Mindig fel kell kelni egy síró babához?

Jaj. :))) Csak ez nem egy kiskutya, hanem egy baba.

A lányomnál volt olyan, hogy kb. 10 másodpercre felsírt, ilyenkor nem mentem át hozzá, mert rájöttünk hamar, hogy ha átmegyek, kimegy az álom a szeméből, ha meg nem, akkor alszik tovább egész éjjel. Ő már újszülöttként is átaludta egyébként az éjjeleket, és nem volt extrán sírós, tehát nem vagyok nagyon tapasztalt, de azért azt a környezetemben élőket látva is biztosan mondhatom neked, hogy egy gyerek nem fogja abbahagyni a sírást, ha anya közelségére vágyik. Másrészt a szoptatás sem úgy megy, hogy fu, egy órája evett, tuti nem éhes - ez abszolút nem biztos.

Az én unokatestvérem babája pl. sírósabb kissrác, és igen, mindig fel kell hozzá kelni, ő nem hagyja abba magától pár mp alatt, hanem órákig sír szegénykém.

Anyák vagyunk - azt gondolom, hogy az a minimum, hogy igyekszünk kideríteni, mi a baj, és adekvátan reagálni. Ettől nem lesz hisztis, sőt, pszichológusként biztosan állíthatom neked, hogy az a gyerek, akinek a korai fejlődés periódusában válaszkész volt az anyja, sokkal nyugisabb lesz, mint a sírni hagyott baba.

A kutyás hasonlat pici éretlenséget mutat azért. :)

9 hónapig "közvetlen kapcsolatban" volt a baba az anyukájával. Nem csak azért sírhat mert éhes vagy tele van a pelusa, hanem pl. fáj a hasa, fozik és fáj neki ahogyan áttörik az ínyét a fogak vagy egyszerűen csak az édesanyja közelségére vágyik ugyanúgy mint amikor még pocaklakó volt.

Egy éves kor előtt kegyetlenség egy gyereket sírni hagyni, utána meg már el tudja az anyuka dönteni hogy indokolt a sírás vagy csak hisztiről van szó.

(Egyébként nem kell rögtön fölkapdosni a gyereket, van hogy már egy kis simitől megnyugszik, ha tudja, hogy ott van anya).

Ha érdekel a téma olvass el egy gyerekpszichológiáról szóló könyvet, azokban elég részletesen le van írva miért nem szabad sírni hagyni egy babát. Ő még a sírással kommunikál, nem csak pisis/kakis/éhes lehet. 9 hónapig az anyja pocijában van, "soha nincs egyedül", aztán megszületik és egyesek elvárnák, hogy foglalja le magát órákig... Kell nekik a testi közelség és elsősorban az anyjáé. Ha sírni hagyják, persze, előbb-utóbb abbahagyja, de nem azért, mert megoldódott a probléma, ami miatt ő hívta az anyukáját, hanem mert egyszerűen feladja. Az első kiábrándulás az életben, ilyen picin, és pont a saját édesanyjában :(

Én soha nem hagyom sírni a babámat, persze, hogy nyűg időnként, de basszus, azért szültem, hogy mellette legyek, elsősorban ő a fontos, minden más ráér. Nem azért vagyok itthon vele, hogy egész nap netezzek/főzzek/takarítsak, hanem hogy babázzak. És így, hogy soha nem volt magára hagyva a bajával, egyáltalán nincs elkényeztetve, hanem egy boldog, kiegyensúlyozott, mosolygós baba.

MINDIG.

nem kell mérlegelni. nagyon egyszerű. a baba azért sír, mert kéri az anyját. mindegy, mi az oka.

amúgy lehet "kísérletezni" de nem érdemes.

tök logikus - ha a kisbaba nyugtalan, éhes, rosszul érzi magát, magányos, szüksége van az anyjára, és jelzi is ezt (sír - bár ez a sírás olyan rossz szó, inkább hívjuk OÁZÁSnak, ami azt jelenti = anyu gyere) szóval ha jelez, és az anyja reagál rá, megnyugtatja a gyereket, akkor a kicsi megtanulja, biztonságban van, számíthat a szüleire.

és így nyugodt baba lesz idővel (pár hét) és bátran megbirkózik szerény kis életében a nehézségekkel. vagyis nem fog mindenen problémázni, mert egy számára biztonságos környezetben létezik, így pont ő lesz az, aki nem fog hisztizős, nyafogós, problémázós baba lenni.

amúgy meg, le kell egyszerűsíteni. a kisbaba ösztönös. az ösztönei azt diktálják, hogy az életbemaradásának feltétele, az egyetlen egy megoldás számára az anyja. mindenre. tök logikus, ha nem kapja meg, akkor lesz valami problémája. legfőképpen bizalmatlan lesz, esetleg nem lesz túl empatikus, vagy rosszalkodni fog (hogy felhívja magára a figyelmet)

az a baba, akit válaszkészen gondoznak, pedig azt tanulja meg, hogy fontos a másik ember...

igen, rossz neki, ha sír. mindig. de ez nem olyan sírás. ez jelzés, amire válaszolni kell. mert te hogy éreznéd magad, ha a számodra legfontosabb ember nem reagálna a kérésedre, hívásodra, segítségkérésedre... ráadásul te már érted a világot és ismered. egy kicsi baba még nem annyira :)

de majd ha lesz gyereked, ezt magad is fel fogod ismerni :)

Természetesen mindig fel kell kelni hozzá. Képzeld el, hogy kisbaba vagy, fekszel egyedül a sötétben a rácsos ágyban, ki se tudsz jönni, még elmondani sem tudod, mi bajod. Éjjel felébredsz, hívod anyukádat - aki a biztonságot jelenti számodra -, és ő NEM JÖN. Hívod egyre kétségbeesettebben, rázod a rácsot, és még mindig nem. Szerinted mit gondol ilyenkor egy baba? Hogy őt most épp nevelik, hogy el ne hisztisedjen, vagy hogy itt hagyták tök egyedül? Egyértelmű, hogy az utóbbit.

Vannak, akik úgy szoktatják le a gyereket az éjjeli felkelésről, hogy hagyják sírni, de ők is pár percenként bemennek hozzá, hogy tudatosítsák, itt vannak, vigyáznak rá. Nekem ehhez sem volt soha szívem, de hát nem vagyunk egyformák. De éjjel ki sem kelni az ágyból a gyerekhez, ilyet egyetlen jóérzésű szülő sem csinál.