Normális, hogy a 2 évesem egy percet sem jatszik egyedül, hanem állandóan nekünk kell játszani vele?

2 évesen már bölcsis. Hétköznapjai nagy részében távol van tőletek. Így fejezi ki, hogy foglalkozzatok vele. Nem az ő hibája.

Követem, hátha jön valami jó tipp. 21 hónaposom ugyanilyen. Leül a szőnyegre és addig üvölti, hogy játszunk, amíg oda nem ülök. Aztán egyedül tesz-vesz, de mindent megmutat, mindenhez hozzá kell szóljak. Még ha mesét néz akkor is oda kell üljek mellé és fogja a fülem. Konkrétan semmit nem tudok csinálni mellette, csak ha alszik. Pedig kisebb korában sokat volt járókában, egyedül szórakoztatta magát. Nem is tudom mikor lett ilyen és miért.

Az 5-ös nagyon jókat írt, bár kemény. Szerintem is leginkább nevelés kérdése. Nálunk azért jobb a helyzet, de még mindig nem tökéletes. A mi babánk is állandó jelenlétet igényelt attól fogva, ahogy hazahoztuk a kórházból. Fél évig rendeltem a kaját, takarítás csak ha aludt vagy férjem átvette a karjába a gyereket. Alvás se volt egyszerű, mert azonnal felébredt, ha vízszintesbe tettük. Állandóan kézben akart lenni. Még azt se engedte, hogy ülve tartsuk kézben, állandóan jönni-menni kellett, addig rugdalózott, nyekergett, tekergett, míg el nem érte, hogy masírozzunk vele. Eleinte, amíg magatehetetlen a baba, azt gondolom az teszi jól, aki kiszolgálja ezeket a háklikat. Végülis tényleg szörnyű lehet, ha egy baba agyban sokkal előrébb jár, mint a teste. Én azt láttam rajta, hogy minden érdekelte, mindent látni akart, de amíg a mozgásában akadályozva volt, olyan kis kiszolgáltatott volt. De fél éves kora után fokozatosan elkezdtem főzni. Eleinte csak úgy, hogy a férjem foglalkozott addig vele. Aztán 1 éves kora körül már a főzésbe is bevontam. Nem magamtól voltam ilyen okos, hanem olyan durva hozzátáplálási problémáink voltak, hogy szakember javaslatára vontam be a főzésbe. Nagyon meglepődtem azon, hogy mennyire élvezi. Képes volt 1-2 órán át is az etetőszékben főzni velem, ő is kavargatott, kóstolgatott, élvezte a látnivalókat. 2 évesen már simán bevonhatnád a főzésbe! Adhatsz neki lábasokat, fakanalakat, szórjál neki lisztet, cukrot, hagy kevergesse, adjál neki kóstolót abból, ami ehető nyersen is, bízd meg pici feladattal, öntsön bele a lábasba valami pici kimért dolgot. Imádni fogja! Nagy felfordulással jár, de nagyon élvezik. Fontos az, hogy átélje, anya teszi a dolgát, ugyanis ő ebből tanul. Ha azt látja, hogy anya sose főz, sose takarít, akkor ő se fog. Ráadásul az evés se lesz valami fontos a számára, evészavarok is lehetnek belőle! A takarításba sokkal könnyebben bevonható. Adsz neki egy szivacsot, aztán hajrá. A porszívóért nálunk rendre megy a hiszti. Ma is felmosott a fürdőszobában nagy örömömre. Igazából túl jól is sikerült bevonnom őt a takarításba, nagyon élvezi. Mindkét problémára alapmegoldás az, hogy belevonod abba, amit csinálsz. Viszont ettől még nem fog tudni önállóan játszani. Mi most ezen törjük az agyunkat, mert ahoyg véget érnek ezek a kötelességszerű programok, mint főzés, takarítás, kutyaetetés, stb...