocsi, ha hosszú lesz, de megpróbálok tömöríteni.

A lényeg az, hogy külföldön, keleti országban élek, ahol teljesen mások a szokások, mint Magyarországon. Itt a nők többsége a nagyszülőknek szül gyereket, 3-6 hónapig szoptatnak, eddig vannak otthon, utána elmennek dolgozni. Amíg otthon vannak, akkor sem ők foglalkoznak a gyerekkel, hanem leginkább anyós, ritkábban az anyai nagymama. Az anyósok szószerint odaköltöznek a házba, főznek, mosnak, takarítanak, gyereket nevelnek, amíg a menyük próbálja összeszedni magát, hogy munkaképes legyen.

Nos ez nekem nem fekszik, alapból magamnak való vagyok, kevés embert tűrök meg magam mellett, mert tudom azt, hogy baromira idegesít, ha valaki elpakolja a cuccaim, ha megmondja mit csináljak, hogyan osszam be az időmet. Az első egy hónapban az én anyósom is, bár nem költözött ide, de reggeltől estig itt volt, vagy ha nem, akkor munka után jött. Az első pár napban még oké volt, de aztán egyre inkább nyeregben érezte magát és egyre jobban beleszólt mindenbe, pl hogyan fürdessem a gyerekem, hogyan sterilizáljam a cumisüvegét, miket egyek, stb. A hónap végére már akkora volt a feszültség, hogy bármikor robbanhattunk volna, szerencsére elfogadta az ajánlatunkat, hogy csak délután jöjjön, én megcsinálok mindent, amit kell, aztán ha jön, én lepihenek. Ez így ment egészen mostanáig. A baba egy éves.

Az elmúlt egy év alatt újra halmozódott minden; a hozzátáplálással voltak nézeteltéréseink, olyanokat mondott, hogy az alma túl savanyú első ételnek (a legédesebbet vettem direkt), az édesburgonya puffaszt, és még sorolhatnám, szinte minden étellel volt valami baja. Nyáron nem engedte, hogy bekapcsoljuk a légkondit, hát komolyan mondm, megpusztultunk, annyira meleg volt, de nem, nem, a légkondit nem, nehogy megfázzon a gyerek. Amikor 5 hónaposan még is megfázott (vírus), és szívtuk az orrát, akkor ott üvöltött. Velünk anyósom, hogy ne, mert ez nem jó neki... Akkor egyszer rákiabáltam, hogy ha nem akarja nézni, akkor húzzon kifelé, három napig duzzogott utána. Azóta nem volt összezördülésünk, mert én folyton csak nyeltem és bólogattam, arra amit mond, nehogy megint megsértődjön. De olyan butaságokat tud mondani, hogy ti is jót röhögtetek, amikor kiírtam ide.

Ami a mostani összeveszésnek a forrása, hogy irányítani akart, hogy hogyan neveljem a gyerekem. Tényleg minden nap azzal kezdem, hogy felsöprök, felmosok, utána újra felmosok, és csak azután teszem le a gyereket a földre, de még így is tiszta kosz lesz a nadrágja délre, mert itt a csukott ablakon és ajtón keresztül is annyi kosz jön be, mint Magyarországon egy hét alatt nyitott ablaknál és ajtónál (iparváros, ez van). És ezek után az az első szava, mikor belép, hogy "felmostál ma már?" Mindent megkérdőjelez, amit csinálok, pl beteszek egy falatot a kiscsaj szájába, már kérdezi, hogy az mi, miért adok neki ilyet?

A gyereknek naponta többször megmosom kezét, arcát, fogát, anyós második szava "ma még nem mostak neked arcot ugye?" Ezt így a gyereknek címezve. Ha mosogatok ott áll mellettem, hogy alaposan öblítsem ám el azt a tányért. Ha lejár a mosógép, a kérdés nélkül beindítja a centrifugát legmagasabb fokozaton, hogy jól kijöjjön a mosószer a ruhából (ami egyébként babamosószer és babaöblítő), pedig milliószor elmondtam neki, hogy ne, de ha még is, akkor a legalacsonyabb fokozaton, mert tönkre mennek a ruháink. Erre az a válasz, hogy miért nem mosok kézzel...

