Van itt más olyan érzésű Anyuka is, aki a gyermeke első életéve alatt "elszenvedett" nehézségek miatt nem akar másodikat?

Most még én is így gondolom,hogy a nehézségek miatt nem szeretnék több babát, hiába is beszéltük meg a férjemmel, hogy 3 lesz.

Na de lehet, hogy ha már a lányunk önállósodik, ellesz, akkor vágyni fogok rá,hogy újra átéljem a babázást. Kitudja :)

Az emlékek megszépülnek.Én is így voltam, mint te. A fiam iszonyatosan hasfájós volt, állandóan ordított, azt hittem megőrülök. Nagyon keveset aludt, azt is csak ringatva. Sírt a babakocsiban, sokszor még akkor is fogtam a babakocsit hol lökdöstem hol toltam egy kézzel idétlenkedve, a szomszédok meg sajnálkozva néztek rám, meg mondták hogy ugye éhes a picike. Persze gondoltam annyi eszem van, hogy akkor indulok el vele, mikor éppen éhes. Aztán elindult 13 hónaposan-még most sem tudom, hogy hogyan, mert mindig le volt maradva mozgásfejlődésben az állandó kézben lét miatt. Minden megváltozott ahogy elindult utána bármit megtudtam tőle csinálni. Elfelejtettem a rossz dolgokat és bevállaltuk a másodikat, kicsit több, mint 2.5 év van köztük. A kicsi olyan baba volt akiről mindenki álmodik. Evett aludt, mosolygott, imádott a kiságyban lenni, ha felvettük úgy is jó volt ha visszatettük úgy is. Járni kellett vele Dévény tornára-na ezt minden baba végig ordítja, ő szinte alig sírt, némán tűrte ahogy tornáztatták. A babakocsiban úgy is elvolt ha nem toltam, csak kiraktam levegőzni. A kicsi most 3.5 éves igazi kis ördögfióka lett. A kislányom 6 hónapos ő is elég jó baba, bár nem annyira mint a kisebbik fiam volt. Ahhoz képest, hogy már a kórházban azt mondtam, hogy kutya legyek, ha még egyszer én ide visszajövök....

Szerintem valahol a lelked mélyén te is szeretnél kistesót, azért érintenek meg a bántó szavak, csak még nem állsz rá készen. Ne figyelj rájuk, lehet hogy majd eljön amikor igazán akarni fogod, addig viszont nem szabad bevállalni.

Ha te nem vágysz rá,akkor nem vágysz rá,és ne érdekeljen ki mit gond.Neked és a párodnak kell ezt eldönteni.

Amúgy nekem beteg a lányom,én emiatt nem akarok,de még engem is lehülyéznek emiatt,mert hogy olyan talpraesett vagyok.Hát persze csak magamra vagyok egy gyerekkel is,kettővel két fele szakadjak? Na szóval csak magadra halLgass.Lehet 10 év múlva meg akarni fogod de ha nem hát nem tragédia,én is egyke vagyok,túl éltem :D

Én is így érzek. 3-at szerettünk volna de most úgy érzem mégeygszer nem bírom végig csinálni.

17 hónapos, 9 hónapos kora óta jár, eleven nagyon és még egy éjszakát sem aludt végig soha! 10 hónapos kora óta viszont dolgozom, teljes munkaidőben őrületesen kimerült vagyok :(

Remélem az idő megszépíti majd és bevállalunk még kettőt, de addig nem érdekel ki szerint vagyok önző, ismerem a határaimat, határainkat és azokat már rég túlléptük...

Jelen!

Kisfiam 1.5 éves, és még mindig így érzek. Vannak jobb napok is, amikor mi is, mint minden normális helyen, alszunk éjjel, ilyenkor úgy érzem, jöhet a kistesó! Aztán megint jönnek a "szürke hétköznapok", nyűglődés, nem alvás, éjszakázás, amikor is már kiakadok, és nem bírom tovább. Sajnos segítség hiányában, és amiatt, hogy sokat vagyok vele egyedül, sokszor már hozzá sem tudok türelemmel, szeretettel fordulni, mert annyira el vagyok fáradva, kiégeve. Kezdetektől nagyon hasfájós, még most, fogzáskor is előjön. Sokszor éjjel-hajnalban 2-3 órákat vagyunk ébren. Nappal is alszik alszik, kb 1 órát, de van, hogy annyit sem. És tudom, hogy milyen a másik oldal, amikor alszik a baba, teljesen más, merőben más. Akkor hiába a napközben hiszti, kárpótol a szabad este, a pihentető éjszaka, és az, hogy napközben is van egy kis nyugi. Volt pár nap ilyen a mi életünkben is, de sajnos nagyon kevés, és emiatt én még mindig sokszor úgy érzem, hogy nincs kapacitásom ezt újra kezdeni, ráadásul, hogy itt van a nagy is már. Persze nincs rá biztosíték, hogy a kicsi is ilyen lenne, de arra sincs, hogy nem...