és jön a játékidő, hát akkor nélkülünk nem nagyon találja fel magát. Én 2 dolgot okolok ezért nagyon keményen: egyrészt annyira kiszolgáltuk őt mindig mindenben, olyan szinten foglalkoztunk vele és szórakoztattuk, hogy nem szorult rá soha arra, hogy önállóan elszórakoztassa magát. Másrészt a TV. Én nagyon ritkán kapcsoltam be neki, tényleg csak akkor pár percre, ha végképp nem tudtam volna tőle valamit megcsinálni, férjem viszont ahogy hazaért melóból és átvette a gyerekfelügyeletet, bekapcsolta neki a mesét. Nem egyszer láttam, ahogy üres tekintettel ülnek a fotelben és bámulják a mesét. Közben meg férjem ki van akadva, hogy nem játszik egyedül. Mondtam neki, hogy le kell építeni ezt az esti 2-3 órás Tv-nézést, se mese, se más ne menjen, mert egyszerűen megöl minden kreatív játékot. Bármibe is kezdene a gyerek, elvonja a figyelmét a TV-ben zajló párbeszéd. Akár mese, akár egy ártatlanabb családi sorozat, a beszélgetésekre figyel és nem játszik! Ha foci megy, az már más, úgy vettem észre, hogy az nem köti le, viszont szereti a háttérben a zümmögést, ezt engedélyeztem, de ettől függetlenül mostanában igyekszünk teljesen TV mentes játékidőt is kialakítani, és szerencsére férjem vevő a kritikára. Megmondtam neki, hogy abszolút semmi kreativitás nem lesz a gyerekben, ha nem tanul meg egyedül játszani, márpedig a TV-t bámulva esélye sincs erre. Elmondtam neki, hogy amikor mi voltunk picik, még nem volt ennyi csatorna, biztos hogy max. az esti mesét néztük, nem volt állandóan Duck Tv, nekünk még volt lehetőségünk megtanulni játszani, de ha a gyerek nem tanulja meg, akkor annak már az iskolában komoly kárát fogja látni, de a kreativitás hiánya a munkahelyeken se lesz előnyére. Ezért egyre kevesebb mesét nézhet. Ordítja is, ahogy apja elmegy vele játszani, hogy Makapakaaaa....Makapakaaaa....Ez még komoly harc, hogy ne harcolja ki minden visítással amit akar. Férjem előbb-utóbb megtörik, teljesíti a parancsát, megmondtam neki, hogy ezen is változtatni kell, mert addig nem is fog leszokni a hisztiről, amíg eléri vele amit akar. Ki kell bírni azt az 1-2 hisztirohamot és jobb lesz a helyzet. Nagyon komoly következményei vannak mindennek, pl. a férjem úgy bele van fáradva az egészbe, hogy nem akar több gyereket. Szerintem az elején nem szabad sírni hagyni a gyereket, amíg a szükségelteiről, kiszolgáltatottságáról van szó. De eljön a pont, amikor már az akaratáról van szó, arról hogy megszokta, hogy mindig mindent megkap első szóra és el sem tudja képzelni, hogy valamire csak egy percet is várnia kelljen, esetleg megtagadják tőle...Pedig meg kell tanulnia, hogy a szükséglet és az akarat nem ugyanaz és nem jár neki minden, különben mindenki utálni fogja, annyira elkényeztetett önző ember lesz belőle. Ha nekiállunk beszélgetni, elkezd egy idő után visítani. A telefont kiszedné a kezünkből, ha nem adjuk, annyira ordít, hogy nem értjük a másikat a túloldalon. Állandóan azt várja, hogy vele foglalkozzunk, és ez azért van, mert saját magát nem tudja elszórakoztatni. Hogy megtanulja, ehhez igenis egy kicsit levegőnek kell őt nézni. Akkor fog a kreativitása kibontakozni, ha rá lesz kényszerülve, hogy elszórakoztassa saját magát. Vannak pillanatok, amikor ez sikerül, olyankor belemerül egy játékba, nem mi szórakoztatjuk, hanem hihetetlen kreativitással varázsol játékot egy szituációból, egy tárgyból, bármiből...Ilyenkor igazán boldog. Persze kell a közös játék is, de meg kell tanulnia, hogy ő saját maga milyen nagyszerűen szórakozhat. Szerintem ehhez semmi más nem kell, csak magára hagyni. Nem muszáj hogy azonnal egyszál egyedül maradjon a szobában. De ha visít, amiért apa nem vele legózik, esetleg tabletezik egy kicsit és neki nem akarja odaadni, anya esetleg olyan könyvet olvas, amit maximum picit megnézhet, de nem veszi ölbe és nem mesél neki belőle, na akkor jön a hisztéria, amivel vagy eléri, hogy vele foglalkozzanak vagy magára marad...És akkor előbb utóbb elkezd játszani. Ez biztos.