A kutyámba beletúg (ezzel kapcsolatban is írtam ki itt kérdést), mert nehogy a kutya megnyalja a gyereket, meg koszos, meg megharapja, közben fogalma sincs arról, hogyan kell egy kutyát nevelni, pedig neki kettő van, és azokat is ugyanúgy üti, rúgja, meg rájuk üvölt. Mondtam neki, hogy ha a kicsi ezt látja tőle, akkor ő is ezt fogja csinálni, és lehet, hogy az én kutyám tűri, de más kutya nem fogja, és ha az megharapja, akkor nem a kutya lesz a hibás és nem is a gyerek. De egyik fülén be, a másikon ki.

Én leteszem a gyereket a földre játszani, és hagyom, hogy felfedezze magának a lakást, csak nyilván a konektorhoz nem engedem, meg pl a növényt kiföldelni. Anyós meg állandóan ölben hurcolássza, pedig lassan 12 kg, és nyávog, hogy fáj a dereka, meg közli velem, hogy nem jó a babának, hogy a kemény padlón mászkál.

Ami kiverte a biztosítékot, hogy átjött hozzánk főzni, mert náluk kikapcsolták egy napra a vizet és az áramot vmi miatt. A baba most kezdett el járni egyedül, és próbálgatta a tudományát, én meg egy karnyújtásnyira voltam tőle, telefonnal a kezemben. Anyós kiszólt a konyhából, hogy figyeljek a gyerekre, mondom figyelek. Erre kijött, mire a baba elvesztette az egyensúlyát és letérdelt a földre. Igazából nem érezte magát biztonságban két lábon és ezèrt letérdelt. Erre anyós kiakadt, hogy nézzem meg, hogy elesett a kicsi és nekem nem játszani kellene a telefonomon, hanem uszkve folyamatosan a gyerek s..gében lenni, mert mi van, ha beveri a fejét. Mondtam, hogy és ha beveri. Nem fog belehalni, erre puffogva bevonult a konyhába, én meg annyira felhúztam magam, hogy felöltöztettem a babát és kivittem sétálni.

Összetalálkoztam a férjemmel, aki jött haza ebédelni és elmondtam, neki, hogy mi történt, visszamentünk, anyósom meg üvöltözve kikelt magából, hogy én hogy beszélek vele. Annyira felidegesített, hogy ennyire kikelt magából, hogy ezek után a fejére olvastam az összes "bűnét" (amiket fentebb írtam), erre elkezdett trágárul beszélni, meg lesenkizett, meg leostobázott, meg hogy lusta zabagép vagyok. Ekkor mondtam, hogy tűnjön el a házamból, mire ő: ó igen, a te házad, te mondod meg nekem, hogy tűnjek el. Mondom jó, ha te nem mész, akkor én megyek, és eljöttem. A férjem utánam jött, tökre kikeltem magamból, mondtam neki, hogy meg fogom tiltani, hogy az anyja még egyszer láthassa a gyereket. Minimális tiszteletet sem kapok tőle, az oké, de engem ne senkizzen le senki, főleg egy olyan ostoba nő, mint ő.

Most ott tartunk, hogy az apósom két napja hallgatja az anyósomtól, hogy mekkora szemét kis görcs vagyok, a fèrjem meg azt, hogy mekkora tirpák az anyja.

Beszéltem az apósommal, elmondtam, hogy a gyerekemet én szeretném nevelni és ezt tartsák tiszteletben, ahogyan én is tiszteletben tartom azt, hogy a saját lakásukban úgy foglalkoznak a gyerekkel, ahogy jól esik. Ne jöjjön ide az anyósom minden nap, mert nincs arra szükségem, hogy tönkremossa a ruháinkat, ragadjon a konyha, mert nem képes felmosószert tenni a felmosó vízbe, ne tegyen rendet, mert utána hetekig nem találok semmit és leginkább ne rúgjon bele a kutyámba. Abban egyeztünk meg, hogy ha látni akarják az unokájukat, akkor átvisszük pár órára, de ide ne jöjjön az anyósom.

