Van itt olyan kismama aki nagyon hamar egyedül maradt a picivel? Hogy bírtad?
Én is elváltam a férjemtől amikor a kisfiam kb. 1,5 éves volt.
Nem egy leányálom egyedülállónak lenni akkor sem, ha anyagilag nagyjából rendben van minden.
Nehéz nagyon, ez tény.
Főleg azért, mert mindenben csak magamra számíthatok (sajnos nem élnek már nagyszülők stb.)- de lehet és kell is ehhez az élethelyzethez alkalmazkodni.
Mert muszáj és mert a kicsi érdeke.
Felvettem a ritmust, nem sírdogáltam meg szomorkodtam, hanem megyek, teszem a dolgomat és azt figyeltem meg, hogy ezt is meg lehet szokni, mint sokmindent az életben.
Az biztos, hogy nagyobb a felelősség, több a stressz, kevesebb a pihenés, végesebbek az erőforrások (a pénzen kívül pl. az idő, a szabadság stb. is)- de sokkal jobb szervezővé váltam és összességében érzelmileg, emberileg jobb minőségű életet élek így is egyedül a gyermekemmel, mint egy megromlott házasságban.
Néha (párhavonta) kicsit megtelik az a bizonyos hócipő, akkor "kiőrjöngöm magam" (esténként, amikor a kicsi alszik pl. sírok egy jót)- aztán folytatom tovább. Az van előttem, hogy nekem a legfontosabb "küldetésem", hogy a mi kettőnk boldogulását elősegítsem minden erőmmel és igenis sikeres, boldog felnőtt embernek szeretném látni a kicsimet (gyakran el is játszok a gondolattal, hogy milyen lesz majd pár évtized múlva).
Át lehet és át is kell vészelni. Nekünk ezt dobta a gép, ehhez kell igazodni és ebben kell jól végezni a dolgunkat. Sokkal könnyebb úgy, ha nem panaszkodunk, nem siránkozunk, hanem inkább jobban szervezzük a napokat.. ma már 90%-ban elégedett vagyok a sorsommal, elfogadtam, így könnyebb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!