Nagyon megváltozott 2-3 hónapos babátok a születése óta?

Az a baj, hogy 1 hónapos koráig volt csupa derűs. Nem volt bömbölő száj, ha sírt, nem sokáig sírt, mert mindig kitaláltam, mire van szüksége. Viszont olyan 1,5 hónapos kora óta állandóan ingerült, semmi nem jó neki, és ez most már kezd engem nagyon megviselni. 2 hónapos kora óta nyálzik a fogzástól, most pedig kb. 1 hete már fáj is neki, nagyon kínlódik miatta, de nem sír sokat, hanem inkább ingerült. És nem tudom, hogy az ingerültsége a fogzás miatt van-e, vagy ilyen lesz az alaptermészete. És olyan akaratos lett. Egész nap foglalkozok vele, de mindig csak az a jó, amit ő szeretne. Mutogatok neki mesekönyvet, játékokat, mondókázunk, énekelek, de ha ő kitalálja, hogy sétáljunk, akkor semmi másnak nem örül. Legújabb program, hogy a hajnali szopizás után nem tud elaludni, lefektetem magam mellé, a karomba, betakargatom, szeretgetem, de jár keze, lába, és egyfolytában beszél! Megállás nélkül mondja babanyelven a magáét és olyan ingerülten és akaratosan és nyomatja fél órán keresztül is. 1 hónapos korában is gyagyogott, de akkor még olyan kedvesen. Most meg csak ez az ingerült hanghordozás. Addig pampog, míg kiharcolja, hogy az apja karba veszi és fél órákat masíroz vele a szobában. Lassan ez megy napi 24 órában: mindent kiharcol magának. És nem sír, mint egy normális gyerek, hanem megállás nélkül beszél.

Nem tudom, de valami nagyon nem stimmel. Higgyétek el, hogy ingerült és dühös. A nagyanyja se hitte el, amíg nem látta, most meg közölte, hogy vigyük el orvoshoz és hogy nem lesz könnyű dolgunk vele, ha nagyobb lesz. Gyerekorvos látta, agyi ultrahangon már túl vagyunk, nem találtak semmi elváltozást. Persze amint elindultunk a gyerekorvoshoz, a baba kivirult és hiába mondogattam, hogy dühkitörései vannak a gyereknek. Egy angyali baba volt 1 hónapos koráig, sőt, még olyan 6 hetesig is. De azóta annyira megváltozott. Engem nem zavar, ha baja van, ha sír, vele sírok, annyira tud bántani, de ezek a dühkitörések - olyan mint egy magát földhöz csapkodó 2 éves vagy egy dilis tinédzser. Nem vetítek bele semmit, nem tudok ezzel mit kezdeni, nem sok kisbabát láttam életemben, de kezdettől fogva érzem, hogy ez nem stimmel, hogy ingerültséggel és dühhel reagál olyan helyzetekre, amire más kisbaba "csak" ordítana. Nem lehet még frusztrált, mégis olyan helyzetekben produkál ilyesmit, amikor nem azt tesszük amit szeretne. Múltkor is tudtam, hogy mivel nem tud aludni, sétáltatni szeretne, de megbeszéltem magammal, hogy ő csak egy kisbaba, lefektetem magam mellé, betakargatom, elaltatom...Fél órán át hallgattam a tiltakozását. Nem sírt, nem ordított, hanem babanyelven egyfolytában ingerülten beszélt. Közben dühösen csapkodott a karjaival. Komolyan, olyan hangsúllyal tudja mondani, hogy egyszerűen félelmetes, érthető ahogy azt követeli, hogy vegyem fel és sétáljunk. Mindegy, úgyse hiszi el senki, csak aki már látta. Megyünk fejlődésneurológiára is, de szerintem sokra nem megyek vele. Én is azt gondolnám a kisbabákról, amit ti írtatok, hogy ez még korai, ez nem stimmel, de nem tudom mi a baj. Nem tudom, de lassan már teljesen kikészülök, csak nézem rémülten az arcát, keresgélek a neten, mi lehet a baj, talán fáj valami neki...Megnézzettem gyerekorvossal az izomfejlődését, de az is stimmel. Csak a fogzás kínozza. Az viszont biztos, mert erősen nyálzik, rágja az ökleit szegénykém, ha bedugom az ujjam vagy a rágókát, nagyon erősen harapdos és közben gyakran sírva fakad. Ez megy már két hete, de az ingerültsége korábban kezdődött, kb. 1,5 hónapja. Lehet, hogy már akkor a fogzás fájt neki, csak még nem voltak nyálzós tünetei?

Attól félek, hogy autista lesz. Belehalnék, ha nem mosolyogna rám többé. Igazából ma figyeltem meg, hogy az a baj, hogy nem igazán tűri, hogy szeretgessem és ez megijeszt. Egyetlen dolgot szeret: sétálva nézelődni. Ha puszilgatom, ölelgetem, nagyon hamar unatkozós, bosszankodós arcot vág, mint egy kistini, aki kikéri magának a sok csókot, elkezd másfelé tekintgetni és egyre akaratosabban kiabál közben. Azt azért meg lehet ítélni már ennyi idős babánál is, hogy jól érzi magát vagy nem, hiszen már mosolyog régóta. Társasági mosoly meg van, a szemkontaktust is felveszi, főleg ha "mondani akar" valamit, de gyakran van épp az ellenkezője: felveszem őt magam felé és elfordítja a tekintetét. Ha akar valamit, akkor viszont olyan merően néz az ember szemébe. Ettől függetlenül még gyakran el tudom érni, hogy mosolyogjon rám, de nagyon hamar átvált a bosszús arcra. Talán az egyetlen az apja, akivel jól el van. Tudom, hülyeség, de már azt is éreztem, hogy az apját jobban szereti. De inkább azt gondolom, az apja még el tud hozzá érni. Én már egyre kevésbé. És attól félek, hogy egy nap már az apja sem fog. Szeretem, jobban az életemnél is, de nem tudom, hogyan élem túl, ha ő nem fog szeretni. Nem stimmel rá minden autisztikus tünet, mert ő nagyon szeret karban lenni és nagyon igényli a társaságunkat, igazából egy percre se lehet őt magára hagyni, csak az öröm tűnt el belőle. Azt olvastam, hogy az autista csecsemők nem igénylik, hogy felvegyék őket, és csak bambán néznek maguk elé. Ő épp az ellenkezője, mindig kézben lenne és nagyon érdeklődően nézeget, ezért is sétáltat állandóan. Lehet, hogy igazából semmi gond nincs, csak tényleg a foga miatt van egy ingerültebb időszaka, amikor semmi se jó, csak nem vagyok biztos semmiben és őrületesen féltem őt.