Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Lehet sétáltatni vagy nem?

Lehet sétáltatni vagy nem?

Figyelt kérdés

Babám pár nap múlva lesz 1 éves, még nem jár egyedül. 3-4 lépést már megtesz egyedül tőlem a kanapéig, ha olyan kedve van, de magában még nem mer elindulni. Múlt héten nálunk volt anyósom, 4 nap alatt úgy rászoktatta arra, hogy fogja a két kezét és sétáltatja, hogy most már a babám nyafogva kéri. Van ahonnan azt hallom, hogy ez árt, mert később indul el így a baba magától, más meg azt mondja, hogy valahol el kell kezdeni, és így legalább kedvet kap a sétához, tehát nem árt, hanem hasznos a sétáltatás.

Most akkor mi az igazság? Sétáltassam kézen fogva, vagy inkább ne? Esetleg tapasztalatok? Köszönöm.


2014. júl. 31. 13:14
 1/9 anonim ***** válasza:
61%

Ne!


Persze majd biztos jönnek anyukák akik azt mondják, hogy az ő gyereke is így tanult meg járni és semmi baja stb.

Sokkal jobb, ha a maga ütemében halad a fejlődésben, meg kell tanulnia esni és egyensúlyozni.

Ha kézen fogva vezeted, akkor köztudott, hogy később kezd önállóan járni és akkor is instabil lesz sokáig és nagyon szerencsétlenül tud esni az olyan gyerek akit vezetgettek.

Az én tapasztalatom:soha nem segítettem semmiben a lányomnak, nem ültettem, nem segítettem neki állni, járni, ha esett, nem nyúltam utána, hogy elkapjam.

Szerintem ennek köszönhető, hogy iszonyat gyors volt a mozgásfejlődése, átlagostól hamarabb csinált mindent és mára már nagyon ügyesen rohangáló, mászó, lépcsőző stb. magabiztos 19 hónapos lett belőle.

2014. júl. 31. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
76%
Szerintem se sétáltasd. Én sem tettem soha. A fiam 10 hósan indult el, azóta szinte szalad. 16 hónapos.
2014. júl. 31. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
68%
Ne sétáltasd!
2014. júl. 31. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
76%

Attól, hogy sokan szokták vagy mert anyósod csinálta, attól még nem lehet.

Egyrészt mert a babák érzik, hogy mikor állnak készen különböző dolgokhoz, nem elég, hogy akarják, a szervezetnek, a testüknek is készen kell állnia hozzá és ha készen áll, akkor nem kell segíteni, hisz menni fog magától. Siettetni, erőltetni semmit nem szabad, amit nem magától csinál a baba, gyerek.

És azért is veszélyes, mert aki sétáltatja a babáját, aki még nem tud járni, könnyen eleshet és a kedves anyuka, nagymama, bárki kiránthatja a kezét a gyereknek a helyéről, ha éppen szerencsétlenül esik el és aki vezeti, az nem tartja kellően. Szóval nem csak hogy egészségtelen, de veszélyes is.

Van még ideje, ráér, semmivel nincs elkésve, írtad, hogy 3-4 lépést már önállóan is megtesz, szóval alakul már ez nála, hamarosan sikerülni is fog, de hagyni kell, hogy a babád mindent a maga fejlődési ütemének megfelelően tegyen. És ha "csak" 13 hónaposan, akkor 13 hónaposan fog járni. És akkor mi történik? Hát, semmi.:)

És az én tapasztalatom az, hogy a fiamat hagytam, hogy a saját maga útján fejlődjön és tegye meg a maga dolgait, lépéseit, nem ültetgettem annak idején, nem sétáltattam, mindent a maga idejében csinált a fiam magától. És még így is az átlagnál korábban kezdett el ülni és járni is.

2014. júl. 31. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
Más a sétáltatás, meg más az is, ha csak kapaszkodik benned. Úgy lehet fogni a kezét, hogy nincs neki nyújtva, akkor biztosan nem erőltetés.
2014. júl. 31. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem sem szabad. Persze régen erre nem hívták fel a figyelmet,és nagyon aranyos a baba,ahogy sétáltatják,de csak ártasz vele. Nagyon nincs elkésve semmiről,nem kell még egy évesen járnia,semmiről sincs lemaradva. Ne törődj vele,ha valaki ilyeneket mond,ez nem lóverseny. Ha hagyod hogy egyedül,a saját tempójában kezdjen el csinálni mindent,sokkal biztosabbak lesznek a mozdulatai,biztosabban jár majd,jobban egyensúlyoz és ügyesebben esik. Nekem is néha mondja anyukám,hogy ezt meg azt mutassak meg a kislányomnak,tanítsam meg mászni pl,mert magától honnan tudná?Hát ez tök felesleges,én soha nem tanítottam,nem is ültettem míg magától fel nem ült,és a mászásra is természetesen rájött egyedül :-)Most már feláll és bútorba kapaszkodva lépeget,de mi sem sétáltatjuk soha.
2014. júl. 31. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
0%

Nem feltétlenül árt, de nem ajánlott. Később érzi meg az egyensúlyt ennyi a hátránya.

Mind mindenre erre is van példa, és ellenpélda:

A nagylányom 9 hónapos korától vezetgetve járt, 12 hónapos korától egyedül.

A középsőt soha nem vezetgettem, 15 hónaposan kezdett el járni.

A legkisebbet vezetgettem, 14 hónaposan indult el.

Mindenki köszöni szépen egészségesen szépen jár, fut. Nem látok különbséget köztük.

2014. júl. 31. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
31%
Csak a véleményem irom le,és a mi szitunkat,nem mondom hogy jó,de nálunk így volt.Picim 11hósan kezdett el bútorok mellett menni.Nem kellett neki a járassegítő,nem érdekelte.Volt hogy vezetgettük is mert kérte,és nem is tudtuk,hogy nem szabad.EGY hónapig tartott a vezetgetés,és a kapaszkodva menés,mert 12hósan már megtanult menni ónállóan. Szóval,lehet nem függ attól,az hogy mikor tanul meg menni.
2014. júl. 31. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
66%
nem szabad. tönkreteszed vele az egyensúlyérzékét. ha vezetgetni "kell", akkor nincs kész rá, hogy járjon.
2014. júl. 31. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!