Szerintetek igazam van? Vagy ti hogy reagáltatok volna ilyen helyzetben? Szerintetek is túlzás, hogy nem engedem, hogy idejöjjön az anyósom?


2013. dec. 21. 08:17
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem teljesen rendben van az amit tettél. Sokszor az ilyenek ellen a szép szó nem használ, a csúnyától meg persze megsértődnek. Nem kell ott minden nap találkozni, egyikük sem lesz lelkisérült. Főképp nem kell egymás nyakára menni és átvenni a saját házadban az irányítást. Jól tetted, hogy kiosztottad, ráfért. Viszont a férjednek finoman szidd az anyját, csak az édesanyja.
2013. dec. 21. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Jó, nyilván nem mondom, hogy tirpák, szóval nem szidom, csak panaszkodom, hogy mennyi minden sérelmet nyeltem le eddig, és nehogy már én érezzem rosszul magam, hogy a saját gyerekemet én akarom nevelni, a saját háztartásomat én akarom vezetni. Ennyi. Nem k.rv.anyázok, meg ilyesmi, és anyós is hiába mondott rám csúnyákat a szeebe, az én számat egyetlen trágár kifejezés em hagyta el ( pedig tudok káromkodni ha akarok. :))
2013. dec. 21. 08:39
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Őszintén csodállak, amiért ezt képes voltál egy egész éven át tűrni! Én már sokkal korábban bilit borítottam volna és kiteszem a szűrét.

Nálunk is vannak konfliktusok, hiába szeretem, tisztelem a férjem anyját, attól még vannak bődületes hülyeségei (amikben a férjem totál egyetért velem), és ezeket nem nyelem le.

Igazad van, ne hagyd magad! A te gyereked, a te háztartásod, a ti életetek! Anyósnak megvolt a lehetősége gyereket nevelni, háztartást vezetni, ideje lenne "csak" nagymamaként viselkedni és nem a házatok úrnőjeként uralkodni.

2013. dec. 21. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Igen igazad van. Jol dontottetek.
2013. dec. 21. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Mindegy, hogy hol élsz, te vagy a gyermek anyja, ezt mindenki tartsa tiszteletben. Lehet segíteni a normális keretek között, még kritizálni is lehet, de ezt is csak a normális keretek között, emberi hangon, stb. Persze értem én, van egyfajta szokásjog ott, ahol ti éltek, de amit anyósod művel, az a józan ész határán túl van. Szegény asszony biztosan alapjáraton nem az egyszerűbb nők közé tartozik, unoka nélkül sem tudok belőle kinézni normális viselkedést. Jól tetted, hogy megmondtad a véleményed, én már jóval hamarabb megtettem volna.


Egy dolgot hiányolok csak, azt nem írtad, hogy férjed mennyire ért veled együtt, ő próbált-e az anyjával beszélni az idők során, konfrontálódott-e valaha vele. Mert jó lenne, ha ebben nyiltan mutatná, hogy veled van, téged támogat. Az anyósok a saját fiúk véleménye ellen azért kevésbé lép fel. De nyilván anyósod ezzel a szuper temperamentumával kivétel.


Nálunk a tiétekéhez képest csak apró-cseprő dolgok adják a konfliktusforrásokat, de ilyenkor én mindig halkan de velősen mondok ellent. Ezzel a stílussal nem nagyon tud anyósom mit kezdeni, így csendben marad utána.

2013. dec. 21. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
melyik rz az ország,ha nem titok?Nagyon érdekelne
2013. dec. 21. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Szerintem Törökország?

Persze, mi itthonról azt mondjuk, igazad van, de ahol élsz, ott mások a szokások, mint írtad is, ezért van köztetek ez a sok nézeteltérés anyósoddal.

Őt nem érdekli, itt hogy van, neki az a normális, ami ott van. Próbáljátok megbeszélni normális hangnemben egyszer s mindenkorra a dolgaitokat, mert a picilánynak sem tesz jót, ha azt látja, hogy ti csak veszekedtek egymással.

2013. dec. 21. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!