Miért van el kevésbé az apjával?

A kisfiúnk lassan 20 hónapos, és azt veszem észre, hogy mintha nem szívesen lenne el az apukájával. Legalábbis amikor én is ott vagyok. Például reggel, amikor felébred (együtt alszom vele, a férjem egy másik szobában), és megyünk át apához, és apa hívja, hogy bújjon oda hozzá, akkor nem akar… eltolja magát. Aztán van, hogy pár perc múlva meg már mondjuk mászik fel hozzá  Szóval sokszor csinál olyat, hogy amikor az apja hívja, hogy menjen oda, elsőre nem a válasz.. aztán néha odamegy – néha nem. A férjem nagyon vágyik a gyerek társaságára, hogy odabújjon hozzá, stb., de a kicsi olyan mufurc tud vele lenni… Amikor én nem vagyok velük, mert ép mondjuk bevásárolok, vagy a férjem hozza el a bölcsiből, és én később érek oda, akkor jól elvannak, azt mondja, és valóban, ilyenkor arra érek haza, hogy játszanak.

Nem tudom, mi lehet az oka annak, hogy a gyerek elsőre ilyen elutasító vele. Gondoltam arra, hogy amikor várandós voltam, meg amikor már megvolt a gyerek, az első pár hónapban néha hangosabban veszekedtünk egymással.. Első gyerek, tapasztalatlanok voltunk, és bizony, néha kiabáltunk  lehet, hogy ez az oka? De ennek ugyebár már vége, a házasságunk jó, sokat öleljük, pusziljuk egymást a gyerek előtt  elmondjuk neki, hogy mindketten mennyire szeretjük, stb.

Vagy ez egy életkori sajátosság? Vagy a kisfiúk anyásak mindig?  Valakinek esetleg olt hasonló tapasztalata?